Ez elfojtott szorongás miatt lenne? Vagy más?

Sokat jelentene, ha elolvasnád és a tőled telhető leghasznosabban válaszolnál.

Hónapokig itthon ültem a seggemen a gép előtt, WoW-ozáson, film és sorozatnézésen kívül semmit sem csináltam. 2-3x voltam max. lent eddig, akkor is csak boltban. Nagyon antiszociális a viselkedésem, ez nem is zavart különösebben (= Kerülöm az embereket, nem tudok kapcsolatokat kialakítani, beszélgetni másokkal - mármint hétköznapi dolgokról, szóval ismerkedni. Ha valami hivatalos dolgom van mondjuk és tudom mit merre, azt el tudom intézni.) Nem félek különösebben, nem is annyira szorongok, egyszerűen nem tudok mit visszamondani nekik... ez csak épphogy irritál. Megvagyok egyedül is úgy-ahogy. A hónapokig tartó itthonlét után volt hogy 18-8-ig voltam fent és 8-18ig aludtam... teljesen felborult a rendszer. És sajnos most hetekig csak babkonzerven tudtam élni (néha rendeltem pizzát és kész).

Eddig alig végeztem el a dolgaimat egyedül. Most kezdek önállósodni. Most kezdek felnőni és egyedül megtanulni intézni a dolgaimat.

Tegnap voltam lent orvosnál. Muszáj volt kimozdulnom. Szimplán csak felíratni egy gyógyszert. Lementem és amikor beültem a váróteremben egy székbe, kissé feszélyezve éreztem magam. Mivel elég testes vagyok (túlsúlyos is), nem tudok annyira kellemesen elhelyezkedni, ülök mint egy (gyámoltalan) kis maci mozdulatlanul. Olyan, mintha nézném a falat órákig megmeredve (elég beteges hatást kelt az idegenekben :D ).

Amikor végeztem és hazajöttem, csináltam a dolgom, majd 1 óra múlva le akartam feküdni 23:00-kor (teljesen furcsa volt az egész, nem ehhez voltam szokva, szinte 1 napról a másikra kellett volna átállnom). Amikor WC-n intéztem a dolgomat, >.>.>.>.>.>.>.>.>.>.>.>.>.>.>.>.> akkora REMÉNYTELENSÉG és KILÁTÁSTALANSÁG lett rajtam úrrá remegéssel és gyomorfájdalommal vegyesen kísérve, mint amit akkor éreztem 12-13 évesen, amikor elpatkolt a kutyánk. <.<.<.<.<.<.<.<.<.<.<.<.<.<.<.<.< Nagyon megviselt, azon filóztam, a szüleim is megfognak-e halni, a testvéreim és akkor mi lesz velem... azóta brutálisan mély depresszióba estem, de kicsit sikerült segítenem magamon. Picit javult a helyzetem mostanáig. Átestem azóta mindenfélén, iszonyatosan erős és fájdalmas szorongásokon, halálfélelmen, öngyilkos-szándékokon és minden apró xarságon fennakadtam, nem bírtam túllépni a dolgokon, napokig gyötörtek sokszor. Úgy mondanám, hogy "lelki vérzékenység(em)" (volt). Mielőtt középiskolába mentem, a 8. általános évem után kezdődött az egész, nyáron volt a legerősebb. Új hely, attól féltem, drogosokkal lesz tele a hely, engem is bedrogoznak, etc. Egy ismerősöm sem volt (most sincs). Középiskolában volt 2-3 jobb haverom, velük volt, hogy jól éreztem magam, de őket sem tudtam megtartani. Hosszabb ideig nem tudok kapcsolatokat ápolni. Mindig kell valami új, mert megunom őket. Sosem sikerült. Kellenek az új, pozitív impulzusok és külső hatások. Ezekből kapok a legkevesebbet.

És mindez most megint mintha kezdődne elölről, csak nem tudom mitől... az áttérésre a szokatlanról a normális alvásrendre? A babkonzerv viselte meg a gyomromat? Vagy elfojtott, tudatalatti szorongásom lett volna az orvosnál? Esetleg tudatalatti félelem az ismeretlen, új dolgoktól? Nagyon rossz, fogalmam sincs, van-e értelme keresni pszichológust és mindezt elmondani neki is... szerintetek? Mi bajom lehet? Mi a faxért van mindez? :D Nagyon rossz. Már szinte röhögök magamon, hogy ennyire nem ismerem magam és a szervezetem reakcióinak a miértjét. Most megint ülök a gép előtt, nem WoW-ozom, mint anno, már az a cél és rendszeresség sincs meg. Megint fáj a gyomrom és reszketek. Picit ott van most is a kilátástalanság és reménytelenség... nem szeretném, hogy elfajuljon ez az egész.

19/f