Olyan embereket keresek, akik valamilyen neurózisban szenvednek, és szívesen beszélgetnének valakivel, aki hasonló cipőben jár. (? )
Az is nyugodtan írjon, akinek semmi baja, de szeretné megismerni ezeket a betegségeket.
Esetemben depresszió, disztímia és pánikzavar.
Mitől alakult ki? Jársz terápiára, szedsz gyógyszert? Hogy érzed magad?
Kérlek ne írjatok rosszindulatú kommenteket, mert nincs kedvem vitatkozni, úgyhogy nem is fogok reagálni rájuk.
válasza: válasza:Szerintem az én problémáim nem ilyen súlyosak.Nekem generalizált szorongásom van,amit egy pszichológus mondott. Azt hiszem,h pánikrohamaim is voltak,de a legutolsó rosszullét annyira valósághűnek tűnt,h komolyan megrémültem,h lehet valami szervi probléma okozza. Persze önmagam diagnosztizáltam,így semmi sem biztos. A dictímiáról még nem hallottam,de utána olvastam és nekem is pont ezek a tüneteim vannak. Általános iskolás korom óta nem tudok boldog lenni,őszintén mosolyogni,megelégedni azzal amim van,állandóan szomorú vagyok,de már beletörődtem. Van kényszerbetegségem is, az ujjaimat és a körmeim rágom nap mint nap véresre. A kezem mindig rejtegetem,h ne lássa senki. Az ujjaimon már a bőr is megkeményedett és az sem fáj ha vérzik. Ezen kívül nagy önbizalomhiányom is van és kisebbségi komplexusom. A szorongástól rengetegszer rémálmok gyötörnek,ha hulla fáradt vagyok,akkor is korán ébredekés rosszul alszok. Sűrűn égnek a szemeim a fáradtságtól és ez vizsgaidőszakban nem túl előnyös. Tervezem,h elmegyek dokihoz,már csak azért is,mert félek,h a rosszullét hátterében valami betegség áll.
És Te kedves Kérdő? Hogy vagy? Jársz terápiára?Szedsz gyógyszert? Hogy kezeled ezeket a "betegségeket"? Érzel valami változást,esetleg javulást? Mióta jelentkeznek ezek?
1. válaszoló örülök,h sikerült kilábalnod ebből az egészből! Viszont a linket szívesen megnéztem volna,de nem működik.
Én 15 éves vagyok, lány. Ötéves korom óta van pánikzavarom, de senki nem vette komolyan, azt hitték, csak kisgyerekkori félelem. Hát, annál jóval több volt. Rengeteget szorongtam, megfelelési kényszerem volt, és negyedikes korom táján kialakult egy szomatikus tünetem. A stressz fizikai fájdalommá alakult át, persze ezt akkor nem tudtam. Egy ideig tűrtem, aztán mikor már reggelente rettegve indultam iskolába (mert ez a fájdalom rendszerint akkor jött elő, mikor távol voltam az otthonomtól, és tudtam, hogy nem mehetek bármelyik pillanatban haza), szóltam anyukámnak, aki különéle hülyeségeket talált ki, hogy mi miatt van. Adott fájdalomcsillapítót, de nem ért semmit, akkor múlt el, ha hazamehettem, és megnyugodtam. Rettegtem tőle, nem mertem osztálykirándulásokra menni, se szilveszterezni, a barátnőim persze nem értették, hogy mi a bajom.Orvosnál is voltam, akik kijelentették, hogy nincs semmi szervi bajom.
Hatodik osztály utáni nyáron megkértem anyukámat, hogy vigyen el pszichológushoz, mert szerintem ennek pszichés oka van. Amikor ez történt, már disztímiás voltam, és enyhe depressziós, persze ezt se tudtam akkor. A pszichológus nagyon kedves volt velem, de nagyon nehezen tudtam megnyílni, mert képtelen voltam bízni az emberekben. Kéthetente jártam hozzá, de gyakran elmaradt, így nem igazán haladtunk. Hetedik osztályban elkezdtem vagdosni magam. Az iskolában folyton hisztiztek a tanárok, a barátnőimtől eltávolodtam, vagy ők távolodtak el tőlem, az egyikük piszkálni is kezdett, mindig társaságban alázott meg, én meg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Az iskolában észre se vettek, vagy ha igen, akkor csak rossz sült ki belőle. Utáltam magam, nem tudtam, mi a bajom, reggelente nem bírtam felkelni, délután lefeküdtem és sírtam, minden mozdulat olyan nehéz volt, mintha a súlyom háromszorosát kéne cipeljem. Állandóan fájt valamim, nem ettem, nem aludtam, a "barátnőm" pedig a szemembe vágta, hogy lusta vagyok. Végül már sírni se tudtam, csak az öngyilkosságomon járt az eszem. Szereztem szívnyugtatót, egy egész dobozzal. Sajnáltam a szüleimet, hogy fájdalmat fogok okozni nekik, de úgy gondoltam, úgyse fájna nekik annyira, hiszem itt teszem tönkre magam előttük, de még csak észre se veszik. Eszembe jutott a pszichológus, aki annyira kedves volt hozzám, úgyhogy adtam magamnak egy utolső esélyt, és megkértem, hogy találkozzunk még azon a héten. Azon az ülésen mindent elmondam neki.
Pont azt tette és mondta, amire szükségem volt, aztán elküldött pszichiáterhez, akinek szintén nagyon hálás vagyok. Tudom, mi a legtöbb ember véleménye a pszichiáterekről, főleg az állami klinikán dolgozókról, de ő abszolút nem olyan. Kérdezett, meghallgatott, és tényleg nem tudom, hogy szedett ki annyi értelmes információt belőlem, hogy fel tudja állítani a diagnózist. Ő abszolút nem az a típusú pszichiáter, aki mindenre gyógyszert ír fel. Végül nem adott antidepresszánst, de azt mondta, ha úgy érzem, nem megy nélküle, szóljak és még átgondolja. Ő tényleg segített, és nagyon jó tudni, hogy ilyen orvosok is vannak, és nem ő az egyetlen. A terápiát ugyanazzal a pszichológussal folytatom, mostmár hetente kétszer, és így lehet haladni. Csak még mindig nagyon egyedül vagyok, a többiek még mindig gonoszkodnak velem, a szüleim csak nehezítik az egészet azzal, hogy folyton mártírkodnak, ahhelyett, hogy végre tennének is valamit.
Hát kábé ennyi. Úristen, mennyit írtam, ez most nagyon kijött belőlem.
válasza:Sziasztok!
Szívesen leírom én is a történetemet, már azért is mert eléggé meg vagyok keveredve.
Egész kicsi korom óta fura dolgok történtek velem. Olyan érzés volt, mintha lökdösnének. De erre nem nagyon figyeltem. Nagyon zárkózott voltam mindig is. Telt múlt az idő, és egyre több rossz dolog történt velem. Én is csináltam ugyanolyan szörnyűségeket magammal, mint a kérdező: vagdostam magam, meg akartam halni, gyógyszerre ittam...Szóval szörnyű volt, de hála Istennek elmúlt. Elkezdtem járni egy helyre, ahol energetikával is foglalkoztak, majd később önállóan belevetettem magam elég mélyen a csikungba...Majd jöttek a rémálmok,(amit most utólag bizton merem állítani,hogy alvási paralízis) amik szerencsére, idővel elmúltak. Aztán a csikunk(energetika) hatására érzékennyé váltam a szellemvilágra. Egy parapszichológus azt mondta, tudok kommunikálni a szellemekkel, akik tőlem várnak segítséget. Azt mondta, a lökdösődés is az volt már kicsi koromban. Ok, mondom, legyen hát.
Telt-múlt az idő, a szellemesdit és az energetikát régen abbahagytam már, évek óta nem foglalkoztam vele. Aztán később beteg lettem,(Raynaud-syndroma) kivizsgáltak, de mivel fizikai okot nem találtak a bajomra, kénytelen voltam elmenni a pszichológiára, mert azt mondták, lelki okai lehetnek a bajomnak, ki kell vizsgálni. Rögtön bent is fogtak 3 hétre. Ott azt mondták, pszichózisom(elmebaj)van, meg skizofrén vagyok. Gyógyszerrel tömtek, amitől kész zombivá váltam. Persze, nem szedtem a gyógyszereket. A pszichológusom ragaszkodik hozzá, menjek pszichiáterhez, írassak gyógyszert, mert addig nem hajlandó fogadni engem, míg ezt meg nem teszem. Hiába mondom neki, évek óta nincs az, amire ő gyógyszert akar íratni nekem, és különben sem vagyok hajlandó olyant bevenni, aminek az a mellékhatása, amire szednem kellene, ami mellesleg nincs is. Én tudom, hogy nincs semmi bajom. Miért akarják belebeszélni az emberbe a betegséget? Miért nem ismerik el a pszichoemberek, hogy tényleg van természetfeletti? Mit szóltok ehhez?
Kedves utolsó kérdező, ez azért is nagyon nehéz téma, mert bizonyos esetekben tényleg betegségekről van szó. Nem akarok általánosítani, de én nem igazán hiszek a para dolgokban, ez persze nem jelenti azt, hogy a véleményem megváltoztathatatlan. Mindenesetre remélem, hogy meg tudsz egyezni a pszichológusoddal. Egyébként hány éves vagy? Fiú, lány?
Utolsó előtti: köszi a tanácsot, megpróbálom maajd a zenehallgatást. Nekem még az is bejött, ha valami jó, pozitív dologra gondolok, ami a következő órákban/napokban eljön, az is meg tud nyugtatni, meg ilyen párbeszédeket folytatok magammal:
-Ezt most kibírom, és erősebb leszek.
-Nem bírom, nem bírom, legyen már vége!
-De igen, már eddig is sokszor kibírtad.
-Megőrülök, ezt nem lehet kibírni...
-Edig se őrültél meg.
satöbbi. :)
válasza:Neurózis konkrétan mit jelent? Pszichés betegséget?
Te egy nagyon értelmes lány lehetsz, ha ilyen szépen tudsz írni 15 éves létedre. Sokszor én, még 24 éves fejjel sem vagyok képes ilyen összeszedetten írni. :)
Nekem is voltak fiatal koromban hasonló tüneteim. Állandóan lebetegedtem, csak azért, hogy ne kelljen iskolába mennem. Minden reggel szorongva mentem az iskolába. Fizikailag és mentálisan bántalmaztak a társaim mind általános, mind középiskolában. Kis faluban nőttem fel, ahol szintúgy bántalmazott a többi fiatal mentálisan és fizikálisan egyaránt. Ráadásul egy ilyen kis közösségben a kirekesztés külön jól tud esni.
A tanárok közül volt néhány, aki szintén megalázott és szívatott akár a többiek előtt is nyilvánosan. Barátaim igazából sosem voltak, most van néhány itt az egyetemen. Általánosságban véve pesszimista vagyok, nem bízok meg szinte senkiben, a többiek furcsának tartanak. Két éve elmentem egy pszichológushoz, mert már nagyon nem bírtam, diagnosztizálták nálam a depressziót és a szociális fóbiát. Elküldött pszichiáterhez is, gyógyszereket is szedtem, jelenleg Xanax és Cipralex kombót szedem két hónapja. Pszichoterápiára már anyagi problémák miatt nem tudok járni, így meggyógyulni már nem tudok. A helyzetem stagnált, igazából erre az oldalra is csak azért járok válaszolgatni néha, mert senkinek nem tudom elmondani, hogy mi bánt, mi a problémám. Itt ki tudom írni néha magamból. Esetleg talán még segíteni is tudok valakinek.
14 éve küzdök ezzel az egyre növekvő depresszióval. Mindig úgy érzem, hogy elértem a mélypontra és mindig mélyebbre süllyedek. Az én pszichiáterem is nagyon rendes, de egyszerűen TB alapon nem lehet pszichoterápiára járni, magánban meg nem tud senki sem vállalni a pszichiátrián, annyira túlterheltek.
A neurózis a pszichés betegségek egy csoportja, az enyhébbek, amikkel nem jár hallucináció, vagy a külvilággal való kapcsolat elvesztése. Hozzátartoznak a hangulatzavarok (depresszió, bipoláris zavar, stb), a szorongásos zavarok (pánikzavar, fóbiák, stb), a kényszergondolatok és -cselekvések, és a különféle mániák is azt hiszem. De ez nem szakszerű meghatározás, de kábé ezt jelenti.
Nagyon nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Szerintem ha most éppen túl is vannak terhelve a klinikai terapeuták, próbálkozz, hátha elkapsz egy üresedést, vagy valamit. Vannak ezek az ingyenes lelkisegély-szolgálatok is, ott biztos meghallgatnak, ha éppen rosszul vagy. És ha tényleg összecsapnak feletted a hullámok, remélem tudod, hogy beutaltathatod magad a klinikára (én nem Magyarországon lakom, és nem tudom pontosan, hogy megy ez nálatok, de gondolom TB kártyával lehet). Te nem utálkozol, ha pszichiáterekről van szó, mint sokan, tudod, hogy baj van, hogy mi segítene, akkor miért ne gyógyulhatnál meg? Figyeld a klinikákat, azok, akik most ingyen járnak terápiára, valahogy megkapták ezt a lehetőséget, akkor te miért ne kapnád meg? Lehet, hogy nem ma vagy holnap, de akkor is mindig lehet valamit tenni. Mindig van lehetőség, csak néha kicsit meredek az út odáig. Remélem, hogy jobban leszel!
válasza:Csatlakozom a klubhoz :D
Igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mi bajom lehet ebben a pillanatban.
30 éves vagyok. Két éve kezdődött el az egész.
Nem akarom nyilvánosan részletezni a dolgokat, de kb. arról van szó, hogy minden félresiklott az életemben: Kezdődött egy csúnya szakítással, utána egy baleset, utána egy elhúzódó -és elég ciki tünetekkel járó - betegség, ami miatt az épp újonnan kialakuló kapcsolatom ment tönkre, mindemellett embertelen munkahelyi terheltség, napi 16-18 óra meló, hétvégénként is.
Kb. fél évig ment ez, az utolsó hónapban már gyakran éreztem légszomjat, szédülést, ájulás-szerű érzést.
Aztán egyik nap már olyan szinten rosszul lettem a munkahelyemen, hogy el kellett menjek orvoshoz. Végülis semmilyen szervi bajom nem volt -> Irány a pszichiáter. Megállapította, hogy pánikbeteg vagyok, antidepi, nyugtató, 3 hét betegszabi. Elkezdtem megint dolgozni, néhány hét múlva már kezdtem jól érezni magam. Aztán visszaesés. Másik fajta antidepi. Az sem hatott. Harmadik fajta antidepi + pszichoterápia. Ez ment kb. 8-9 hónapig, nem mulasztotta el teljesen a betegséget. Végülis felhagytam a pszichoterápiával, és az antidepresszánssal is lassan 4 hónapja.
Most ott tartok, hogy nyugtatókat szedek, de néhány hete rosszabbodik az állapotom, reggel, amikor felkelek, olyan hihetetlenül fosul érzem magam, hogy arra nincsenek szavak.
A furcsa az, h. ha itthon vagyok, nyugiban, akkor nem igazán jönnek elő a rosszulléteim, de amint ki kell mozdulnom valahova, már minden bajom van, ideges vagyok, enyhén remegek, ájulás kerülget, nehéz légzés.
Gyanítom, ez már nem pánikbetegség, hanem valami más lehet, de nem igazán bízok már sem a gyógyszerekben, sem a pszichiáterekben.
Az előző kommentelőnek a szavaival élve én is csatlakozom a klubhoz :D
Én kb. veled egykorú bár kicsit idősebb 16 éves lány vagyok. Az én életemben 2-3 éve kezdődött az egész. Először a gyors hangulatváltozásokkal aztán enyhébb depresszióval és mára eléggé durva depresszióvá , hangulatingadozássá vált. Nem tagadom nem egyszer gondolkoztam/zom az öngyilkosságom.Egyszerűen nem találom a helyemet,megelégedve sem az életemmel sem magammal nem vagyok.Céljaim nincsenek és nem értem mi értelme ennek az egész életnek ,ha egyszer úgyis meghalunk akkor minek szenvedjek most , ha egyszer úgyis vége miért nem lehetne előbb vége...Na mindegy:) Ebből persze senki nem vesz észre semmit mert gondolom mindenki tudja mire gondolok amikor azt mondom, hogy nagy álmosoly és tegyél úgy mintha minden rendben lenne még akkor is, ha semmi sincs rendben. Terápiára ebből adódóan nem járok és gyógyszereket sem szedek.(A kérdésedre válaszolva):)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!