Ez már valami szociális probléma?

Eléggé befordult ember vagyok, de közösségben nagyon jól játszom a "szerepem". Közlékeny vagyok, barátságos, nem tűnök valami kívülálló figurának. Ellenben, ha a társaság nagyon össze kíván kovácsolódni, több időt akarnak együtt tölteni a "kötelezőn" kívül (pl. nem csak hobbi, meló, iskoláig, vagy rövidebb programokig terjed), tök rossz érzés tőr rám, és megpróbálok finoman kioldalazni. "Sajnos nem érek rá, pedig milyen jó lenne!" Valójában meg csak be vagyok szrva, valamiért az már sok nekem, otthon szeretnék lenni egyedül, különösebb programterv nélkül. Ezt magam sem értem, mert ők nyilván jól érzik magukat, ha többet vannak együtt és gondolom ez a normális. Én meg már rosszul vagyok, ha egy programunk végezte után kitalálnak egy másikat, ami 4 óra múlva lesz és addig lődörögjünk együtt. Pedig nincs problémám az ott lévő emberekkel, de egy bizonyos szint után az egyedüllét jobban vonz.

Máshol meg úgy érzem, hogy ők annyit akarnak együtt lenni, amivel én föl sem kívánom venni a versenyt, így már gondolkodom rajta, hogy onnan inkább kikopnék. Holott csak attól tartok, hogy előbb-utóbb úgyis kiutálnak, amiért nem vagyok benne mindenben, ez viszont egy tudatos rossz döntés miatt van.