16 évesen ez lehet depresszió?

Nem tudom, hogy bebeszélem-e magamnak, ezért is kérem a segítségeteket, hogy ez lehet-e az.

Régen mindig potimista voltam, aztn, ahogy beütött a kamaszkor ez megváltozott(ez természetes, a hormonok, tudom).

A családi helyzetem nem túl rózss, szüleim elváltak. Édesanyukám depressziós, erős antidepresszánsokat szed, meg altatókat, amire bort ivott. Egyszer arra értem haza, hogy rosszul lett, kijött belőle, és én "segítettem" neki....Azóta a nap óta minden megváltozott bennem. Azóta már nem iszik egy kortyot sem....de én nagyon megváltoztam.

Félek egyedül boltba menni. AZ iskolai büfébe való lemenés is problémát jelent. Nem merek egyedül vonatozni, buszozni, melltartót venni, vagy csak egy süteményt a cukrászdába.Vagodtam is magam, figyelemfelhívásból.

Amíg nem volt barátom, a szeretethiányba is majdnem belebetegedtem(ezt nem bebeszélem, barátnőim is ltáták rajtam).

Jártam pszichológushoz, mert tudtam, hogy szükségem van rá, de abbahagytuk.

Nem tudom lefoglalni magam semmivel. CSak a tanulásnak élek, semmibe se tudok normálisan belefogni. Napi 3-4 órát tanulok, szellemileg kivagyok merülve, és 6 órát alszom kb, vagy hetet.

Mindig a hétvégét várom, hogy otthon lehessek.

A napokban vált még durvábbá az egész: Mindenkit elmarok magamtól. Itthon bunkó vagyok, az iskolában pedig a barátnőimre besértődtem, az összesre. Értetlenül állnak a dolog előtt, én meg olyan sértettséget érzek,de csaks ejtéseim vannak, hogy miért. Egyedül akarok lenni,de mégse. Napok óta ürességet és szomorúságot érzek, sírnom kell, iskolába is alig tudom visszafogni magam.

A barátomat nagyon szeretem, de kivagyok, olyan érzésem van, hogy egyedül akarok lenni.

A barátnőim hívnak, én meg direkt utasítom vissza Őket, holott vágyom a társaaságukra. Nem tudom megállítani ezt a folyamatot, mi lehet velem???? nagyon rossz.