Asperger szindrómás lehet a lányom?
Egy másik édesanya kérdését olvasva ötlött fel bennem a kérdés, ugyanis utánaolvastam a tüneteknek és nem egyet felfedezni vélek a gyermekemben.
A lányom 18 éves, rendkívül értelmes és gyors észjárású gyerek, a tanulmányaival mégis gondok vannak. Egyes területeken kiemelkedő eredményeket mutat és ami érdekli, azt az agya úgy magába szívja, akár a szivacs, de ami felé nem mutat érdeklődést, arra nincs gondja, nem is akarja megtanulni. Társas kapcsolatai szegényesek, leginkább az interneten beszélget néhány kortársával, illetve egy közeli barátja rendszeresen jön hozzánk, de a lányom sosem megy hozzájuk, nem jár el szórakozni, pedig engednénk. Az osztálytársai kedvelik és a lányom is kedveli őket, de nem kötődik hozzájuk úgy, ahogy én vagy a párom kötődtünk a gimnáziumi barátainkhoz. A legtöbb emberrel nehezére esik szemkontaktust tartania, emellett kissé kényszeres is (mindkét kezével meg kell érintenie az evőeszközt, stb.) folyamatosan rázza a lábát, még ültében is, sőt, lefekvéskor is. Hadar, de a beszéde választékos, sokat olvas. Órákat képes beszélni olyasmikről (filmek, sorozatok, fiktív karakterek) amik csak őt érdeklik, de olyan témáról amiben ő nem jártas nem hajlandó beszélgetni, vagy ha mégis, fél perc múlva már szinte csak a teste van jelen. Előfordulhat, hogy asperger szindrómás? Megszokott társaságában nem csöndes, visszahúzódó, csak idegenek között.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szinte pont ez van velem is csak nem könyvet szoktam sokat olvasni,hanem Wikipédiát és nincs olyan barátnőm aki rendszeresen eljönne hozzánk,régebben volt olyan. 13/L
Válaszokat én is megköszönném!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A leírás 3/4 engem is takar :)
Az természetes, hogy ha valakit érdekel valamilyen téma azt sokkal könnyebben megtudja tanulni, mint azt ami nem érdekli. Az emberekhez én is hasonlóan viszonyulok, nem igazán váltanak ki belőlem különösebb érdeklődést, inkább a különlegesebb személyiségekkel barátkozom, kíváncsiságból.
Véleményem szerint amit leírtál az egy átlagnál intelligensebb embernek a leírása. Kutya baja
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én úgy gondolom, hogy bármi is legyen a baj (feltéve hogy van), érdemes felkeresni egy jó pszichológust, pszichiátert. (A pszichológus itt erre felénk nem diagnosztizál, és átfogó, specifikus kezelést sem ad: gyógyszerek, célzott pszichoterápia)
Ha úgy érzitek, hogy hátránya származik a helyzetéből, illetve rosszul érzi így magát, nem áthat dokihoz menni.
A boldog, kiegyensúlyozott emberek kevesebbet betegeskednek, és tovább élnek, míg a stresszben, szorongásban élők hajlamosabbak testi bajokat is elkapni.
A hátrányokat érdemes mérlegelni: merthogy az is lehet, hogy tök jól érzi magát így! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Keres fel egy szakembert aki részletesen kivizsgálja.
A mániákus érdeklődési kör kivételével nem volt más autisztikus tünet ennyiből nehéz megmondani.
Esetleg van más tünet is?
És végül sikerült intéznijük valamit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!