Hogy győzhetném le a pánikbetegséget?

Kedves kérdező!

Sajnos ez nem olyan egyszerű dolog, hogy összekapom magam, és minden rendbe jön. De mindenképp valamit el kell kezdjél. Tanulást, sportolást. Mindegy csak lekössön. Jó lenne, ha lenne bizalmasod, rokonod, aki segítene lépésről lépésre. Apránként változtass az életviteleden. Mivel nem írtál semmit magadról, nem is tudok mit javasolni. De már az is eredmény, ha te látod, hogy ez az életmód nem vezet sehova.

A leírtak alapján szerintem nem pánikbetegséged van,hanem szorongásod,de nem vagyok doki,ahogyan a barátnőd anyuja sem. Mindenesetre,ha férre értettem és mégis pánikbetegséged van,azt nem olyan egyszerű doki nélkül legyőzni,de azért lehetséges.A pánikbetegségre az infarktushoz hasonló(magas pulzusszám,nehéz légzés,szédülés,hőhullám...) roham a jellemző + halálfélelem. Ilyenkor az a legfontosabb,h tisztában legyél az állapotoddal,h csak a szervezeted játszik veled és próbálj meg lenyugodni,mert ha rástresszelsz akkor a félelmed egyre erősödhet és idővel a félemtől fogsz félni. Szerintem a te esetedben a legfontosabb,h pszichiáterhez menj és ő megmondja,h ez ami veled történik pontosan mi is lehet és,ha szügséges tovább küld pszichológushoz.

Sok sikert!!

Egyet értek az előttem szólóval!

Egy volt pánikbeteg... :)

Nekem is volna egy kérdésem.

Nálam éprilisban diagnosztizálták a pánikzavart vagy pánikbetegséget, bár már január közepe óta küszködöm vele. Április óta szedem naponta 1x az antidepresszánst. Fokozatosan javulgat a helyzet, de még mindig nem az igazi. A fejemben az erek még mindig lüktetnek és a halántékom is fáj. A remegés és a gombóc a torkomban tulajdonképpen elmúlt. De minden nap furcsa a közérzetem. Nem vagyok a régi. Úszom, sportolok rendszeresen, próbálok az étrendemen változtatni. Ez a mindennapos tompa halántéknyomás és lüktetés eléggé zavaró. Érzem belül h szorongok bár okom nincs rá. Nemrég elkezdtem agykontrollozni, valamennyit nyomott a latba, de nagyobb válzásra számítanék. Tudom, hogy nem kevés idő a gyógyulás, de azt mondta az orvos, h a gyógyszernek tünetmentessé kellet volna tennie engem ennyi idő alatt. Nem tudom váltsak- e másik gyógyszerre vagy mit csináljak még amivel többet tehetek magamért, de kezd elfogyni a türelmem. Van ötlete valakinek?

Szia! A kérdésed kiírása előtti hozzászóló vagyok.

Mint írtam teljesen megszabadultam a pánikbetegségtől, ami esetemben komoly rohamokkal is együtt járt. Akkoriban még szinte ismeretlen volt ez a betegség, nem igen volt még definiálva, hogy pontosan mi is az, és az orvosok sem értettek hozzá. Így kénytelen voltam saját magam diagnosztizálni és "kezelni" is magamat. Így mintegy 10 (!) évig tartott a TELJES gyógyulás, de megérte a küszködés! Most már csak arra kell vigyáznom, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat, amelyek miatt kialakulhatott a pánikbetegség. Nem tudom, hogy egyénenként mennyire változnak a kiváltó okok, de az biztos, hogy sokkal mélyebben kell keresni azokat, mint azt első pillantásra gondolnánk. Idegrendszerünk működése rendkívül finom összehangoltságban működik, és bármi, bárhol megbontja ezt a -zenész nyelven szólva- "összhangzatot", egyre inkább a "disszonancia" felé tolódik. Annak kiderítéséhez, hogy mi az ami ilyen "féregvírus" módjára garázdálkodik az elménkben, komoly kutatásra, vagyis szakember segítségére van szükségünk. Nos nekem nem jutott ilyen szakember, így csak a jó Istenben bízhattam, de úgy gondolom, hogy ez a bizalom többet jelentett mindennél. Szerintem, ez az egyik kulcsa a gyógyulásnak: a BIZALOM -ami a bizonytalanság és a félelem érzet kioltója. Egyfajta elrejtettséget, biztonság érzését adja a kiszolgáltatottsággal szemben.

Ami szerintem egy másik fontos tényező a jó lelkiismeret, azaz a legjobb meggyőződésem követése, ami azt jelenti, hogy nem teszek olyat, ami által mintegy szembe megyek a saját magam által jónak, helyesnek tartott elgondolással. Rossz lelkiismeretünk lehet attól is, ha valamiről tudjuk, hogy nem kellene megtennünk, mert, valakinek vagy saját magunknak ártalmas, de valamiféle kényszert érzünk annak véghezvitelére, és ha megtesszük, még jobban növekszik bennünk a feszültség, pedig azt reméltük, hogy ha engedünk ennek kényszernek enyhülni fog. Az az igazság, hogy ha nem rendezzük helyes elvek mentén a gondolkodásunkat, akkor kicsi a valószínűsége, hogy meg tudunk szabadulni ezektől a szorongató félelmektől.

Még egy fontos dologra szeretném felhívni a figyelmedet: Minél inkább félsz valamitől, annál inkább fogva tart a félelem. Az én betegségemben az volt a fordulópont, amikor éppen iszonyatos halálfélelmem volt, ki tudtam azt mondani, hogy: LEGYEN MEG AMINEK LENNIE KELL. Hívő nyelven szólva: ISTENEM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD -és ne az enyém! Látszólag megadtam magam, de ez volt, ami megtörte a félelmek erejét, ugyanis nem az önző elképzeléseim irányítottak többé, hanem helyre állt a rend bennem, egyfajta alázat és elfogadás vette át a helyét az elégedetlenségnek és akaratosságnak. Kialakult az elvesztett egyensúly.

Volt olyan is, amikor azt mondtam magamban a pánikroham csúcsán -már több éves szenvedés után- hogy, ha kell akkor haljak meg, megadom magam! Érdekes módon ez volt a megoldás, mert egy darabig még erősödött a félelem, majd teljesen magától elmúlt, lecsengett. Ettől kezdve tudtam, hogy van megoldás, és ura vagyok a helyzetnek. Még természetesen többször támadott a "félelem szörnyetege", de tudtam, hogy semmi rossz nem fog történni, mert mindig véget ért eddig is. Mintegy külső szemlélőként figyeltem ezután magamat, türelmesen megvárva, amíg végigvonul rajtam a "kegyetlen". Konstatáltam a lezajló tüneteket, egyre felszabadultabban megfigyelve azokat. Innentől már csak idő kérdése volt a VÉGSŐ GYŐZELEM! Egyre jobban beszűkült a pánik támadási területe. Az utolsó leküzdendő ellenfél a cseresznye fa megmászása volt gyümölcsszedés céljából. :D

Nos, még rengeteg mindent tudnék írni, de sajna időm véges, és itt most lezárnám, de ha van kérdésed még, írj bátran!