Mit csináljak ha depressziós vagyok?
Azért elég érdekes hogy egy lány a kövérséged miatt utasít el, ha közben beszédes, vagy meg humoros is.
Én is hasonló cipőben jártam, csak nekem rosszabb volt olyan téren hogy a jövőmet felépítsem. Egyetemre, fősulira nem vettek fel, elkezdtem egy OKJ-s képzést, belebuktam, most elmentem dolgozni nagy nehezen megtaláltam a helyem, új barátok, új élet. És van barátnőm is. Egy olyan lánnyal jöttem össze akiről álmodni sem mertem volna, nagyon népszerű lányról van szó, mindenkinek csorog a nyála, mindenki megbámulja őt, rengeteg ismerőse van. És még is engem választott annak ellenére hogy nem vagyok jóképű meg persze a kövérségem is itt van. És tudod miért választott engem? Elmondom neked hogy a belsőm az ami aranyat ér, humoros vagyok, rendes, jól el lehet velem beszélgetni, sok mindenre tudok választ adni, ez mellett határozott vagyok, mindent rám lehet bízni, sok mindent eltudok intézni egyedül, pedig eléggé elvoltam kényeztetve annak idején gyerekkoromba mégis cselekvőképes vagyok minden téren, és azért van ez így mert rájöttem hogy az életben senkire nem lehet számítani és mindent nekem kell csinálnom.
Most még is együtt vagyok a barátnőmmel lassan 1 éve, szeretjük egymást, vannak terveink de az még a jövő.
A lényeg az hogy én is olyan voltam mint te, de tettem azért hogy jó legyen, és mondom a határozottság meg a belső a fontos, nem a külső, egy lány elmegy oké majd jön más. Hidd el valahol el kell ezt kezdeni, és nem feladni az első akadálynál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!