Nem látom értelmét, ugye szerintetek sincs? A legkézenfekvőbb megoldás befejezi lenne, nem?

23 éves vagyok, jövőm nincs, a múltam tragikomikus és nem a jelenben élek.

Kisebb-nagyobb gondjaim vannak, amelyek szépen elveszik minden kedvemet az élettől - alapból nem volt túl sok. Vesztes vagyok, ezt valamiért a környezetem nem akarja beismerni... Ami mostanában kicsapta a biztosítékot az az, hogy egyre biztosabb vagyok benne, hogy elrontottam az életem és semmiféle értéket nem látok az életemben, igaz soha nem is kerestem dolgokat amivel "megtölthetném". Elvégeztem egy főiskolát, de semmit sem fogok érni vele, nem adott se önbizalmat, se jövőképet. Most jelentkeztem egy másik suliba, két ponttal csúsztam le a felvételiről. Nyilván én vagyok a hibás, mindig is egy erős 3-as tanuló voltam (állítólag meg lenne a jobb eredményhez az eszem), őszintén szólva mindig is inkább csak álmaim voltak, de nem céljaim. Ergo nem volt fontos tenni értük bármit is, nem törődtem magammal, el is rontottam az egészet, ez nyilvánvaló, legalábbis nekem - az, hogy erről a szubjektív családom hogy vélekedeik más kérdés.

A szerelmi életem egy tragikomédia. Évek óta tetszik egy lány, oda menni, megszólítani nyilván nem szólítottam meg. Mégis miért tettem volna, fent írtam, hogy semmi sem volt fontos nekem, az evidens az volt, ha csak távolról "figyelem". Ez még hagyján, mostanra olyan kicsinyes lettem, hogy mára az zavar, hogy ez a lány egy elit suli elit szakára jár, én meg itt szerencsétlenkedek a közepes(től kicsit jobb) jegyeimmel és érettségimmel. Szörnyű ember vagyok, nincs is értelme továb harcolnom...

A családomban is csak a baj van, jó lehetne nagyobb probléma is, de akkor is... belefáradtam abba is...

Egyetértetek abban, hogy nincs értelme folytatnom?

Lusta is vagyok hozzá, esélytelen is... meg tehetségtelen.