Mitől van ez a fura érzés elalvás előtt?
Egyre jobban kezdek aggódni az egészségem miatt, körülbelül 3éve nem éreztem magam reggel úgy, hogy kialudtam volna rendesen magam, bármennyit is alszok. 10óra alvás után is úgy kelek fel, mintha összesen aludtam volna kb 2órát. Elalvás minden nap nehézkesen megy, van hogy több órán át forgolódok, mire elalszok. Ezekhez már az évek során hozzászoktam nagyjából, de most elkezdett jelentkezni egy új probléma is. Először kb 7-8hónapja, akkor nem is foglalkoztam vele, utána eltelt kb 5hónap mire megint jelentkezett (vagy csak ennyire emlékezek?) utána megint 1-2 hónap és most pedig egymás után 2 éjszaka is.
Próbálom elmagyarázni az érzést, de lehet, hogy nem leszek túl pontos.
Konkrétan rosszul vagyok, ha befekszek az ágyba, nem is tudom, szédülés kicsit émelygés, néha fellép intenzív szív verés. És ez még nem is elég, de amikor megpróbálok elaludni (így, hogy rosszul vagyok), akkor legalább fél óra kell mire félálomba esek. Na ilyenkor jön a legrosszabb, amikor úgy érzem, hogy átesek az alvás fázisba, akkor hirtelen olyan érzés nyilal belém, mintha nem is tudom, olyan mint amikor iszonyatosan megijesztenek és dobog nagyon a szíved, meg egy kicsit olyan is, mint amikor lelki ismeret furdalásod van. Tehát amikor kezdek álomba esni, akkor jön ez az érzés és hirtelen felriadok/felébredek/kinyitom a szememet, de nem telik el körülbelül 20mp és megint ugyanez történik, és ez egymás után addig történik, amíg valahogy nem sikerül elaludnom.
Fogalmam sincs miért lehet ez, szívemre gyanakodtam, de az EKG és az szívultrahang is teljesen jó eredményeket adott. Gondoltam itt pszihés problémára is, de igazából nincs nagyobb probléma jelenleg szerencsére az életembe, boldog párkapcsolatban élek és minden rendben van.
Valakinek valami ötletet, tippe?
Mond el a háziorvosnak hogy ez van jó lenne EKG. Szedsz valamilyen gyógyszert ? az is okozhatja ! Igyál tejet este.
Próbáld meg a régi étkezési szokásaidat visszaállítani.
menj el egy alvásvizsgálatra...
amúgy nálam is ez volt a probléma csakhogy nálam még alvásparalízissel is társult az az éjjelente felébredtem kinyíltak a szemeim de az a hormon amely lebénítja az izmokat és alvás közben nem tudsz mozogni, nah az termelődött tovább így néha órákra is börtönben voltam a saját testemben... végül gyógyszeres kezelés sokat segített, de a legvégén csak a munkahely váltás és az életem stressztelenítése oldotta meg a problémát... + a dohányzásról leszokás, valamint elkezdtem sportolni (biciklizés, kirándulás)...
előző...
Nekem éveken át tartott, komolyabb problémám nem lett belőle, csak depresszió attól, hogy szinte sosem tudtam kipihenni magamat... mag persze az elalvós felijedős fázisnál én mindig az agyvérzéssel, meg a szívrohammal paráztattam magamat még pluszban... amúgy gyári munkás voltam, amit utáltam... 3 év spórolás után nyitottam egy vegyeskereskedést, és leszoktam a dohányzásról, és teljesen átformáltam a mindennapjaimat, most relatív kiegyensúlyozott vagyok, évente 1*2* elő előfordul valami alvászavar, a stresszesebb napokon, de amúgy úgy alszom mint a tej:P
Jah és nekem leginkább azokon a napokon jelentkezett egy az elalszom és felijedek, mikor előtte való nap is keveset aludtam, és egész nap dohányzással tartottam ébren magamat...
Én vagyok az előző komentelő is, mivel névtelen vagyok és általában teszek rá hogy ki mit gondol, így bevallom minden egyes ilyen szarság előtt egy nagyobb buliban voltam ahol 2 napig narkóztunk, ezt így félévente egyszer szoktam sajnos nem vagyok egy erős jellem, kérlek ne ítélkezz csupán pontosítani akartam a válaszom, hátha valaki magára ismer hogy neki is ilyen szarsággal van problémája. 1 hét ennek a s*sgnak a ürülési ideje és kb akkor múlnak el mindig ezek a dolgok.
UI.: Most hogy szinte biztos vagyok benne hogy nálam ez a szar a kiváltó ok, dögöljek meg ha még egyszer valami szsághoz nyúlok... istenem csak ezt éljem megint túl....Jó volt nekem a pálinka
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!