Veszélyes vagyok (magamra nézve)?

Köszönöm a válaszod!

Igazad van abból a szempontból, hogy bármelyik nap megváltozhat az életünk, és nagyon sokáig hittem is ebben. De már nem, vagyis nem arról van szó hogy nem hiszem, mert ez tény, hanem hogy meguntam a várakozást a pillanatra.

Mert nem arról van szó, hogy jaj de rossz nekem már 3 hónapja, hanem több év van mögöttem úgy, hogy nem igazán találom a helyem, és várok a változásra, úgy érzem hogy teszem is érte, de nem jön.

És nem érzem magam boldognak, maximum pár perc erejéig valami miatt, de azért én azt gondolom ez hosszútávon nem működik, vagyis nekem nem megy így. Mert mondhatják, hogy mindenben meg kell találni a boldogságot, ez rendben van, de most lehet boldoggá tesz, ha odafut hozzám egy kutya, lehajolok, megsimogatom, szuper, de ez volt kb 1 perc, aztán ennyi. Lehet túl sokat kérek, és be kellene érnem az apró örömökkel, de ezek az egy percre boldog voltam mondjuk 3 nap alatt, hát.. nem tudom. És nem milliókra lenne szükségem a boldogsághoz, meg kacsalábon forgó palotára palotára, tehát nem ilyenekben gondolkozom.

Na mindegy, ez van, majd lesz jobb is (de most ezt leírtam, de igazábó már nem hiszem, vagyis nem úgy kelek fel, mert ja, rájöttem hogy ebben már nem tudok hinni, ahhoz túl sok idő telt már el) és ilyenkor arra is gondolok hogy valójában ezekkel a gondolatokkal saját magam is becsapom, és becsapva is érzem magam.