Hogyan nyerjem vissza az élni akarásomat?

Nem találom a helyem a világban. Úgy érzem, hogy kihúzták a talajt a lábam alól. A gyerekkorom borzalmas volt, 2 éve elvesztettem a Barátnőmet (autóbaleset), lassan egy éve pedig Anyut (beteg volt). Ezek az események kikészítettek teljesen, teljes roncs lett belőlem. Mikor azt hittem, hogy rosszabb nem lehet, beteg lettem, amiből nem tudnak kigyógyítani. Van egy alapbetegségem, aminek a hátterében autoimmun kórkép húzódik meg. Úgy tűnt, megtalálták, hogy esetemben melyik az (mert több lehetőség van), de most kiderült, hogy mégesem az, amire először gondoltak, hanem egy olyan fajta, ami elég kiszámíthatatlan. Elegem van, hogy nem tudom, mi ellen küzdök és hogy nem tudom, meddig tart még... Tényleg nem tudom, mi lesz és megőrülök! Elkeseredtem, mert teljes káosz van körülöttem, bennem, nem tudom, mibe kapaszkodjak. Már nincs kedvem élni és nem azt jelenti, hogy öngyilkos akarok lenni, egyszerűen csak utálom, hogy minden nap egy kínlódás, hogy minden nap egyre jobban megyek tönkre fizikailag is és lelkileg is. Mindemellett próbálom azt mutatni, hogy megvagyok, de csak azért, hogy a Családom (Apu, Hugom) ne keseredjen el. Viszont már nem bírom tovább tartani magam! Nem akarok öngyilkos lenni, mert egyrészt vallásos is vagyok, másrészt itt van Apu, a Hugom, a Nagynénikém és az a kevés, de legalább igaz Barát! Nincs jogom rosszat tenni magammal, nem akarom, csak már nem tudom, mibe kapaszkodjak, ami segít tovább vinni a terheket. Nem elmenekülni akarok előlük, csak erőt gyűjteni, hogy tovább tudjam vinni őket. Sokminden kavarog bennem, de nem merem soha elmondani senkinek, mert attól tartok, hogy megunják és persze traktálni sem szeretek senkit a gondjaimmal. Most is azért írtam ide, mert már nem bírom magamban tartani. Van egy blogom, abba írok, mert azzal nem fárasztok senkit, de úgy érzem, hogy már az sem elég és nem könnyebbülök meg, ha kiírom magamból a dolgokat. Már 2x kaptam idegösszeomlást, félek, hogy újra megtörténik. Nagyon közel érzem magam hozzá. Próbáltam eddig optimista lenni, de már nem megy. Igyekszem mindig segíteni másoknak, lelket önteni beléjük a nehéz időkben, most is számít rám 2 Barát is, de hogyan segítsek, ha nekem is elfogyott az erőm? Ne haragudjatok, ha csapongó, kusza az írásom, de nagy vihar van bennem és nem tudom kifejezni igazán, amit érzek. Ha valaki tud valami megoldást, hogy mibe kapaszkodjak, ami kicsit feljebb emel a mélyből, azt megköszönném! Már nincs ötletem, mintha az agyam is kiürült volna.

Csak normális válaszokat kérnék, nincs kedvem a gúnyolódáshoz. Köszi!

20/f