Paranoia? Meggyógyulhatok? Miért pont én? Miért pont ez? :S

MIndig éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Mondhatni tudtam is magamról hogy paranoiás vagyok, a környezetem is mindig jelezte nekem, hogy eltúlzom a dolgokat. De én mindezt csak így köznyelvileg vettem magamra, nem fogadtam el hogy ez egy BETEGSÉG az életemben. Pedig minden szóról szóra illik rám. Olyan szinten megmagyaráztam magamnak a dolgokat, és elhittem a saját téveszméimet, hogy senki az istennek nem tudott megingatni a saját hitemben nézeteimben. Sőt varázslatos és kifogástalan meggyőzőképességem erejéből még másokat is meg tudok téveszteni a saját IGAZSÁG világommal. Borzasztó ezzel szembesülni, hogy sok minden csak az agyam elképzelése volt, az elmém szórakozott velem, eltúloztam a dolgokat, és semmi nem volt igaz abból amit én láttam. Orvoshoz is úgy kezdtem járni, hogy én magam hittem azt, hogy palira veszem az orvost, én okosabb vagyok az orvosnál is. Egy éve járok pszichiáterhez. Persze a terápiával nem működtem együtt, a diagnózisnak megfelelően természetesen a gyógyszereket sem szedtem be, mert még az orvosra is gyanakodtam, hogy rosszat akar nekem, nem ért meg, és félrekezel. Igazából az kezdett el feltűnni (hála az égnek) hogy sehol nem jövök ki az emberekkel, mindenhol találok ellenségképet, sőt a végén mindenhol kialakított eszmerendszerem van, hogy mindenki ellenség (ellenség hálózat) akik nekem rosszat akarnak. Eddig azt hittem hogy mániás depóm van, mert szokott lenni ilyen hipomániás korszakom, dolgaim is. Nagyon összetett, nehéz megtalálni azt a határvonalat, ahol elválik, hogy akkor most mi is a baj. De mondta a doki, hogy a mániás depósok nem ilyenek mint én. Akkor kezdtem el rájönni hogy mi is van, amikor megláttam hogy skizofréneknek való antipichotikumot írt fel nekem hipomániára. Most kezdtem el gyanakodni (:D) arra, hogy a gyanakvásom már kóros. De miért pont velem van ez? Hogy a francba alakult ez ki velem? Igazából már mindent átlátok. Nagyon erős bizalmatlanság érzet, kétségbeesés jellemzi a mindennapjaimat. MIndentől menekülök egy idő után. Semmiben nem vagyok kitartó. Néha olyan, mintha nagyon felpörögnék, aztán hirtelen minden szétesik bennem körülöttem. Nagyon szorongok, ami a gyerekkori bizonytalanságból adódik (apám elhagyott, férfi nélkül nőttem fel, anyám mindig rettegett) aztán rossz társaságba kerültem, könnyű drogokat fogyasztottunk, szélsőséges emberek közé jártunk. És akkor volt az első rohamom 23 évesen. Meg voltam győződve róla, hogy a sámánok megátkoztak. Láttam az ördögöt, démonokat. Nem mertem mások után inni, hogy átjön belém a szellemük. Hajszálakat tépkedtem és hasonlók. Aztán meg voltam győződve róla, hogy meg akarnak ölni, követnek, erre volt egy konkrét eszmerendszerem, hogy kik és miért. Poloskát kerestem a lábtörlő alatt, és biztos voltam benne hogy távcsöves puskával figyelnek a szomszéd házból. Aztán ez hirtelen elmúlt, nem kerültem kórházba, úgymond kijártam lábon. Felhagytam ezekkel a partikkal, és emberekkel. Ez volt a legdurvább halóm, azóta ilyen nem történt velem, de egy pokol volt, és senki és semmi nem tudott volna ebből kizökkenteni.Ezek után sem működtek az emberi kapcsolataim, mert mindig rosszat feltételeztem. Aztán tényleg kifogtam egyik munkahelyen komoly maffiózókat, akik átvertek, nem fizettek ki (azóta ülnek a sitten). Ezt mindig felemlegetem, hogy tényleg vannak mocskos gonosz emberek. Utána a szomszéddal akadt össze a bajszom, nagyon durván fenyegetett, terrorizált minket. Feljelentett és beperelt minden létező helyen, verő emberekkel jött ránk, és telefonon zaklatott (becs szó, ez is igaz, egy halom fotónk, hangfelvételünk, papírunk van erről, rendőrségi, bírósági jegyzőkönyv)Akkor kórházba kerültem. Nehéz volt elválasztani mert ez igaz volt, nem beképzeltem. Azóta a párom is megcsalt. Akkor nagyon kész voltam, mert minden biztonságomat elvesztettem, őt is, aki az egyedüli pont volt az életemben, aki még biztonságot jelentett. A munkahelyen mindenkit beképzeltem ellenségnek. Szóval van bőven előzménye annak hogy ez nálam kialakulhatott. De nem tudom hogy ez mennyire erős fokozatú nálam. Nem tudom mennyi esélyem van ebből meggyógyulni, vagy mindenem rámegy erre? Nem tudom mit csináljak én hogy ebből kijöjjek, a rossz emlékek átmódosuljanak olyanná, ami biztonságos. Hogy ne feltételezzek mindenhol, mindenkiben rosszat, veszélyt, gonoszságot. Hogy ne kelljen mindig mindenhonnan menekülnöm. Pokol így az élet.

valaki hasonlók? tapasztalatok?