Ez a pánikroham? Mit kéne tennem?
Először tavaly nyáron jelentkezett, éppen nyaraltunk. Már 1-2 napja ott voltunk, szóval nem az első napon történt. Este lefekvés előtt a Veronika meg akar halni-t olvastam, utána zenét hallgattam az ágyban. Ekkor úgy éreztem, hogy 'érzem' a saját fejemet, komolyan, mintha érezném az agyamat. Azonnal kivettem a zenét a fülemből. A szívem gyorsabban kezdett verni, és ilyen fura érzésem volt belül. Úgy éreztem, hogy megőrülök, komolyan attól féltem hogy megőrülök. Már terveztem hogy megyek szólni apáéknak hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán fölálltam, járkáltam kicsit, kinéztem az ablakon, és éreztem hogy fokozatosan megnyugszom. Visszafeküdtem az ágyba és azonnal elaludtam. Másnap reggel nem éreztem semmi különöset, de féltem, hogy most mi is volt ez. Aztán a könyvre fogtam, mert hát gyakorlatilag a pszichiátriáról, bolondokról szól. Nem is szóltam senkinek. Utána itthon úgy emlékszem nem volt semmi.
A második ilyen most januárban történt. Szintén este lefekvés előtt. Feküdtem az ágyban, hason, mert így szoktam elaludni. Egyszercsak úgy éreztem, mintha 'áramlana' bennem valami, talán a hasam is fájt, megint felgyorsult a szívverésem, és megint ilyen gondolatok, hogy meg fogok őrülni, ettől féltem. Megint fölálltam, odamentem az ablakhoz, járkáltam kicsit a szobámban, és éreztem hogy már nem olyan rossz, de még mindig fura gondolataim voltak. Visszafeküdtem az ágyba, fordítva, és hamarosan el is aludtam. Utána 1-2 hétig az eseten gondolkodtam, hogy miért volt és mi volt ez, féltem lefeküdni, nehogy megismétlődjön. De mivel nem ismétlődött meg, megnyugodtam és ment minden normálisan.
A 3. eset pedig most volt, tegnap. A nap folyamán gondolkodtam ilyen dolgokról, nem tudom hogy jutott eszembe, felidéztem ezt a 2 esetet, ezen agyaltam. Aztán kivertem a fejemből, tv-ztem, stb. Amúgy 11 körül szoktam feküdni de most éjfélkor is még tv-t néztem, mert nem bírtam aludni. Elkaptak ilyen hülye gondolatok megint. Aztán fölmentem aludni, befeküdtem az ágyba, próbáltam másra gondolni, de megint elkezdődött a gyors szívverés, fura érzet és a félelem hogy megőrülök. Most viszont nem kellett fölállnom és járkálnom. 1-2 perc múlva éreztem, hogy jobb, hogy nyugszom le, és végül teljesen lenyugodtam és hamarosan elaludtam. Ma ez járt a fejemben, hogy mi volt ez... Meg úgy a 3 eset, miért volt és hogy bajt jelent-e. Azért ejt főleg kétségbe, mert még csak 18 éves vagyok, érettségi előtt állok. Amúgy arra is gondoltam, hogy lehet, hogy ezért? A stressz? Vagy...? De akkor a tavaly nyári eset? Az a könyv miatt vagy amiatt lehetett, hogy más ország, stb.? Amúgy beszéltem apával és szerinte ez normális, de hát ő se tud róla semmit. Ti mit mondtok? Meg kéne ijednem?
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!