Ismertek olyan embert, aki a "saját világában" él, mégis jól boldogul, jól érzi magát?
És nem túl sebezhető?
Én attól tartok, hogy mivel ő sok mindent másképp él meg, nem fog igazán boldogulni, netán bántani fogják..
Aki valóban a "saját világában" él, az egészen másként tekint a dolgokra és magára az Életre is. Éppen ezért, talán még nehezebben sebezhető, mint egy tömegember, aki tudatalatt elvárásoknak igyekszik megfelelni. És az miatt érzi magát megsebezve, ha valaki véleményt mond.
Engem pl. nem érdekel a "külvilág" elvárása.
Lehet, nagyképűen hangzik, de ha mindig másnak akarok megfelelni, akkor mikor élhetném valóban a saját életemet?
Te akkor szerencsés vagy. Aki a kérdésemet ihlette, és akiért kissé aggódom, ő néha azért rácsodálkozik, hogy az emberek többsége miért viszonyul úgy hozzá ahogy. Meg olyan elveszettnek tűnik a tömegben.
Abban biztos jó, hogy ő pl. nem fogja stresszelni magát olyanokon, hogy x évesen gyereket kéne szülni. Viszont, ahol sok az egy ivású ember, akik pl. tudják hogy kell eladni magukat állásinterjún, vagy viselkedni bizonyos társaságban, ő ott csak pislog, és hátrányban lesz. Netán rosszul is eshet neki egy idő után ez a kívülállóság. Ilyesmiktől tartok igazán.
Nézd csak meg a Down-kórosakat! Mindenki lesajnálja őket, szegény szerencsétlenek, alig tudnak beszélni és mégis láttál már szomorú szellemi fogyatékost?? Mert én nem, és volt már ismerősöm is,akinek gyereke ebben a kórban szenvedett..
És az a vicc, hogy ŐK BOLDOGOK, hiszen nem kell semmiféle elvárásoknak megfelelniük, a köcsög média nem droidokat nevel belőlük.. ajánlom, mindenki nézzen csak magába.
Figyu vannak emberek akik másféle életet (boldogat és minden értelemben gazdagot) élnek mint a "tömeg", de nem hiszem hogy azért mert különeleges, sérülékeny, szentimentális nádszálkisasszonynak képzelik magukat, hanem mert hisznek benne hogy valami MÁST akarnak és tudják hogy honnan lehet ehhez energiát gyűjteni. Hogy emellett tudnak az egyéniségük gyengébb oldaláról is az természetes. Egy ilyen embernek egyébként sincs arra szüksége hogy mások fején taposson, másrészt árad belőle a pozitívum, így másnak is a jó jut belőle.
Ja, én is ilyen akarok lenni, ha gondolod beszélgethetnénk erről.
Az hogy egy embert a környezete bánt, megkritizál, megpróbál lehúzni, azért van mert az illető saját magán belül úgy érzi neki nem jár az hogy különb legyen. A személyiségének az egyik fele szeretne sikeres és egyedi módra élni, ez az alapvető életfeladatunk. A személyiség másik része pedig megpróbál megfelelni, éhezik arra, hogy elfogadják. Ha ez a két terület nincs harmóniában, belső harc jön létre, ami kivetül a külvilágba és kívülről jövő támadás formájában tükröződik vissza.
Azok az emberek, akikben stabil az érzés, nekem jár hogy önmagam legyek, kisugározzák ezt és a környezetük megérzi ezt az erőt. Lehet hogy kivált irigységet, de belül őt ez nem érinti meg.
Tehát a megoldás a belső harmónia megteremtése.
Na, azért a Down-kórosokat ne keverjük ide! Tőlük senki nem várja, hogy önfenntartóak, önellátóak legyenek, viszont egy egyébként egészséges felnőttnél problémás lehet, ha megöregszenek a szülei, netán valami történik velük és ő ottmarad magában, se pénze, se senkije.
Én talán még ott látom ebben a problémát, hogy olyan, mintha az illető örök gyerek maradna, az meg ugye veszélyes lehet rá nézve a "felnőtt világban".
Azért a kérdésre nem igazán válaszol senki.:) Kb. úgy beszéltek erről, mint egy mítoszról. "Persze, hogy van, lehet boldog és kész.", de hogy valakinek a bácsikája, szomszédja akárkije lenne ilyen ember, aki egyedül megél, boldogul, holott egészen másképp él, mint a többség, olyan sztorik nem igazán jönnek..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!