Ez milyen betegség, bele fogok őrülni mit tegyek?

Bocs a regényért, lehet sokat fogok írni. Szóval 16 éves vagyok és most megyek másodikba ami folyamatos ingázással (reggel odafelé, délután hazafelé) jár, buszon. Gimi előtt egy kis faluban jártam suliba ahol senkit se érdekelt ki hogy néz ki mindenki ismerte a másikat szóval jó kis közösség, teljesen lesz@rtam hogy nézek ki azóta ha visszatekintek néha szégyellem is magam, tökre úgy nzétem ki mint valami tajparaszt :D (fiú vagyok) Mikor elkezdődött a gimi igyekeztem kiépíteni jó kapcsolatokat, mindenkivel rendes voltam (ahogy általában) nem benyalós, hanem viccelődős, igyekeztem társaság középpontja személyiség lenni, sikerült is, szereztem sok új barátot akik azóta is megjegyzik néha, hogy túl sokat vagyok jókedvű habár ez nem értem miért baj :D Általában már a hétfő reggelemet egy vigyorgással indítom mikor beérek az osztályterembe, eléggé sok minden bajos dolognak kell összjeönni ahoz hogy én rosszkedvű legyek. Na elkanyarodtam, szóval év elején a buszozás nem okozott különösebb gondot pedig elég sok ember közé csöppentem így be hirtelen a faluhoz képest, sok új arc, egyéniség. Körülbelül december vége óta folyamatosan kezdek bedilizni, úgy érzem mindenki rólam beszél a buszon/suliban, kinevetnek, kibeszélnek a hátam mögött a barátaim (ami lehet valahol igaz, mert vannak olyan emberek akik kihasználták, hogy mindig jószívű gyerek voltam) engem néznek, sőt ha néha odanézek akkor látom is, hogy engem néz valaki (sokan megbámulnak, ez valszeg azért van mert rohadtul vékony vagyok, de komolyan vasággyal vagyok 60kg és még sokat mondtam, ezt igyekszem kis gyúrással kompenzálni de ahhoz, hogy az látszódjon idő kell, szóval szégyellem a külsőm is).

Szóval amik eddig összejöttek és ahogy hallottam az üldözési mánia tünetei :

- úgy érzem mindenki engem néz, velem törődik, és emiatt szorongok

- ugyanakkor igyekszem jó kapcsolatokat kiépíteni, hogy bebiztosítsam magamat, hogy na itt biztos nem beszélnek ki majd mert barátok vagyunk

- önbizalomhiány

- nem szeretem a tömeget, nem szeretem ha emberek jönnek velem szembe az utcán és megbámulnak, nem szeretek nyílvánosan beszélgetni emberekkel.

Igazából önmagam csak itthon és egy szűkebb baráti körben adom, máshol nem "merem".

Ez üldözési mánia, skizofrénia, vagy az a betegség ahol az alany szorong az emberek között (most nem jut eszembe hirtelen a neve)

Ezzel hova forduljak, úgy érzem előbb utóbb bediliznék ha nem jönne most a nyári szünet és nem tudnék kiszakadni ebből a körforgásból.

De félek, hogy szeptemberben folytatódik. Lehet nem kellene ennyire rendesnek lennem az emberekkel?