Hogyan lehet leszokni az állandó magyarázkodásról?

Ez elég nehéz kérdés, ugyanis ez legtöbbször olyan környezetben fordul elő, ahol az ember sok támadásnak, kritikának van kitéve, anélkül, hogy biztatást, segítő szándékú tanácsokat kapna.

Ha feltetted ezt a kérdést, már vagy azon a fokon, hogy felismerted, ez nem jó neked, tehát megtetted az első lépést ahhoz, hogy felszámold ezt.

Pontos algoritmust én nem tudok adni rá, de leírom, nekem hogy sikerült nagyjából. Nem csináltam ennyire tervszerűen, de leírni így egyszerűbb.

1. Sokszor átgondoltam az ilyen helyzeteket, amikor magyarázkodásba keveredtem. "Kívülről" megnéztem magam, hogy miket mondtam és utólag, nyugodtan megfogalmaztam, hogy mit is lehetett volna mondani, ami nem magyarázkodás. Addig szedegettem össze a gondolataimat, míg mindent össze nem szedtem, amit az adott helyzetben csak tudtam. Aztán elképzeltem, hogyan reagáltak volna a válaszaimra az új helyzetben a partnereim. Kiválasztottam azt a változatot, ami így utólag a legjobbnak tűnt. Eljátszottam magamban a jelenetet, lehetőleg minél több érzelemmel megtöltve, jól átélve azt a részt, hogy utólag nem bosszankodtam azon, hogy már megint magyarázkodtam, pedig nem akartam.

Ha több helyzetben is el tudod ezt játszani, a következő lépés az, hogy megpróbálod éles helyzetben is kipróbálni. Persze a legegyszerűbb, ha elkerülöd az ilyen helyzeteket, igyekszel nem belekeveredni olyan szituációba, hogy rád jöjjön a magyarázkodhatnék, de ha mégsem jött össze, kezelned kell.

Mondok egy példát:

Általában nem jellemző rád, hogy pontosan érkezel a munkahelyedre/suliba/randira stb. Szinte már előre érzed, hogy tuti el fogsz késni, pedig még hátra van addig vagy 12 órád.

Legegyszerűbb: minden olyasmit előkészítesz, ami az induláshoz kell, hiába sok még az idő addig. Kiszámolod, mennyi az út odáig, hozzáadsz legalább fél órát és kényszeríted magad arra, hogy elindulj pontosan akkor. Hótt ziher, hogy ilyenkor minden időben is jön, nincs dugó az útvonaladon, nem futsz össze a házinénivel a lépcsőházban, nem hív fel sírva egyik barátod/barátnőd sem a segítségedet kérve és az általában szokásos idő töredéke alatt odaérsz és kicsit unatkozni fogsz, de tök jó érzés lesz, hogy nem kell senkinek magyarázkodnod.

2. minden elővigyázatosságod ellenére mégis sikerült elkésned. A másik fél Neked támad, hogy mennyire megbízhatatlan vagy, szétázott az esőben, míg Rád várt, nem engednek már be az előadásra, lecsúszott a lottó ötösről satöbbi. Te elkezdesz magyarázkodni, hogy késett a busz, dugó volt, a szomszédnéni kizárta magát és csak Te segíthettél neki, és máris mindenki másra haragszol, mert minden és mindenki ellened van és lám nem érti meg ez a nemtomki, hogy nem tehetsz róla... pedig legbelül érzed, hogy te sem hinnél már magadnak, főleg, hogy ez a 20. eset, és tudod, hogy bizony az utolsó pillanat után indultál el otthonról, és közben imádkoztál, hogy még a piros lámpánál a buszsofőr kinyissa neked az ajtót és így ne kelljen a következőre várnod, volt már ilyen eset egyszer. De erre ugye hiba lenne alapozni és ezt te is tudtad. És akkor, ha úgy döntesz, hogy nem magyarázkodsz, egyszerűen azt mondod: igazad van, elszúrtam, nem az első eset, pedig próbálok tenni ellene, de egyelőre elég nehezen megy. Megértem, ha haragszol, szeretném, ha valamivel jóvá tudnám tenni.

És kész. Innentől a másik fél dolga, hogy haragszik tovább, vagy meghívatja magát egy pizzára, vagy fagyira, vagy bármit szóljon rá. Esetleg felajánlja a segítségét, hogy máskor ne késs el.