Pszichésen belebetegedtem abba, hogy nem kellettem soha senkinek?

Sosem szeretett senki mint férfit. Egyszerűen a rosszullét határán állok (fejfájás, mellkasi fájdalom) amikor belegondolok abba a ténybe, hogy senki nem tekint rám férfiként. Nem vagyok nagydarab, sőt kifejezetten vékony vagyok de férfias vonásaim vannak, van szőrzet, stb. Mégis úgy érzem magam mint egy evolúciós zsákutca. Nincs lehetőségem megélni azt, hogy milyen igazi férfinak lenni szexuálisan. Prostituálthoz nem megyek mert az a nő nem azért lenne velem mert vágyik rám.

5 éve vagyok így. A fizikai rosszulléteket nyugtatókkal kompenzálom. Eddig a benzodiazepineket használtam (xanax, rivotril, midazolám) nagyon ritkán, hogy ne érezzem, de egyre agresszívabb anyagokra vágyom (ópium, heroin). Nem akarok drogos lúzer lenni de úgy legalább nem érezném azt a megaláztatást, amit az jelent, hogy férfiként csődöt mondtam.

Meg lehet oldani ezt valahogy, aminek nem az a vége, hogy meghalok vagy börtönbe kerülök? Barátnő nem jöhet szóba mert én csak egy lányt szeretek (5 éve) de neki már van valakije, nem olyan rég találkoztak. Legszívesebben elmondanám neki, hogy mit érzek iránta már az is egy olyan megnyugvást adna, amit kevés dolog. Félek, hogy, ha megmondom neki elfordul tőlem (amúgy kedves lány de nem tudom, miként reagálna).