Mi lett a gyermekemmel?

Ez szerintem neked is fontos tapasztalat. Sajnos manapság nem tudunk/akarunk segítséget kérni. Nem divat belátni, hogy magunkban esetleg nem tudunk valamit megoldani. Most úgy segítesz neki, ha elviszed terápiára. Akkor szereted jól, helyesen, ha a tényleges szükségleteit belátva döntesz, és nem azon a nagyon erős szűrőn át, hogy "én vagyok az anyukája, nekem kell segíteni". Ez természetes reakció, de fontos, hogy felismerted, nem megy így. Ugyan én nem vagyok még anyuka, de jó a kapcsolatom Édesanyámmal, sokat beszélgetünk, és tudom, mit érezhetsz most. De ez itt bizony már a lassan felnőtté váló lányod problémája, engedd el a kezét, és tedd át egy megbízható szakemberébe! :) És fel a fejjel! Most meg vagy ijedve, lehetsz szomorú, dühös, csalódott magadban (akár a lányodban is), de mindez elmúlik majd, ha elkezdtétek megoldani a problémát. És amikor ott lesztek érettségi után a 18 éves tökéletesen egészséges, kiegyensúlyozott lányoddal, visszanézhettek, megállapíthatjátok, hogy nehéz idő volt, de sikerült! Nagyon sok kitartás nektek!!!