Hánytatom magam, és meg is vágtam magamat de azért hogy a szüleim figyeljenek rám, tudom, borzasztó de még így sem kapok elég figyelmet mit csináljak? (13/L)

Szilvásbuktát.

Inkább örülj, hogy nem cseszegetnek folyton.

Nincsenek barátnőid, barátaid, akikkel közös programot csinálhatsz, együtt tanulhatsz? Próbáld valamivel lekötni a figyelmedet és ne azon parázz, hogyan viselkednek veled a szüleid. Őket úgysem tudod megváltoztatni. Tapasztalatból tudom. 13 éves vagy, az én szememben még gyerek (én 67 éves nagymama vagyok), de már a felnőtté válás küszöbén. Inkább a jövőre koncentrálj, tervezgess, keress hasonló érdeklődésű barátokat és lehet, hogy ők őszintébbek lesznek veled, mint a szüleid. Légy önálló, legyenek önálló gondolataid, elképzeléseid, és örülj minden kellemes apróságnak, ami körülvesz. Ne pszichológushoz menj, légy saját magad pszichológusa.

Nagyon vigyázz magadra, kritikus korban vagy és NE CSINÁLJ BUTASÁGOKAT!!!! Ha gondolod, írj nyugodtam privit.

Jaj, szegénykém!:(

Az a baj, hogy könnyű mondani, hogy "szerezz barátokat", sajnos ez azért nem így megy. Mármint olyat találni, aki bizalmas barát, megért, törődik veled, és nem csak szabadidőpartner. Én is az iskolapszichológust tudnám javasolni első körben, hogy keresd fel. Esetleg, ha engedik a szüleid kezdj el járni valahová táncolni, sportolni. Sokszor ott nagyon jó kis közösség tud kialakulni, mintha az ember második családja volna.:)

Viszont ne add fel, és ne bántsd magad! Én nagyon becsülöm benned, hogy fölismered, hogy a hánytatás, vagdosás, az nem a "kiadom magamból a dühöt", "jól esik, megkönnyebbülök", meg ilyen f*sszágok miatt vannak, hanem kizárólag, hogy felhívd magadra a figyelmet, amiért ilyen "jófejek" a szüleid. Tartsd is meg, hogy őszinte vagy (első sorban) önmagadhoz, mert ez kell a lelki egészséghez. Kitartás!

(Ha szeretnél, nekem is írhatsz privátot!)

Velem hasonló a helyzet. Sosem figyeltek rám oda otthon. Nem is beszélgettünk, nem volt meg a bizalmam a szüleim felé. 18 évesen anorexiás lettem, észre sem vették. Nem tudtam mit csinálni, már évek óta küszködöm ezzel a problémámmal, már régen külön élek a párommal, nem is tartom velük a kapcsolatot. Szakemberhez én is járok de eddig semmi javulás, sőt.

A pszichológus nagyon hasznos lenne, de a családterápia ami a legjobb. Ha egyszer eljutsz egy pszichológushoz kérdezz rá erre, hogy támogatná-e. Fontos, hogy a "beteg" embert segítsék de egy kamasznál a család bevonása a terápiába is lényeges, hogy anyud és apud lássa miről van szó. Az nem elég, hogy Te elmondod nekik, kell lennie egy kívülálló szakembernek aki elmagyarázza a szülőknek a dolgokat, más oldalról is megközelíti a problémát, hogy ők is értsék és rájöjjenek mit kell nekik tenniük érted.