Mi a bajom? Hogy lehetnék normális? 20f

Ismerős. Hogy mióta, azt nem részletezem. Nekem így telt az egyetem, végig. És azóta is tart. Hogy most mi van velem, azt nem tudom jól megítélni, de ismerős. De azért maradok a múlt időnél.

Ha nem kevertem volna magam olyan kalandokba, amilyenekbe, akkor most azt írhatnám halálosan unalmas életem volt. Ha csak a hétköznapokat tekintem, akkor az volt! Érdekel a foci? Tökjó, akkor valamiről tudsz valakivel beszélni. Engem ezek alatt az évek alatt semmi se érdekelt amiről tudtam volna beszélni bárkivel is. Aztán a vége felé ért annyi élmény hogy tudtam miről a magam módján, és az általános hülyülés is jól ment.

Mesélek egy dolgot. Még egyetem előtti nyáron - akkor már iszonyatos volt az életem - elkezdtem blogot írni. Pár hónapig kitartóan írtam (na jó, igazából élveztem hogy névtelenül feltárom az összes szerencsétlenkedésemet), és elkezdtem jönni az ezjajdeismerős kommentek. Megtaláltam a hozzám hasonlóakat. Segített-e rajtam, nem tudom, sok jót és sok rosszat is köszönhetek ennek, de így jár aki sokat panaszkodik. Mindenesetre lett két jó haverom, és igaz csak egyszer találkoztam velük majd' 5 év alatt, azért megvan a kapcsolat, nem vagyok annyira egyedül.

Miért írom ezt? Azért, mert azóta se sikerül! Akármennyire is találok magamhoz hasonlót, sose lesz belőle semmi. Lehet hogy ez csak a sors jele hogy nem így kéne ismerősöket keresnem, lehet hogy csak elmúltak az idők mikor így tudtam ismerősöket keresni, nem tudom.

20 éves vagy... akkor kerültem az egyik legnagyobb sz*rba: full magányos voltam, egy haverom se volt, és beleszerettem egy kommentelőmbe. Aztán jöttek sorra a hülyeségek, elég sűrű kis év volt! Telhetett volna jobban is, ha van aki megtanít hogy hogyan kéne tenni a dolgokat (sport, művelődés, tanulás minden áron és kész, mással ne foglalkozz öcsi, ha keményen dolgozol és nyitott szemmel jársz jön magától minden), de mivel nem tanított meg, és én is gyenge voltam, sodródtam sz*rságról-sz*rságra.

Az egyetlen amit javasolni tudok és magamnak is javasolni tudnám az az ami a zárójelben van. Egyszerű és mégis marja nehéz. A másik hogy gyere le velem gyúrni. Inni ne, van csajom (ne irigyelj ezért), hülyén érezném magam.

10-es vagyok.

Kérdező, az jutott még eszembe, újabb beírásod után: 18 éves koromig nagyjából hasonló gátlásaim voltak, mint neked, és tényleg, elvitt pár ismerősöm klubokba, koncertekre, és magamtól kinyíltam nagyon hamar, hónapról hónapra! Bár esete válogatja, lehet,h neked lassabban menne, nem tudom, de tényleg segítene rajtad is. Lehet h ennyiből nekem mázlim volt akkoriban, 18 évesen. És nekem csak picit löket kell, onnantól meg magamtól is, amiben gátlásos voltak, vagy amibe nép elakadtam. Lehet h neked is csak egy pozitív GYAKORLATI löket kell. Hogy ki fog elvinni téged társaságba, azt én innen távból nem tudom megmondani. Másik megyében is élek.

13-as: végigolvastalak, nagyjából értelek, bár azt nem egészen, hogy jelenleg mi a problémád? Vannak elfoglaltságaid, gyúrsz, amit ezek szerint szeretsz, van csajod, vannak életcéljaid, pl. a zárójeles utalásodban pár felsorolás, amire azt mondod, nehéz ,de tudod kivitelezni.

Akkor miért írod azt is, hogy "de nincs igazi megoldás önmagad számára"? (Nem szó szerint, de kb erre utalsz; jól értelek?)

jav:

onnantól MEGY magamtól is, amiben gátlásos voltaM, vagy amibeN ÉPP elakadtam.

________________________________

Szia 10-es, én vagyok a 13-as.

Igen, van csajom, jó vele, de lehetne jobb. Igen, edzek, de amióta hideg van csak itthon és egyedül. És olyan nehezen veszem rá magam a zárójelben leírt dolgokra, hogy simán kizökkenek belőle 1-2 hétre is. Jó lenne valami inspiráló környezet, társaság, mert ismerem azt a lejtőt amit elindultam és tudom milyen mélyre vezethet.

Igen, nemsoká dolgozni fogok, és tudom hogy sokaknak ez se adatik meg, de annyi mindent és annyi jót elterveztem magamnak hogy ahhoz képest ami most van, az egy nulla.

Nem, inkább csak nullának érzékeli az elmém. De ha azokra a dolgokra a zárójelből koncentrálok, akkor máris más a helyzet.