Miért van sokszor olyan érzésem, hogy félek az utcára menni? Van egy 3éves kislányom, és gyakran kell őt játszótérre vinni, de én sokszor rettegek, mert nem akarok másokkal beszélgetni.

Na, akkor már egész ügyesen ki is boncolgattuk, mi lehet a problémád gyökere.

Egyik a sok egyedüllét és hogy nincs megfelelő társaságod.

Azt mondják, aki soká él bezárva, annak túl nagy lesz a világ....

Elszoktál az emberektől, de majd visszaszoksz, szerintem hasznos lenne, ha új társaságot keresnél, például anyukákkal barátkoznál, ez könnyen megvalósítható, hiszen a játszótereken is összebarátkozhatsz új emberekkel, akik hasonló helyzetben lehetnek.

Az, hogy meghíztál,szerintem leginkább téged zavar, az emberek többsége nem foglalkozik ezzel, aki igaz barát, az nem a súlyod alapján fogja eldönteni, keresi-e a társaságodat.Vannak ostoba emberek, akik elég tapintatlanul fejezik ki az észrevételeiket, de velük igazán nem érdemes foglalkozni.Nekem is van egy-két olyan ismerősöm, aki régebben minden találkozásnál előhozakodott azzal, miért vagyok olyan sovány?aztán mikor szülés után kicsit kinőiesedett az alakom(nem híztam meg, csak formásabb lettem) folyton azzal jött, hogy le kéne fogynom.Mondom neki:te hülye vagy!

Egyébként ezek a félelmek, fóbiák nagyon alattomosan tudnak kialakulni!

Én nem félek az emberektől, nincs magammal sem különösebb bajom, de a közösségeket sosem csíptem igazán, mert már kis koromban észrevettem, hogy minden közösségben van legalább egy potenciális idióta, aki csalhatatlan érzékkel megtalál a hülyeségeivel!És ezt már unom.Fárasztanak, ez van.Ha arra gondolok, hogy be kell mennem egy melóhelyre, ahol egész nap egyedül kell dolgoznom, akkor nem érzek semmi rosszat, sőt boldogan mennék!De ha arra gondolok, hogy be kell mennem valahová, ahol kollégák vannak, akik vizslatják mit csinálok, okoskodnak, beszólnak, az idióta pletykáikkal fárasztanak, na, akkor tényleg a frász kerülget, ilyen helyen kínszenvedés lenne számomra.

Azt hiszem, a kényszer közösségek(óvoda, iskola, munkahely)verték ki nálam a biztosítékot, mert a rövidebb tartamú találkozásoktól nem idegeskedek annyira, például, ha vendég jön...

Ezen dilidoki nem fog segíteni, tapasztalatból mondom.

A saját hozzáállásodat lenne érdemesebb megváltoztatni.

Ha mégis külső segítségre vágysz, akkor talán inkább életvezetési tanácsadással próbálkozz, ott szerintem konkrét ötleteket kaphatnál a problémáid megoldására.

Ne azon agyalj, milyen problémáid vannak, hanem próbálj inkább a megoldásra koncentrálni.Ha például zavar a túlsúlyod, akkor a fogyásra összpontosíts.Csak a kezdet nehéz, de aztán belejössz, csak rá kell szánni magad..Még jó móka is lehet, ha közösen tornáznál a kislányoddal.Ha napi szokásotokká válna, az egy egészséges elfoglaltság lenne.Az egészséges táplálkozást szintúgy fel lehet fogni mókás hobbinak is, pláne ha együtt vásároltok be hozzá, ez is csak hasznára válna a gyermekednek, ha megtanulná..

Ez szerintem nem olyan dolog, amit te így a távlatból eldönthetsz. ha a kérdező úgy érzi, hogy szakemberhez kell fordulnia, mert a probléma olyan mértékű, akkor ne akard lebeszélni róla. Van olyan fokú mentális betegség, ahol már nem választás kérdése az, hogy az ember elmegy-e orvoshoz vagy sem. Sok esetben a halogatás csak rosszabbítja a helyzetet. Ezért sem ajánlom hogy halogassa a segítségkérést, mert akkor lehet meglátni igazán hogy mekkora bajban voltál, amikor elkezdesz végre kijönni belőle. Tapasztalatból mondom. És nem bántam meg, hogy orvoshoz fordultam így utólag. sőt.

biztos van olyan eset, amikor elég egy önismereti tanácsadó, de NEM minden esetben. És a leírtak alapján, ez már nem az az eset szerintem. Neki segítségre van szüksége, és nem szabad halogatnia hogy orvosi kézbe kerüljön. Egy biztos, minél tovább húzod, annál nehezebb lesz kijönni belőle, és ezt jó szándékból mondom, nem riogatásként.