Élhet valaki úgy, hogy nincsenek szorosabb kapcsolatai, csak úgy elvan a világban? 22L

Azért nem mindenki társas lény. Legalábbis én azokat hívom annak, akik a szabadidejüket elsősorban emberek között tudják elképzelni, és elég sokat vannak társaságban.

Vagyunk páran, akiknek eltolódott az egyensúlyunk. Nekünk mondhatják, hogy járjunk el társaságba, ha minket fáraszt. Tudom, ember kell, társ kell. De fogadjátok el kérlek, nem mindenkinek ugyanolyan mértékben és mennyiségben!

Önbizalom... kéne. Az enyémet már lerombolta a serdülőkor és annak jellegzetességei, de lerombolta a sok beleszólás is. Így nem lesz jó, így meg fogok keseredni, így szomorú leszek, így nem normális stb...

Már annyi beleszólást kellett elviselnem, hogy nem bízom magamban. Azon gondolkozom, hogy vajon ilyen vagyok-e, nem hazudok-e önmagamnak, nem akar-e mást a legbelső énem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy olyan vagyok, amilyennek ismerem magamat. Közben lelkizem, depressziózom, sajnos lelki szemetesládám is van, aki már nem bírja a lelkizésemet. Stresszelek. ÉS arra gondolok, hogy most a problémáim 90%-át az alkotja, hogy már nem hiszek magamban, és egy haszontalan rongynak érzem magam.

Ezért írtam Kérdezőnek, hogy azért a trendnek se higgyen úgy, ahogy van...

DE

Társaságra azért valamilyen szinten - valamilyen szinten (!!) mindenkinek szüksége van.

Lenne egy ötletem, ajánlanám szeretettel Kérdező figyelmébe, és mások figyelmébe, akit érint és itt olvassa:

Ha már itt az internet, és itt a Gyakorikérdések.hu, valamint létezik a Facebook, akkor hasznos dologra is használhatnánk mind a kettőt.

Vagyunk elegen különcek, meg nem értettek, többé-kevésbé kitaszítottak. Vagy fura érdeklődési körrel rendelkezők, Asperger-szindrómások, elvontak, a világot más színben látók és még sorolhatnám.

Mi szerintem sose fogjuk magunkat 100%-ban és hosszan jól érezni semmilyen közösségben, mindig ott lesz a de. Vagy ők nem fogadnak el, vagy mi nem tudjuk őket, vagy mindketten. Kölcsönös meg-nem-értés.

Miért nem gyűlünk össze egy csoportot alkotva? Itt nem radikáliskodásra gondolok...

A magam részéről... Én, aki magamnak való vagyok és egyedül tudok pihenni csak igazán, és ettől függetlenül jelenleg sok kapcsolatot kell ápolnom: mindezek mellett magányosnak érzem magam. Önbizalmam, olyan nincs. Lelkileg totál "immunhiányos" vagyok.

Szeretnék a valóságban is látni még különc embereket. Szeretném látni, hogy nemcsak a "normális" massza van, vannak különcök még. Szeretnék olyan barátokat is szerezni, akikkel van közös érdeklődési köröm, közös a látásmódom - ami bevallom, elég fura -, közös az értékrendem.

Ti nem érzitek néha így?

Kérdező, egy ilyen nem segítene Rajtad is? Visszatalálnál esetleg az emberek közé...

Tudom, egy ilyen kezdeményezésnek is megvan a maga veszélye, de haszna is... Főleg, ha vigyáznánk, és a pozitív dolgokat adnánk át egymásnak, és a pozitív dolgokban erősítenénk egymást.

Élményeket nemcsak emberekhez kapcsolódóan lehet átélni.

Nekem az élményeim nagy százaléka semmi emberhez sincs kötve.

Jó, nyilván ez se normális, és kéne egy egyensúly.