Itt fekszem a szobám padlóján, teázom, füstölő, minden, ami kell, és azon gondolkozom, milyen jó lenne, ha elütne egy autó. Szerintetek ez normális?

Nem, szerintem sem. Nem vagyok depressziós, csupán unom és céltalannak érzem az életet. Van egy családom, akik iránt leginkább közömbösséget érzek, az emberekkel általában jól kijövök, sok haverom van és egy legjobbbarátnőm, rajta kívül nem érzem úgy, hogy bárkihez is erősebben kötődnék. Sportolok, jó jegyeim vannak, eljárok szórakozni, vannak hobbijaim, sokat olvasok, de ha egy percre is megállok gondolkodni, mindig arra jutok, hogy semmi értelme. Hogy ugyan olyan lenne az egész, ha én nem lennék. Nem vetnék neki véget készakarva, ahoz gyáva vagyok. Viszont nézem a kocsikat, hogy ha valaki csak egy pillanatra nem figyelne oda, bármi megtörténhetne..és én nem bánnám. (Nem hiszek a túlvilági életben).

Ki milyen mentális betegséget vélt felfedezni rajtam? (: