Ha sorozatosan csalódok magamban és tudom, hogy mit rontok el, tudom, hogy mit kellene csinálnom, de nem teszem, van valami, ami az életben maradást indokolná?

Állítólag van aki szeret, de én azt sem érzem. Én se nagyon tudok szeretni senkit se. Semmi indokot nem látok arra, hogy éljek. Sőt, nagyon is indokoltnak tűnik a nem létem, mivel így mások életét sem keserítem, meg a magamét sem. Voltak időszakok, hogy már kezdtem azt hinni, hogy rendbe jövök, de mindig "vissza esek". Pszichológusnál is voltam már. Régebben elég sokat beszélgettünk, nem csak a gyógyszert írta ki. Most is járok hozzá, de valahogy érzem, hogy ő sem tud segíteni. Igazából én tudnék segíteni magamon, ezt tudom, mégsem érzem magam képesnek rá, mert mindig csalódok magamban. Szinte hallom a nyavalygásom, mert ez az, vagy mit tudom én. Nem látom tisztán a dolgokat valószínűleg. Mostanában gyakran gondolok arra, hogy nem kéne tovább élnem.

Itt gyakorin olvastam egy elég fájdalommentes elmenetelt, ami ezekben a mostani nagy hidegekben kivitelezhető, talán ezért is gondolok rá gyakrabban (pedig nem is kerestem rá ilyesmire). De nagyobb valószínűsége van, hogy úgyse teszem meg, mert akkor nem írogatnék itt ilyeneket, hanem már úton lennék. De lehet hogy mégis. Végül is egyszer már megpróbáltam, csak akkor elég béna voltam, és nem ismertem ezt a biztos módszert, amit itt olvastam (pontosabban belinkelték azt az oldalt ahol le volt írva).