Mit tegyek, hogy ne legyek ilyen negatív?

Tudom, hogy kiskorom óta van valamilyen lelki problémám de sose voltam pszichológusnál, illetve azt hiszem valamikor kiskoromban elvittek de nem volt semmi, valamilyen lelki megrázkódtatás ért, de mai napig nem tudni, hogy mi volt az. Nem bánt velem soha senki rosszul, mindig szinte kivételeztek velem, oviban a lelkis cucc miatt, suliban pedig azért mert mindig visszahúzódó voltam és nem tudom miért. Míg a többi gyereket csúfolták, addig engem békén hagytak vagy barátkoztak velem, persze előfordult, hogy mondtak rám valamit, de ezeket mindig nagyon a szívemre vettem és hetekig, hónapokig sírtam miatta. Súlyproblémáim vannak, a hormonok. Nem annyira súlyos, tehát a környezetemben vannak durvábbak de mindig azt gondolom amikor elmegyek mások előtt, hogy engem néznek, rajtam röhögnek vagy, hogy most mit gondolhatnak. Persze le merem fogadni, hogy a legtöbben észre sem vesznek. Az osztályban nem voltak olyan jó barátaim de mindenkivel osztálytársi viszonyom volt, aztán ötödikben nagy veszekedések voltak, volt, hogy az egész osztály ellenem és egy barátnőm ellen fordult, akkor minden nap sírtam, utáltam iskolába menni és szerintem nagy részben az az időszak is tehet arról, hogy ilyen lettem. Tényleg minden egyes éjszaka sírtam, meg is akartam halni meg ilyenek. Azóta már sokszor kibékültünk és békében váltunk el, jó barátok lettünk a végére. Most kilencedikes vagyok és nincs semmi életem, éppen azért amit fentebb leírtam. Szinte mindenben a rosszat látom, szeretnék kedves lenni az emberekkel és barátkozni de nem megy. Túl szégyenlős és visszahúzódó vagyok. Vannak olyanok is amikor már kiborulok, hogy leordítom akár a tanárt is, vagy beszólok valakinek, hogyha az utcán valaki beszól akkor utána kiabálok vagy valami de a barátkozás nem megy. Vagyis valakivel megy, valakivel nem. Megnézem pl Nick Vujicic vagy más hasonló ember előadását (vagy csak látok embereket), elgondolkozok rajta, hogy mennyivel rosszabb is lehetne de pár perc múlva megint a saját nyomorommal foglalkozom. Szeretnék véget vetni ennek, de nem tudom hogyan. Igazából okom sincs a depizésre, mégis azt teszem. Amikor a legjobb barátnőmmel vagyok (24 órából 10-15-öt tuti együtt töltünk) akkor mindig nevetek de amúgy ha itthon vagyok vagy valahol egyedül (ami nagyon ritka) akkor olyan vagyok mintha isten tudja milyen rossz dolog történt volna velem.

Mit tegyek?

16/L