Ez normális a pszichológusomtól? (többi lent)
Egy ideje pszichológushoz járok, és az utóbbi alkalmakkor, pl. ma is, mindig elmondja, hogy olyan sokat szokott rám gondolni, sokszor eszébe jutok, hogy mégis milyen nehéz nekem. Vagy pl. ma is beszélgettünk és megkérdezte, hogy mit gondolok erről az egész beszélgetésről, hogy hogyan érzem magam stb. Én meg ugye mondtam, hogy jól érzem magam, egyáltalán nem kellemetlen, sőt, néha úgy érzem, hogy alig várom már, hogy mehessek. Erre pedig azt válaszolta, hogy sokszor ő is várja, hogy menjek. Szóval ez normális? Én arra gondoltam, hogy direkt mondja ezeket a dolgokat, hogy jól érezzem magam. Vagy rosszul gondolom?
22/L
nem, egyáltalán nem normális
neki elvileg az a feladata, hogy teljesen semleges kívülálló legyen. NEM a barátod.
Nem, nő. Pedig tényleg ezt szokta mondani és egy kicsit furcsálltam is. Természetesen jól esnek ezek a szavak, de én is úgy gondolom, hogy mint pszichológus nem mondhat ilyet még akár egyszeri alkalomkor is, hogy Ő is várja, hogy menjek, mert szeret velem beszélgetni.
Meg ugye a másik az ez, hogy eszébe szoktam jutni, meg gondolkodik azon, hogy mi lenne a jó megoldás. ----> bár ezt még részben meg is értem, hiszen pszichológus ez a dolga.
Nem tudom milyen problémával jársz hozzá, de az a gyanúm, hogy evvel a közös munkát próbálja segíteni.
Aki nagyon zárkózott, nehezen nyílik meg, pláne ha kötődési problémái vannak, ott azért nem jön rosszul, ha a pszichológus is ad visszajelzést. Szóval ez normális, nem kell tartani attól, hogy ilyenkor megfeledkezik magáról, az ottani státuszáról és "csak úgy" elejt ilyeneket.:) Viszont ettől még őszintének kell lennie!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!