SOS! Ez milyen mentális betegség, mi történhet velem? (összetett és hosszú) Mit kezdjek az (elrontott) életemmel?

Ő, írtam privátot. Nem vagy egyedül!

Szerintem, azon kellene változtatni , (hogy legyen életkedvünk, életcélunk) hogy csak kell élettárs család gyerek, s akkor csak jobban leszünk valamivel.

Pl. mostanság már tervbe vettem hogy csak lesz úgy családom mint bárki másnak, s így most nem vagyok annyira depis, a neten már egy ideje , próbálom leírni a problémáimat, s ezt az oldalt is arra használom hogy hasonló cipőben járó emberekkel felvegyem a kapcsolatot.

Én is pontosan így vagyok evvel,

az ellenkezője vagyok annak ami egyszer voltam,nagyon nehezen tudom rászánni magam a tanulásra.

Barátaim nekem is alig ha egy pár van,de összevesztem majdnem mindegyikkel...

A többit le se írom,ugyan az amiket te leírtál.

Szerintem beszélgess el erről valakivel,sokkal jobb lesz.

Nekem is csak úgy jött meg a kedvem mikor lett egy jó barátnőm akivel mindent megbeszélhetek.

Nincs életcélod, ez az egyetlen "betegséged". A pszichológus igazából nem árt, keress olyat akivel jól és őszintén el tudsz beszélgetni, és aki nem egy kiló nyugtatóval kezdi a terápiát.

Én is voltam lehangolt, céltalan, olvasgattam hogy milyen személyiség zavarom lehet, igazából ezeket bárki olvassa tuti hogy talál olyat ami rá igaz. Ha tényleg bipoláris zavarod van akkor a pszichológus segít, ha nincs akkor segít átlendülni a depresszión, lehangoltságon, céltalanságon.

A vágdosás nem normális, de meglepően sokan csinálják sajnos. Ezen társaság, megértő barát, célok segíthetnek általában, nekem is csinálta osztálytársam 14 éves korában 1-2 hónapon keresztül, de mára szerencsére eszbe sem jutna ilyen butaságot csinálnia magával.

Szia! Orvosnak tanulok, idén hallgatok pszichiátriát és az a véleményem, hogy ez nem az a klasszikus bipoláris zavar, mert ott depresszió váltakozik mániával és te nem írsz mániára utaló tüneteket. Inkább a borderline személyiségzavar jutott eszembe. [link]

Nem kell félni attól, hogy pszichológiai/pszichiátriai kezelésre szorulj, nincs ebben semmi szégyellnivaló. Azt írtad, hogy abban reménykedtél, hogy jobb lesz a helyzet, de inkább úgy tűnik, hogy egyre rosszabb. Okos vagy, hogy felismerted, hogy valami baj van.

Ha felvesznek az orvosira, akkor szerintem csak akkor kezdd el, ha ettől valahogy újra erőre kapsz, pl. a tanulás terén, mert kedvetlenül szerintem nem lehet csinálni a sulit, csak önkínzás lenne. Ha elolvastad, amit belinkeltem a borderlineról, akkor esetleg írsz, hogy mi a véleményed róla?

23/L

Kedves kérdező!

Amit leírtál, messziről sem utal pszichiátriai zavarra. Legkevésbé bipolárisra. Az életdről magadnak kell döntened. Vagy tudatosan, ahogy akartál is annó, vagy tudattalanul, ami felé most sodródsz. Tudod, előbb utóbb kimászol majd ebből a gödörből, de akkorra már nem teheted meg azt, amit most kellene. Kifutsz az időből, és még a Tescoba sem kellesz majd egészségügyi alkalmazottnak sem. ( WC-s) Csak gondold végig, majd a gyerekednek mit mondasz, amikor munkát sem találsz majd? Ugye tudtál követni?

Nem vagy bipoláris, nyugi. A bipoláris nagyon trendi lehet (főleg az USA-ban szokták nyakra-főre adni, és kifejezetten a nárcisztikus-hiszteroid betegeknek), de mindig elfelejtik elmondani, hogy az valójában elmezavar.

Akaraterő, kedvesem. Mielőtt elcseszed a maradék érettségidet is.

Ha tényleg okos ember volnál, már tudnád, hogy réges-régen pszichiáternél volna a helyed. Pusztán csak azért, mert nagyon erős önértékelési és kapcsolati zavaraid vannak.

Szívesen.

Láttam, hogy neked semmi más bajod sincsen, csak momentán halálra unod magad és kell egy kis panaszkodás... de legalább felpontoznád azokat - velem együtt -, akik a lelküket kiteszik, hogy segítsenek neked. Lehet, hogy nekünk is jó volna egy kis lelki "visszasímogatás", nem gondolod? :)