Hogy küzdjem le a maximalizmusomat?

"legtöbbször érdektelenül figyelem az embereket, ahogyan monoton módon, siváran beszélnek."

Tudod az ilyen érdektelen közönség nem is érdemel másféle előadást. Te unottan bámulod őket, ők meg röpködjenek a trapézon neked.

Te ilyen vagy, mert ezt tartod helyesnek.

Azt szeretnéd, ha így fogadnának el, vagy azt, hogy még meg is dicsérjenek? Mert nem hiszem, hogy sok olyan emberrel fogsz találkozni, akik el lesznek ragadtatva. Kinek esne ez jól? Neked jól esne? Ugyanúgy nem, mint ahogy az sem esik neked jól, ahogy elvárásaid miatt reagálnak rád. Különben nem akarnál változtatni rajta. Tehát el kell dönteni, mit akarsz. Magaddal szemben még akkor is lehetsz maximalista, de hogy jössz te ahhoz, hogy másokat megítélj? (Mert elvárásaiddal és becsméreléssel tulajdonképpen ítélkezel, igaz?)

Nem ismered a feladatát, a gondolatait, az életútját.

Nem láttad a pillanatot, amitől mást jelent neki a szó.

Szerinted?