Mi bajom lehet? Depressziós vagyok? Vagy ez más? Egyszerűen csak unalmas az életem?
Na, szóval az a helyzet, hogy 14 és 16 éves korom között brutálisan depressziós voltam. Ez alatt azt értem, hogy TÉNYLEG depressziós, de annyira, hogy azt csak egy különösen tehetséges költő tudná szavakba önteni. Akkoriban minden nap azért kellett küzdenem, hogy ne öljem meg magam stb... Ráadásul volt rá okom is. Még anno, 3 éve leírtam ide a problémákat, és még az életvidám válaszolók is csodálkoztak, hogy ilyen nehéz élethelyzetben nem öltem meg magam. Brrr, még most is fáj, ha visszagondolok azokra az időkre.
Utána megváltozott az élethelyzetem, idősebb is lettem, a depresszió megszűnt, és teljesen átlagos, optimista tizenéves lett belőlem. Ebben az állapotban voltam 3 évig, de most megint kezd valami változni.
Most 19 éves vagyok, és az életemet teljesen eluralta a "leszarom" érzés. Végzős vagyok, de nem igazán készülök az érettségire, mert leszarom. Már úgyis felvettek Dániába. Attól is félek, hogy ott mi lesz, hogy fogok egyedül élni? Még sosem éltem egyedül. Amerikába is próbálok kijutni, esélyes is a dolog, de ott is mi lesz? Még ha van is pénzem, hogy ne dögöljek éhen külföldön milyen lesz ott?
Teljesen úgy érzem, hogy egy helyben toporog az életem, annak dacára, hogy egy másik országban fogok élni.
Már annyira eluralkodott rajtam a "leszarom" érzés, hogy elkezdtem magam nyugtatózni. Viszonylag brutál módon, pl. múlt héten, minden nap 10 Rivotril+ 10 Frontin egyszerre.
Nem vagyok függő, mert mikor készültem egy másik vizsgára, 3 hónapra abbahagytam(bár akkor még csak Frontint szedtem, és csak ötössével).
Anyám folyton üvöltözik velem az érettségi miatt, egy másik rokonunk meg nárcisztikus és még hülye is, apám is megbolondult(a szüleim szerencsére elváltak). Mikor már túl sok helyről kapom a szart, akkor egyszerűen benyugtatózom magam, és várom, hogy teljen az idő.
Az is furcsa, hogy nem akarok öngyilkos lenni, egyszerűen nem félek a haláltól. Egyszer azt hittem, hogy túladagoltam magam, de csak széttártam a kezem, és mondtam magamban, hogy "oké, jöjjön a fény, a sötétség, vagy ami ilyenkor szokott, engem már nem érdekel".
A másik problémám, hogy mindig félős voltam a lányokkal kapcsolatban, ezért van az, hogy még mindig szűz vagyok. Múlt héten meg egyszerűen ráírtam 2 csajra, hogy "Akarsz velem kúrni?" Csak így simán...
Most így átolvasva amit írtam, elég bonyolultnak tűnik egy kívülálló számára, de összefoglalva: Leszarok mindent, nem félek semmitől és nem érdekel semmi. Hol nyugtatózva, hol éber állapotban, de várom, hogy teljen az idő, várom, hogy megdögöljek, mindegy, hogy fiatalon, vagy öregen. Nem akarok meghalni, de már annyira életösztön sincs bennem. Olyan, mintha a "semmi" állapotában lennék.
Mit csináljak? Miért van ez? Más is érzett már ilyet?
19/F
válasza:Ahhoz fiatal vagy,hogy így gondolkodj.
Keress magadnak egy állást, tanulj, dolgozz magadért, szedd össze magad, és értékeld az életed,mert másnak fele ennyi nem jutott,mint neked.
Gondolj bele,hány kicsi gyerek,hány életerős,élni akaró felnőtt fekszik a kórházban, fele ennyi eséllyel,mint ami neked van. Undorító ez a hozzáállás, és érthetetlen,hogy nyugtatózod is magad mellé,nincs senki,aki figyelne rád? Jusson eszedbe,hány ember lenne HÁLÁS az életért,te meg elb.szod a sajátodat azzal,hogy gyenge vagy, és lusta.Ennyi az egész. Semmi másról nincs itt szó,csak arról,hogy nincs benned annyi,hogy felállj a sz.rból,amit te okoztál magadnak. Nem a családod,nem a barátaid,nem az élet,nem Isten,nem az Univerzum,hanem Te magad.
Képzeld el,hogy ezt,amit itt leírtál,előadod egy beteg,ámde élni akaró embernek. Szerinted mit érezne?Elcserélné veled az éveit,hogy élhessen egy kicsit,te meg nevetséges gyökér módon elherdálod azt,ami megadatott neked.
Mindent összevetve: mentálisan beteg vagy-e,vagy sem,szánalmas és nevetséges a hozzáállásod. A te lelkednek nem pátyolgatás kell,hanem seggberúgás, valami munka,amivel lefoglalod magad,tanulás, esetleg barátnő,mert azt se tudod,jó dolgodban,hogy mit csinálj. Szégyelld magad. Tanuld meg értékelni,hogy élsz, és kezdj magaddal valamit. Nem tudlak sajnálni téged,bármennyire is szomorú,ami a családodban történt, vagy az,hogy a világ "nem ért meg". Csodálod? Te mit mutatsz kifelé? Mit adsz az embereknek? Azt,hogy "semmi sem érdekel." Hát,te sem érdekled őket,ha így állsz hozzá. Úgyhogy én a helyedben nem a gyakorikérdéseken keresném a választ,hanem saját magadban.Jah,hogy ahhoz össze kéne szedned magad? Rajta. Élsz, megadatott,hogy rendelkezz az élet nevű ajándékkal, ami másnak,olyan embereknek,akik mindent megadnának az életért, nem adatott meg. Ezt talán nem kéne lesz.rnod.
válasza:
válasza:Legyél józaneszü és vállald a jövõben, azokat a célokat,amelyek ki vannak tûzve eléd!Hiszen pénzed van,akkor már nincs gond és szerezni fogsz uj barátokat!
Fel a fejjel és ne gyógyszerezd magadat, ne bolondozz!
válasza: válasza: válasza:Azok,akik így gondolkodnak,nem érdemelnek két-három pofonon kívül semmit. Fogd magad,és kezdj el csinálni valamit,nagyon jó dolgod van,ha ilyen lehetőségeid adódnak,te meg itt siránkozol,hogy de szar neked... hát én nem tudlak sajnálni apukám. Érdekes,hogy akik szegényen élnek,mégis tudják szépen látni a világot,de te barátom,akinek ilyen lehetőségei vannak,sírsz. Menj el pszichiáterhez,az kineveli belőled a hülyeséget.
Csodálkozol,hogy anyukád kiabál veled?Szerinted mit lát? Ezt,hogy szarsz bele mindenbe. Szerinted ez milyen neki? Ne őt hibáztasd ember,hanem saját magadat...tiszta hülye vagy,dühítő a hozzáállásod...az ilyen emberek nem érdemelnek semmit azon kívül,hogy valaki helyrepofozza őket.Add elő a hülyeségeidet olyanoknak,akik az életüket végigdolgozzák, hogy elérjenek valamit,tuti lenne hozzád egy-két keresetlen szavuk. Nevetséges...
Ejj, de jó oldal ez gyik.hu :D
Viszont szerintem ti valamit félreértettetek. Nem vagyunk gazdagok, nincs sem úszómedence, sem BMW.
De abban is igazatok van, hogy az élethelyzetem nem indokolna ilyen hozzáállást. ÉS PONTOSAN EZ A BAJ!
Fogalmam sincs, hogy miért érzek így, ahogy érzek. Most mondhatjátok, hogy ilyen-olyan módon vagyok hülye, de tehetek én róla, hogy így érzek?!
A pofonokról-seggberúgásokról meg annyit: egész életemben ilyeneket kaptam. Szerintem éppen ez a baj, hogy engem túlságosan is nevelni akartak.
Az engem körülvevő emberekről meg annyit: a rokonunk, akiről írtam, valószínűleg elnyomja magában a leszbikusságot, nárcisztikus és olyan gyerekes kényszerképzetei vannak, miszerint anyám egy bérgyilkost akar ráküldeni(ez nem vicc). Apám alkoholista volt, már józan. Az életben semmire sem vitte, és ahányszor csak lehetősége van, eltolja maga elől. De megtalálta a saját szintjét: náci lett. Nem képletesen, hanem tényleg: apám egy Hitler-fan.
Van egy nagynéném, aki ugyancsak bolond, semmi pénzérzéke nincs, már 20 milliós hitelt halmozott fel, és mindeféle kétes alakokkal áll össze. Persze az ő ügyeit is mi finanszírozzuk.
Az egyetlen normális ember anyám, de ő meg kb. tehetetlen a sok hülye rokonunk miatt. Ha sikerül külföldre költöznöm, akkor valószínűleg nekem kell onnan eltartanom az összeset, pedig valójában csak anyám érdemelné meg.
Most ez a helyzet, összefoglalva.
Én ennek dacára optimista voltam évekig, és lényegében egyik napról a másikra változtam át ilyen "leszarok mindent, mert én már láttam mindent" emberré.
De miután engem egész életemben csak nevelni akart mindenki, a legkevésbé arra van szükségem, hogy itt az oldalon mindenféle idegentől az olvassam, hogy én csak a lusta-semmittevő ifjúsághoz tartozó, lázadó tini vagyok.
Azért tettem fel a kérdést, hogy hátha van/volt valaki ilyen helyzetben, és elmondja, hogy ez miért van, elfog-e múlni, és egyáltalán mit kezdjek az egész helyzettel.
válasza:Ha így áll a helyzet,ahogy leírtad,akkor is csak te segíthetsz magadon. Szard le a rokonokat,sz---rd le a többi embert.Ha ott van neked édesanyád,akit normálisnak tartasz,hozd rendbe vele a kapcsolatodat.Fiatal vagy,vannak lehetőségeid...a rokonokat tényleg le kell sz..rni! kit érdekelnek? Senkit,felesleges rajtuk mérgelődni.
Amit érzel,az a tompaság,hogy unalmas az életed. Képzelj el magadnak egy életet,amit élni akarsz.Olyan nincs,hogy semmi nem jut eszedbe.Biztos nem vagy egy hülye gyerek, ha eljutottál odáig,hogy feltedd a kérdést.Amit érzel,sokan érzik igen...el fog múlni,igen: ha akarod.Ha elmész emberek közé,vagy akár pszichológushoz.A problémák elől nem menekülni kell,hanem megoldani őket.Az unalommal is lehet mit kezdeni... hajrá! Ne másokkal foglalkozz,hanem magaddal!
válasza:Hát tényleg elég összetett a helyzeted, de az jó, hogy végülis elég reálisan átlátod a dolgokat magad körül. Én azt mondom, keressél meg egy pszichológust, és az tud segíteni. Én jártam egy jó pszichológushoz, a neve Szokolai Árpád, és úgy tudom, hogy a diákoknak ad kedvezményt, merthogy ők még nem tartják el magukat, de attól még szükségük lehet segítségre.
Egy alapítványnak a munkatársa, meg ilyen újságokba is szokott írni cikkeket.
Nekem nagyon sokat segített, amikor szorongásos rohamaim voltak. Szerintem keresd meg,v agy írjál neki, vagy valami, mert tuti, hogy tudna segíteni neked is.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!