Pánikroham. Ti hogy "élitek túl"?

Mindenki pszichiáterhez akar küldeni. A tudat, hogy más ember segítségét kellene kérnem, illetve el kéne mondanom neki a problémáimat, olyan dühöt vált ki belőlem, mint szinte semmi más. Nem akarok dokihoz menni. Idegesít még a gondolat is.

Fél éve derült ki, hogy pánikbeteg vagyok (a suliban rosszul lettem, de olyan szinten, hogy ki kellett hívni hozzám a mentőt - a vérnyomásom 171/167 volt, a pulzusom pedig 179). Eddig még úgy ahogy megvoltam, de amióta koleszba kerültem egyre többször és egyre intenzívebben jönnek a rohamok. Éppen pár napja történt, hogy az iskolában rosszul lettem, de olyan szinten, hogy bevörösödtek a szemeim. Először azt hittem, hogy elpattant egy ér, de végül 2 óra múltán eltűnt a vörösség.

Ráadásul szerintem düh-problémáim is vannak. Illetve nem tudom. Türelmetlen vagyok és képes vagyok akármilyen apróságon felhúzni magam.

Az egyik barátnőm meg állandóan azzal szekál, hogy depressziós vagyok, mert hogy nem járok el otthonról, meg legszívesebben inkább csak ülnék a besötétített szobámban.

Elnézést kérek, hogy ilyen hosszan írtam le... :( Igazából már úgy vagyok az egésszel, hogy magas ívből lesz*rom. Az, hogy ide írtam egy kérdést, csak egy végső próbálkozás, nem igazán hiszem, hogy bárki is tudna segíteni.

De azért várom a válaszokat.

Előre is köszönöm mindenkinek, aki elolvassa.