Hogy lehet ki mászni a kamaszkori depresszióbol?

Igen, akarattal ki lehet belőle mászni. Hidd el, hogy minden kamasz szenved ilyesmiben, mégha nem is látod az arcán. Vannak barátaid, van szerető családod? Még ha nincs is, sebaj, anélkül is menni fog.

Kell az elhatározás, hogy Te igenis ki akarsz ebből mászni. Tudatosan kell ezellen tenni. Hallgass vidám zenéket, öltözz színesen, mosolyogj sokat, mégha nincs is rá okod. Olvass vicceket, olvass optimizmusról szóló könyveket. Kerüld a "hazafelé a buszon metál zenét hallgatok"-ot (rajtam nagyon sokat rontott ez!!!-maga a hangulata, mert nem lassú, hanem igenis pörgős számok voltak ugye), válts át vidámabb, könnyedebb zenékre, amiknek a hangereje nem merít ki Téged. Szervezz a barátokkal (mégha nem is olyan bizalmasak) egy-egy sétát, fagyit, sütit, közös könyvtárba menetelt, hívd át valamelyiket filmet nézni, vagy ilyesmi.

Kerüld a negatív kisugárzású embereket, a híradót (!). Ha a híradót nézed is, ne éld bele magad nagyon, hogy hányan haltak meg, kit gyilkoltak meg... Sajnos megtörtént. Sokszor én is lelkiztem rajta, és az egész napomat áthatotta, de nem érdemes. Attól, hogy sajnálom őket, még nem fognak feltámadni.

Mozogj sokat és keress magadnak valamilyen hobbit. A hobbihoz sem kell feltétlenül pénz, pl. rákattansz az olvasásra (ez egy nagyon hasznos és fejlesztő készségű hobbi) eljársz könyvtárba, és kölcsönzöl ki könyveket. Nem kell 400 oldalas könyvekkel kezdened, először vegyél ki egy 70 oldalasat.

A sporthoz sem kell pénz. A Rubint Rékás videót el tudod indítani a youtube-on is, nem muszáj megvenni neki a DVD-jét. Este ne egyél már annyit, a chipset, cukrot, csokit hanyagold, kis adagokban egyél sokszor, igyál rengeteg vizet, és még az alakod is jobb lesz :)

Remélem, hogy segítettem :)

orvossal.

illetve, ha te vagy depressziós és felismerted, az már nagyon jó út, lehet, hogy a családoddal is menne, egyedül.

amennyiben nem te vagy depressziós, hanem észrevetted valakin, akkor orvoshoz kell vinni.

én nem tudom, hogy hogyan történt, de én is az voltam közel fél éven keresztül. Visszagondolva rettenetes volt, akkor egyáltalán nem éreztem annak, napi rutin volt a rosszkedv, a duzzogás, hiszti, sírógörcsök. egyáltalán nem volt kedvem mosolyogni, sportolni, színesen öltözni (ahogy az előttem szóló javasolja), egyszerűen semmihez sem volt kedvem. abban viszont egyet kell értenem az előttem szólóval, hogy a zene rengeteget számít... ha nem hallgattam volna akkor azt, amit hallgattam, akkor lehet, hogy nem mélyül el ez az egész bennem ennyire. sőt, szinte biztos.

a vége természetesen az volt, hogy anyukám már nem bírta tovább nézni, ahogy sírok, hisztizek, ahogy tele vagyok gyűlölettel és egy ismerősünkön keresztül keresett egy gyerekpszichológust, aki ebből kirángatott. rájött, hogy beszélni nem vagyok hajlandó vele, viszont akkoriban rengeteget rajzoltam, meg írtam. úgyhogy leültetett egy teremben, odapakolta nekem a lapokat és hagyott rajzolni, vagy írni. utána az utolsó 5 percben megpróbáltuk átbeszélni és lám-lám, 3 hónap firkálás után nagyjából rendbe jöttem. (hozzáteszem, ameddig dilidokihoz jártam anyu letiltott a zenehallgatásról, mindent elvett tőlem a cd lejátszótól kezdve a számítógépig, és csak rádiót hallgathattam, illetve mellette gépezhettem)

onnantól kezdve már minden ment magától, és most merem állítani, hogy én vagyok az egyik legboldogabb ember a világon.

szóval... szerintem még mindig a szakember a megoldás.