Miért érzem ennyire letargikusan elveszettnek magam? Mi lehet a baj nálam?

Szóval, elsősorban ez a kérdés arra irányulna, hogy amit most le fogok írni, mi a véleményetek erről, vagy egyáltalán mi lehet a baj nálam, milyen probléma, esetleg betegség, tanácskérés, mit tehetnék hogy könnyen fogjak fel dolgokat, ne rettegjek magam ellen, és jobban fogjam fel az egész életemet.

Igazságszerint pszichológust ne írjatok, voltam már de ő nem mondott el nekem semmit..

Az egész annyi, hogy nagyon egyedül és szétcsúszottnak érzem magam. Nincsenek barátaim, legjobb barátom, senkim. Sosem volt. Tudom, sokan tanácsolták már nekem, hogy menjek sokat társaságba, ismerkedjek emberekkel, beszélgessek velük. De mindig amikor társaságba kerülök, inkább befordulok magamba, senkivel nem vagyok jóba. Osztálytársaimmal, korombeliekkel sem. Ha társaságba is kerülök, meg sem szólalok, alig várom hogy vége legyen az egésznek. Utálom így alapvetően az embereket, ha tehetném egyedül leélném az egész életemet, de azért legbelül nagyon szükségem van egy igazi társra, aki segít, boldoggá tesz, én is Őt. Felnőttekkel nagyon nem kommunikálok, nem is szeretnék, tanácsokat is félek tőlük kérni, számomra ciki lenne, de csak akkor ha az egész élőben történik. Itt azért merek, mert senki nem tudja ki vagyok, honnan, hogy nézek ki. Senkire nem vagyok annyira kíváncsi, főleg nem a mostani korombeliekre. Inkább az olyanok társaságát élvezném, akik egy kicsit elesettek, szívük mélyén nem boldogak, van bajuk, sötétek - egyszóval tükörképem lehetne egyes dolgokban. (Tudom, társkereső, de ez nekem így nem megy.) A probléma ott is kezdődik, hogy nem értek senkivel egyet. A beszélgetéseket sem tudom megkezdeni, ha nem köszönne rám valaki, soha nem köszönnék én neki, a beszélgetést meg abszolút nem tudom kezdeményezni. Félős vagyok nagyon, félek az emberek gondolkodásmódjától, félek a véleményüktől velem szembe, vagy akár mindenről, félek a dolgoktól amit csinálnak. (Itt bátran lehet írni negatív-pozitív véleményeket, szívesen elfogadom, ha a szemembe mondják, akkor nagyon félek, arra írom ezeket a félős dolgokat :) Akkor érzem jól magam, ha egyedül itthon a négy fal között lehetek, de valahogy meg a társaságra vágyom, de megijedek az egésztől.

Kihat az egész életemre ez, a külsőmmel sem vagyok valami jól kibékülve, csúnyának tartom magam, talán mások is. Leginkább azzal van a bajom, hogy koromhoz képest elég gyerekes fejem van, magasságom is túl alacsony, ez miatt is kinevetnek. Szeretem az igényes drága ruhákat, sokat vitatkozom, hogy nekem csak azok kellenek, gyakran kerülök szüleimmel összetűzésbe, ezért abban maradunk, hogy soha nem kapok ruhát, ha nem jó az olcsó.. Mindegy, ez egy hülye mániám.

Tulajdonképpen a külsőm miatt nem merek barátkozni, azért hat ki az egész életemre az egyedüllét, nem merek így mutatkozni, nehogy kiröhögjenek. Vagy emiatt ne szimpatizáljanak velem.

Ok nélkül csinálok olyan dolgokat, amiket nem akarok. Múltkor amikor végeztem a fürdéssel, hirtelen hévből, meg akartam ölni magam, szidtam az egész világot, ahogy tükörbe néztem, láttam a húshiányos testem, egyszerűen undorodom magamtól, hirtelen gyorsan elkezdett verni a szívem, nagy haraggal elővettem a pengét, a bal kezem elég sok vágást ejtettem. Magam sem tudtam, hogy ezt miért tettem. Egyszerűen nem ismerem magam, nem tudom mit teszek, elég sokszor kínozom így magam. Álmomban is furcsa dolgok jelennek meg, ismétlődve, arról szól mindig, hogy megtalálom életem szerelmét, tényleg, álmomban mindenen átmentünk. Sok boldog percek, szerettük egymást, megvalósítottuk az álmainkat, örültünk egymásnak, mindig ha tehettük együtt voltunk. A végén pedig öngyilkos lesz, én pedig már nem tudok mit kezdeni az életemmel, folyton bőgök, és csak ő rá gondolok, utána akarok menni. Ezt sem tudom mit jelent..

Egyébként voltam Németországba egy spirituszhoz (vagy nem tudom mi a foglalkozásának a neve) ő ezzel foglalkozik, és megállapította, hogy rengeteg negatív energia van bennem, illetve csak 10% vagyok saját magam. Most telefonon kezel engem, küldi a pozitív energiákat. 21 nap múlva fog felhívni a további utasításokra. Végülis hiszek benne, csak azt nem tudom, hogy ez megváltoztathatja-e az egész közérzetem, vagy a rossz gondolkodásmódomat. Sosem alszom el nyugodtam, felkeléskor sem vagyok valami higgadt.

Annyira elveszettnek érzem magam, hogy már egy tökéletesen megalkotott világban élek legbelül, és annak örülök. De lehúzza a kedvem, mert ez egyáltalán nem a valóság. Családomról pedig nem tudom mi történik. Illetve velük élek természetesen, élnek még. De körülbelül 4-5 éve nem szóltam úgy igazából hozzájuk, de ők is a hibásak, utálnak engem, ők is egymást, tisztelem őket, de nem szeretem. Inkább hozzájuk sem szólok, ők sem hozzám. Az alkohol is hibás, nem úgy reagálják le a hatását, mit ahogy kéne. Sosem akartam a szüleimhez túlságosan kötődni, ez így jó. Elszakadni tőlük, az lenne a legjobb. Szeptemberbe megyek gimnáziumba, idén fogok ballagni, félek ettől is. Abban reménykedem hogy ott fogok találni hasonló arcokat mint amilyeneket szeretnék, hátha jó viszonyba kerülök velük, de bizonytalan vagyok. Ha már az iskolánál tartunk, az is teljesen elvette az életkedvem, az álom-iskolába ahová legjobban szerettem volna menni, és aminek örültem volna, az elúszott. Túl későn érdeklődtem az iskola után, már nagyon nehéz lett volna felkészülni rá, nem sok idő lett volna a felkészülésig. Ezért hagytam is, meg a tanárok is azt javasolják. Sokat vagyok emiatt is szomorú, nagyon csalódott is.. Kértem a szüleimtől, hogy ha jót akarnak nekem, azt akarják hogy egy kicsit is örüljek, akkor írassanak magániskolába, az lenne a legjobb számomra, de jól leszidtak, hogy én hogy gondolhatok ilyet, azonnal felejtsem el az egészet, ebben is megakadályoznak. Tudom, hogy a magántanulóság sem könnyű, mert nem mindenkinek lehet, de pénzzel gondolom bármit lehet. (Ha nem jól gondolom, javítsatok ki.)

Eddig meg tudom számolni egy kezemen, hány jó dolog történt velem. De valahogy úgy érzem, én saját magam vagyok az egész elrontója.. Valahogy érzem, hogy sosem leszek boldog..

Nagyjából így ennyi, szívesen várom még a kérdéseiteket, ha kérdeztek válaszolok rájuk, jöhetnek a vélemények, tanácsok stb. Előre is elnézést az esetleges helyesírási hibákért, ha vétettem, vagy ha tök hülyeséget írtam, nem illik a mondatba vagy valami. Köszönöm.