Az iskolapszichológus felkeresésével kapcsolatban van pár kérdésem. Valaki segítene?
Először is: ez úgy megy, hogy amikor ott van, csak úgy bemegyek hozzá, és utána lehet olyat megbeszélni, hogy X időpontra visszamegyek hozzá minden héten? Szóval mint egy rendes pszichológus, csak éppen az iskolában?
Illetve: ha nem vagyok még nagykorú, de olyan a mentális állapotom, hogy kórházi ellátásra szorulok, akkor megvan rá a joga, hogy a szüleimnek megadja a lehetőséget, hogy "terápiára kényszerítsenek", főleg, ha "visszaeső betegnek" számítok? Úgy értem, hogy orvosi beutaló, vagy esetleg maga a tény, hogy felhívhatja a szüleimet. (Ezzel kapcsolatban nem kérek véleményt, forszíroztak már kórházba, mondván, hogy nem tehetem "ezt" a családdal, de szeretném, ha valaki beleverné a hülye fejembe, hogy magammal nem tehetem meg.)
"Először is.." - aha, így megy. Ha rövidebb, csak valami kis gondod van, akkor lehet, hogy azonnal rá is ér.
Őöö (ha nem vagy még nagykorú), de lemúltál 14 éves, akkor már korlátozottan cselekvőképesnek számítasz. Viszont mivel nem vagy nagykorú, ezért a szüleidnek felelősséget kell vállalniuk érted. A pszichológus alapvetően csak javasol és ha pl.: beszélni akar a szüleiddel, akkor azt a te érdekedben teszi.
A kérdés második része kicsit zavaros - ha az állapotod miatt kényszer-gyógykezelés szükséges (azaz nagy a baj), akkor jobb, ha tényleg szakértő segítségét kéred. Mivel úgy érzed, hogy ez neked is rossz, ezért nem vagy őrült - nem egészen értem - te a családod elől akarod eltitkolni vagy kezelés ellen vagy?
Sajnos mivel nem vagy nagykorú, ezért egy esetleges kezelésnél mindenképpen értesítik a szüleidet.
Amúgy szerintem nem baj, ha bízol a gyógyszerekben, de neked is hinned kell, hogy kigyógyulsz a problémából.
Én egyszer voltam gimiben a pszichológusnál - hát okosabb nem lettem tőle, de ő nagyon rendes volt és egy ilyen típusnál amíg nem kapsz gyógyszereket, csak "beszélgettek", addig szerintem hajlandó kihagyni belőle a szüleidet.
Azt viszont nem igazán értem, hogy miért akarod minden áron megkerülni a szüleidet. Azt mondtad, a legfontosabb cél a kórház elkerülése. De hát kihez akarsz fordulni, ha nem a családodhoz?!
Emellett az önveszélyesség klasszikus pszichológiai probléma, az anorexia meg önkép-hiba.
Ha önveszélyesnek nyilvánítottak, akkor arra kellett valamit adniuk. Persze nem baj, ha foglalkozol a problémával, de szerintem közben élj normális életet (különben ez az állandó agyalás meg fog fog nyomorítani egy életre).
Nem tudok a családomhoz fordulni, mert két éve, amikor nem tudtam enni (bár ez nem az elsődleges probléma, inkább az éles tárgyakkal van fura viszonyom tizenegy éves korom óta, meg nem is tudom, nyomorult alak vagyok), és-a-többi, akkor apám (aki fél éve idegösszeroppanást kapott) állandóan azt hajtogatta, hogy nincs baja a gyereknek, csak diétázik egy kicsit, anyám pedig pszichológushoz vitetett, miután bevettem az összes nyugtatóját egyszerre, és amikor három hónap alatt nem mentem át csodás változáson, akkor ordítozni kezdett velem, és végül azt mondta, ő nem érdemel egy ilyen elbaszott gyereket a sorstól, aztán pedig elköltözött. (pedig azt hinné az ember, anya megértőbb lett volna, mert őt pont előttem kezelték depresszióval.)
szóval annyira nem lehet rájuk számítani e téren. persze igazuk van, de ez az én szempontomból nem segít.
A kórházban egy hónapot voltam és kaptam gyógyszereket, de gyógyultnak nyilvánítva engedtek ki, legalábbis kihazudtam magamat, mert nem akartam, hogy anya folyamatosan bőgjön otthon és mert tényleg nem érdemel egy ilyen elbaszott gyereket. Meg aztán röhejes, hogy másoknak igazi problémáik vannak, és még én érzem magamat rosszul.
Csak aztán kezdek 'visszaesni', ha szabad ilyet mondani, és szeretnék elébe vágni a dolgoknak, mert tudom, hogy ezt nem szabad, de nem tudom, mást hogy lehetne. Minden kis lelki bizbaszomat kétségbeesetten próbálom fizikai fájdalommá konvertálni.
De megpróbálkozom az iskolapszichológussal, hátha olyan kedves lesz, mint neked, és aztán lehet, hogy a beszélgetés is segít valamit. Én bízom benne. Anyámat meggyógyították, meg engem is kikupáltak másfél évre, sikerülnie kell, nem romolhat el ilyen egyszerűen.
Igyekszem segíteni, de elöl(/után)járóban meg kell jegyezzem, hogy én nem vagyok szakember, csak egy segítőkész laikus:
A kommentről:
Én hobbi szinten kedvelem a késeket, de ha kicsit labilis emberek túlságosan vonzódnak a szúró-vágó eszközökhöz, az nem túl jó (na persze az ember megölheti magát a kádjában egy hajszárítóval is), úgyhogy remélem nincsenek ilyen irányú gondolataid. (legalábbis a sorok között olvasva é komolyabb problémákat érzek, de ezt most hagyjuk).
Mi az, hogy nyomorult alak vagy? Nyomorult mondjuk Quasimodo. Mitől lennél te nyomorult? Persze, ha elég sokat hajtogatod, a végén te is elhiszed.
Más példával: az őrült nem tudja magáról, hogy őrült, tehát ha te sejted, hogy baj van, akkor nem is akkora a baj.
Az, hogy a szüleid mit tesznek, azt nem helyeslem, de persze nincs jogom kritizálni. Te csak a feladatra összpontosíts! Tűzd ki TE magadnak a célt (pl.: normális súly, normális élet, stb).
Egy Avataros idézet jutott eszembe - nem a kék emberes, hanem az eredeti:
"A legsötétebb időkben a reményt saját magadban kell keresned. Ehhez kell az igazi lelkierő."
(tudom, szánalmas egy rajzfilmben életbölcsességet keresni, de szerintem ideillik).
Azt nem teljesen értem, hogy:
"legalábbis kihazudtam magamat, mert nem akartam, hogy anya folyamatosan bőgjön..."
Persze másokért fontos tenni, de a probléma megoldása elsősorban neked fontos. A te életed és a te felelősséged is, hogy ne rontsd el. Képzeld el, hogy az árvák hogy képesek küzdeni, pedig nincsenek is szüleik. Hozzád képest ők milyen hendikeppel indulnak.
Más - azt is írtad, hogy egy idő után kezdtél "visszaesni". Tehát előtte egy ideig minden rendben volt. De miért volt ez - miért nem volt előtt probléma? Mi romlott el?
Még egy dolog: én szkeptikus ateista vagyok, de esetedben - szerintem - a hit mindennél fontosabb. Azért fogsz "meggyógyulni", mert szeretnél. Higgy benne, tegyél érte és akkor tényleg sikerül (hmm, ez kicsit papos volt).
Ja és a pszichológussal mindenképpen beszélj, abból baj nem származhat.
Nem vagyok az az érfelvágós fajta, inkább a gyógyszertúladagolás felé hajlok, csak attól félek, hogy elrontom és felébredek a végén.
A nyomorult alakot úgy értem, hogy mint te is írtad, vannak árvák/satöbbi, akiknek sokkal rosszabb az életben. Én állítom, hogy nekem jó életem van, szeretem a szüleimet, ők is szeretnek engem (egy bizonyos pontig), vannak barátaim, sikeres vagyok, illusztráltam egy mesekönyvet, jól tanulok, mit tudom én, és ennek ellenére van egy olyan alaphangulatom, hogy kétségbe vagyok esve és hogy valamit elfelejtettem és hogy valami iszonyatos dolog zajlik éppen, csak nem tudom mi, pedig ah tudnám, meg tudnám állítani, és hogy nem szabadna olyanokat gondolnom, hogyha végre el tudnék szakadni ettől a testtől, amit egyáltalán nem érzek magaménak, akkor első dolgom lenne megragadni a tarkóját és addig verni a fejét a falba, amíg meg nem döglik, mert EHHEZ NINCS JOGA EGY K.RVA 17 ÉVESNEK. (Kilégzés-belégzés és szépen megnyugszom.)
Nem nevezném magamat őrültnek, inkább csak rossz a stresszkezelésem, és minden lelki dolgot fizikai fájdalommá konvertálok, mert különben hisztérikus állapotba kerülök és remegek és hülyeségeket beszélek. Szép példánya vagyok az elkényeztetett tizenéves idiótának.
"A legsötétebb időkben a reményt saját magadban kell keresned. Ehhez kell az igazi lelkierő."
Szeretem az Avatart és a rajzfilmekben néha több a nagy igazság, mint máshol, szóval jó ez így. Ezen szeretnék dolgozni, mert egyelőre a lehetséges kínzási módszereken és a frusztráló fizikai jelenlétemen kívül mást nem látok, ha tükörbe nézek. Szeretném, hogy képes legyek arra, hogy azt mondjam magamnak, hogy "megküzdök azért, hogy boldog legyél", ahelyett, hogy "repedtre akarom rugdosni a fejedet". Elmegyek ehhez a pszichológushoz, mert hátha.
"Azt nem teljesen értem, hogy:
"legalábbis kihazudtam magamat, mert nem akartam, hogy anya folyamatosan bőgjön...""
Ez az egyes számú kézzel fogható probléma. Az van a fejemben, hogy másokkal ezt nem szabad, ergo: amíg nem tudja más, addig szabad.
A kórház után, tekintve, hogy magamat nem tudtam szeretni, és anyáékban sem bíztam meg, kellett valaki, akit szerethetek. Összejöttem egy fiúval, és másfél év boldogság (azért volt ott egy kis ez-meg-az, szedte már ki szerencsétlen gyönyörű fiú a kezemből a borotvát meg stresszhelyzetben van egy olyan reflexem, hogy addig vájom a körmömet a karomba, amíg vérezni nem kezd, aztán néha rám jött, hogy én-nem-tudom-lenyelni-a-kaját-én-semmit-sem-tudok-megenni-répaszeleteken-kívül, de nagyon szerettük egymást) után, amikor kezdtem azt érezni, hogy nincs szükségem egy másik emberre ahhoz, hogy meg tudjak állni a lábamon és képes legyek az életre, akkor vége lett. (Én egy nagyon önző ember vagyok.) Olyan öt hónapig meg is tudtam maradni egy helyben. Aztán minden megint elölről. Semmi sem történt. Az életemben nincsenek kaotikus történések, mármint fizikailag nincsenek. Nincs meg a jogom a fent említett érzelmek egyikéhez sem. Olyan érzés, mintha állandóan hazudnék.
Hát ez hosszú lett, jesszus. Ha belekezdek, akkor évekig tudom elemezni magamat és a viselkedésemet, ne haragudj. Hinni meg próbálok. Ilyenkor olyanokat szoktam mondani, hogy "Dehogy ölöm meg magam! Színházjegyem van december 23-26-27-29-ére és január hatodikára. Ennyi pénz azért ne vesszen kárba.". :)
Köszönöm szépen az érdeklődést.
válasza:Biztos van olyan, hogy csak besétálsz.
Amúgy tudtommal úgy van /nálunk úgy van legalábbis/, hogy van egy tanár akinek van ilyen gyermekvédelmis végzettsége és ő tartja a kapcsolatot a phszichológussal és ő mindig tudja, hogy mikor jön, és akkor ha valami bajunk van ő szokta megmondani, hogy mikor menjünk és hová.
És igen pontosan olyan mint egy rendes pszichológus. Én majd most megyek hozzá Hétfőn...
De lehet, hogy nálatok másképp van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!