Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Megoldás lenne magam mögött...

Megoldás lenne magam mögött hagyni mindent és egy másik városba költözni?

Figyelt kérdés

18 éves srác vagyok és a következő a problémám:

Külsőleg állítólag "jó pasi" vagyok, de valami belül nem oké.

Utoljára óvodában csókolóztam, egy lúzer vagyok, (csak épp, hogy kívülről nem látszik rajtam) és nem tudok szabadulni ettől a képtől, hiába olvasok önismereti könyveket, vagy önfejlesztést nem működik, vagy csak egy ideig, amíg az olvasottak ott lebegnek lelki szemeim előtt. Neten keresztül szereztem barátokat, sőt csajt is, de nagyon messze laknak. Neten egyébként ki tudok bontakozni, jobban tudok reagálni, elmésebb tudok lenni, mint élőben. Akikkel neten beszéltem, mind azt mondták tehetségesen érvelek, jól tudok meggyőzni csak épp élőben nem csinálok semmit, nem tudok kibontakozni. A szabadidőm teljesen egyedül töltöm 4 éve(a netet leszámítva és az ott való beszélgetéseket). Akikkel haverkodom mindig azt hazudom, szinte már automatikusan, hogy volt egy csomó barátnőm stb és be is veszik.. de nem, egyáltalán nem így van és szexuális életet akarok élni, de képtelen vagyok rá. Valami radikális változást akarok. Úgy gondoltam, hogy ha elmennék katonának vagy önkéntesnek, vagy bárhová egy olyan helyre ami messze van innen, akkor újra kezdhetném és megváltozhatnák mert így meg fogok őrülni(sőt, szerintem már megőrültem, csak próbálom visszafogni) csak az a baj, hogy még 1 évem van a suliból és hülyeség lenne itt hagyni, de ha meg itt maradok akkor úgy érzem szét fogok esni.. elértem a tűréshatárom, ennyi volt.



2012. máj. 11. 14:23
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
itt lesz a nyár, önkénteskedhetsz akkor is, de a sulit semmiképpen se hagyd ott. ezt nem csak úgy mondom, mert azt hiszem, tudom, mit élsz át. általánosban anno 2 évet végigszenvedtem, magam és mások miatt is, bár nyilván akkor nem volt sok választásom, nem hagyhattam ott a sulit. most viszont már én is befejezhetném és annyiszor megfordult a fejemben, lógtam, ki akartam rúgatni magam, de ez nem megoldás. ha elfutsz, azzal a probléma ott marad és mivel elszaladtál, nem leszel képes megoldani, tovább viszed magaddal. a gondod a leírásod alapján nekem kissé megfoghatatlan, de asszem, hasonlóval küszködök. de hé, próbáld meg élvezni az életet!! ez mindennek az alapja. nehéz, tényleg tudom, mennyire nehéz, de lásd meg a szépet. csináld, amit szeretsz. próbálj meg barátkozni vagy a haverjaiddal szorosabbra fűzni a kapcsolatodat. bulizz, menj koncertre! bocs, hogy magamról is írok folyton, de engem mindenki egy nyomorék jókislánynak nézett annno, ezt asszem sikerült levetkőznöm, magam előtt is. sosem hittem volna, hogy élvezni tudnék egy koncertet, de ittam és esküszöm, az egyik legszebb estém volt. kicsit meg is változtatott, asszem. próbáld ki!
2012. máj. 11. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:

nem tudtam befejezni, mert mennem kellett, szóval...

a lényeg, hogy ilyenkor, amikor igazán magad alatt vagy, valami újat kell kipróbálnod. legyen akármi. egy extrémebb sport, egy új nyelv, egy új helyzet (koncert, buli, akármi). a legfontosabb: mindig mondj igent! fogd fel kalandnak az életet. hű, hülyén hangozhat, meg lehet, kicsit fintorogva olvasod, én legalábbis ezt tettem, mikor ilyen tanácsokat kaptam. de igaz. egyszer élsz. próbáld meg kontrollálni a gondolataidat, legyél pozitív. menj pszichológushoz akár, hátha segít. vannak csoportterápiák is.

na, befejeztem. bocs, hogy ennyit írtam. :D

2012. máj. 11. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:

"Úgy gondoltam, hogy ha elmennék katonának vagy önkéntesnek, vagy bárhová egy olyan helyre ami messze van innen"


Egyetemi hallgatónak egy nagyvárosba. Ez a kézenfekvő megoldás miért nem jut az eszedbe? Nyáron meg utazhatsz.


"szerintem már megőrültem, csak próbálom visszafogni"


Nem, átlag tini problémáid vannak, amiket ráadásul világosan átlátsz.


" még 1 évem van a suliból és hülyeség lenne itt hagyni, de ha meg itt maradok akkor úgy érzem szét fogok esni"


Nem fogsz szétesni. (A "szét fogok esni" egy érzés, amit csökkenteni lehet egy kis ásással-kapálással, vagy éppen kerékpározással, úszással, bármivel, ami lefáraszt. És persze egy jó bulival is.) Ne csinálj hülyeséget. Jó vagy rossz életet akarsz magadnak? Ellensége vagy barátja vagy önmagadnak? Ha jót akarsz magadnak, akkor végig kell csinálnod az iskolát, készülnöd kell az azutáni életedre, aztán pedig megfelelő környezetbe költözni, ld. fentebb. Ha rosszat akarsz magadnak, akkor elkezdheted eljátszani a tragikus hőst, aki szétesik, meg megőrül, meg elmegy az idegenlégióba stb. De annak semmi értelme.

2012. máj. 11. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:

23:01


Jó vagy rossz élet? Hmm.. Hányszor olvastam már sikersztorikat, ahol az író élvezettel írja, hogy "elgondolkodtam mi lett volna belőlem, ha folytatom a sulit, ha ottmaradok és robotolok". Ismered a 4 órás munkahét című könyvet? Az egy nagyon jó kis könyv és többek közt erről is ír.

2012. máj. 12. 19:39
 5/20 anonim ***** válasza:

Haha, valamelyik sort mintha én írtam volna! Nekem is még egy év van suliból, de én is gyakran érzem, hogy el akarok menni innen MOST! Sőt én is gyakran érzem, hogyha valami nem változik, én megőrülök.!!

Egyébként velem is kb. az van, mint veled. Nem tudok kibontakozni néha, akármennyire is akarok, valami meggátol. Pedig szerintem egy elég nyitott lány vagyok, sokszor én kezdeményezem a beszélgetéseket (néha már úgy érzem, hogy idegesítem az embereket és annak ellenére is, mondjuk ez csak néhány embernél van). De az emberek megérzik ha nem adod 100%-ig önmagad, és én nem adom, kicsit mindig megjátszom magam, mert muszáj, mert valami meggátol abban, hogy (ahogy írtad) kibontakozzak. Ez amúgy nagyon szar, mert bár sok embert ismerek, kevés barátom van, mert nem tudok emiatt mély barátságokat kiépíteni, így én is sokszor érzem magam magányosnak. Pedig én mindent megteszek, csomó helyre járok (már ahova egyedül is lehet, mert a kevés barátom sokszor nem akar velem jönni). Igazából a legrosszabb az, hogy tudom, hogy ez nem fog megváltozni, évek óta próbálkozom, hogy ez sikerüljön, és én tényleg mindent megtettem, már profi vagyok abban, hogy bármilyen beszélgetést fenntartsak a kérdéseimmel, de igazi kapcsolatokat nem tudok építeni.

Én még maradok a suliban és leérettségizem, de minden további tervem arról szól, hogy el innen, minél gyorsabban, valami új helyre. Csak tartok tőle, hogy a problémáim továbbra is fenn fognak állni, meg azért tök egyedül mégiscsak nehéz elindulni.

18/L

2012. máj. 12. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:

19:39


Ha van konkrét vállalkozásod, találmányod vagy bármid, amivel meg tudod oldani magadnak a 4 órás munkahetet, akkor nem tartalak vissza - de amíg nincs ilyen, addig a nem szokványos életformákról való ábrándozás csak önáltatás. A leggyakoribb nem szokványos életforma a csöveseké. Konkrét vállalkozás, találmány stb. nélkül, ha nem választod a tanulás és munka bevett módszerét, akkor csöves leszel.

2012. máj. 13. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

10:26


Igen, bár lássuk be azért, hogy vannak különböző nem szokványos és kevésbé megbízható eljárások is pl:beházasodás, szervezethez csatlakozás, cirkuszba csatlakozás és még sok minden van, az amerikai lakókocsisok nagy része csöves, csak tagadja.


Oké el kell végezzem az iskolát, de azért ijesztő belegondolni, néhányszor mennyire felerősödik az az érzés amit a kérdésemben írtam.

2012. máj. 13. 11:34
 8/20 anonim ***** válasza:

11:34


"beházasodás, szervezethez csatlakozás, cirkuszba csatlakozás"


A cirkuszosok életszínvonala alacsony, és többet gürcölnek, mint Átlag Józsi. Szervezet? Pártból van mondjuk 300, és ebből 2-3-nak éri meg tagjának lenni, de még ott is csak vezetőként. Vannak "civil" szervezetek is, ezek közül nagyon kevésnek éri meg tagjának lenni, és ott is rendszerint többet kell dolgozni, mint egy normális állásban. Pontosan ismerem ezeknek a működését, semmiben nem térnek el egy átlagos vállalkozástól, csak a stressz nagyobb, mert nagyobb a függés tőled független tényezőktől, és a helyzet társadalmi megbecsültsége alacsonyabb. Szívesebben lennél egy jogvédő szervezet szóvivője, mint egy banki középvezető? Szívesebben lennél egy párt területi vezetője, mint egy iparvállalaté? Nem hiszem, mert az egyikben céltábla vagy, állandó gyanúsításoknak és gyalázkodásnak vagy kitéve, és a magánéleted, kapcsolataid teljesen alárendelődnek a munkádnak a második esetben meg tisztelnek, elismernek és külön szabad időd van. Dettó ez a helyzet azzal, ha művészi vagy tudományos pályára lépsz, ott is megeszi a munka a munkán kívüli életedet. Fordítva képzelted, ugye?


"és még sok minden van, az amerikai lakókocsisok nagy része csöves, csak tagadja."


Magyarországon is vannak lakókocsisok, meg vannak melléképületben, üzlethelyiségben, csónakházban, saját telken ugyan, de szükségviskóban lakó emberek. Nem hiszem, hogy közéjük akarsz tartozni csak azért, mert ez egy "alternatív" életforma. Sok fiatal azt hiszi, hogy ami átlagos és bejáratott, az rossz. És valami másnak, alternatívnak kell lenni. Ez félreértés.


"ijesztő belegondolni, néhányszor mennyire felerősödik az az érzés"


Igen, ijesztő. Mert ez egy rossz sugallat, egy belső "démon", ami ellen küzdeni kell. Nem szabad, hogy letérítsen a normális útról. Küzdeni kell ellene, mert végül is csak egy hülye érzésről, gondolatról van szó, azt meg le lehet küzdeni. El kell foglalnod magad pozitívan, és le kell bontanod magadban azt a destruktivitást, azt az ellenállást az élettel szemben, ami most még megvan.

2012. máj. 13. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

12:15


Többek közt ezen is gondolkodtam már. Nem gondolod, hogy a genetikának köze lehet ehhez? Ha megnézed a történelmet, végig közösségekben, összetartozásban éltek az emberek és ez az első igazán olyan kor, ahol az önmagad ura lehetsz, szinte 100%-ig, ha ügyes vagy. Ezzel viszont tudni kell élni, le kell győznöd az ösztöneidet.


Előttem mindig is rossz példák voltak, a nagyszüleim háttérben meghúzódása, némely családtagnál alkoholizmus... a szüleim robotoló, vergődő életmódja és gyerekes gőgjük, az, hogy olyanok, mint két 17 éves akik bosszankodnak, hogy dolgozniuk kell és a feszültséget egymáson vezetik le, meg sem próbálják visszafogni azt amit szerelem címszó alatt művelnek, egyáltalán nem hiteles felnőttek és a szemem előtt zajlik, ahogy ugyanennek szellemében nevelik fel az öcsémet és ezeket a szánalmas értékeket adják tovább neki is. Én le tudtam vetkőzni ezt a gondolkodást, ki tudok törni ebből, de amíg itt vagyok és ők körülöttem vannak, addig fenn áll a veszélye annak, hogy visszarántanak, ÉRTED? Ezért van bennem késztetés a menekülésre. Ez olyan, mint egy törzsben élni, úgy, hogy nem vagy a törzs tagja, de rajtad van minden ami a törzs embereire jellemző, de mégsem vagy az belül... és még 1 év.. Néha észre se veszem, mikor estem vissza ebbe a szánalmas felfogásba és életstílusba, most is ráment egy kapcsolatom arra, hogy nem vettem időben észre, hogy már megint nem a jó módon gondolkodtam...

2012. máj. 13. 13:11
 10/20 anonim ***** válasza:

13:11


"végig közösségekben, összetartozásban éltek az emberek és ez az első igazán olyan kor, ahol az önmagad ura lehetsz, szinte 100%-ig"


Ezzel az állítással nem nagyon tudok mit kezdeni, mert nem igazán világos, mi az, hogy "önmagad ura". Ez egy ilyen ideológiai dumának tűnik. Az, hogy "önmaga ura", egy szlogen. Sok mindent jelenthet, vagy az is lehet, hogy nem jelent semmit. De nem igazán látom, mitől "maga ura" a mai ember, hiszen a ma élő emberek 90%-a alkalmazottként éli az életét, ami minimum akkora függés, mint a jobbágyság a középkor nagy részében és a legtöbb országban. Ráadásul a jobbágyság megszűnése után a legtöbb ember önálló lett. 100 éve az emberek nagy része kisbirtokos paraszt volt, azaz mai szóval vállalkozó. Nem alkalmazott. Egy paraszt sokkal inkább "maga ura", mint egy alkalmazott. A kérdés persze az, hogy mire megy azzal, hogy a "maga ura".


Az sem világos, hogyan jön egymás mellé az a két téma, hogy közösségben él vs. maga ura. Ezek nem zárják ki egymást, nem ellentétesek, ez egyszerűen két különböző tény.


"a nagyszüleim háttérben meghúzódása, némely családtagnál alkoholizmus... a szüleim robotoló, vergődő életmódja... ahogy ugyanennek szellemében nevelik fel az öcsémet és ezeket a szánalmas értékeket adják tovább neki is. Én le tudtam vetkőzni ezt a gondolkodást, ki tudok törni ebből"


Minden fiatal ezt mondja, aztán 30 felé kezd rájönni, hogy a viselkedésében mik azok a jellemzők, amiket piszkosul nem akart örökölni a szüleitől és ezért nem nyilvánvaló módon, hanem más formában örökölte :)))


De különben érthető és helyes, ha valamit jobban akarsz csinálni, mint ők. Ezt azonban nem elég akarni, meg a véleményalkotás sem elég, hanem konkrétan meg kell csinálni, utána lehet beszélni róla. Ugyanis elképzelni mindent könnyebb, mint megcsinálni. Belátni valamit, hogy rossz más, mint valami jobbat csinálni.


"de amíg itt vagyok és ők körülöttem vannak, addig fenn áll a veszélye annak, hogy visszarántanak, ÉRTED?"


Igen, értem. De attól, hogy "itt vannak körülötted", pontosabban fogalmazva: enni kapsz tőlük, szállást kapsz tőlük, oldják a magányodat még akkor is, ha, mint az 18 éveseknél oly gyakori, "nem bírod őket", nem vagy megakadályozva abban, hogy tanulj, aztán dolgozz, fejlődj. Sőt, ha ők nem támogatnának, neked egy hét alatt véged lenne. Ennyire "húznak vissza". Lehet, hogy felháborítónak vagy megalázónak érzed ezt a megállapítást, de hát igaz.


"Ezért van bennem késztetés a menekülésre."


Világos, de ezt ésszel kell csinálni, nem a gesztus kedvéért. Az eredmény számít, nem a póz. Tehát jövőre beiratkozol mondjuk egy pesti egyetemre. Egyébként ha csak minden hétvégén vagy minden második hétvégén jársz haza, lehet, hogy a szüleiddel is javul a viszonyod.


"Ez olyan, mint egy törzsben élni, úgy, hogy nem vagy a törzs tagja"


Felejtsd el ezt az ökörséget. Benne élek, de nem vagyok a tagja, na persze. Minden kívülálló szemében a tagja vagy. Ez vonatkozik a családokra, országokra, egyházakra, pártokra, meg úgy általában minden csoportra. A kint is vagyok, bent is vagyok játék, azon kívül, hogy idegesítő, gőgös hozzáállás, téves is.

2012. máj. 13. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!