Erre mit fog mondani a pszichológus? (hosszú. )

Szia! Nálam is ugyanez volt a helyzet mint veled, általánosba, meg középsuliba is kiutáltak, pedig hozzá se szóltam senkihez...

az osztályban utálnak mert nam vagyok az aki minden hétvégin a diskoban van,,inkább az aki otthon maximumra tekeri a hangszórót és üvölteti a rockot és a metalt.

én is probaltam öngyilkos lenni,egyik haverinámmal beszéltem meg a dolgokat,és nehezen de lebeszélt az öngyilkosságrol.

Nekem a zene segitett,suliban,ha csak tehetem felrekom a fülhallgatót és hallgatok valami zenét a mobilomról(legtöbbször BFMV)mert nekik van jópár számuk ami tele van érzelemmel...

"általánosba, meg középsuliba is kiutáltak, pedig hozzá se szóltam senkihez... "

Nem gondoljátok, hogy pont ez lehetett a probléma? Ha nem építetek kapcsolatokat, akkor előbb-utóbb kivet magából a közösség. Egyébként én is rendszeresen átélek hasonlókat, általánosban is kiközösítettek, gimiben tűrhető volt, ott sokat fociztunk, aztán beépültem valahogy a csapatba. Egyetemen a vége felé szintén kiközösítettek, illetve egy sport szakkörön szintén kiközösítettek néhány év után. Én hosszú évek hasonló tapasztalatai alapján úgy döntöttem ezzel kapcsolatban, hogy ők a hülyék, és kpják be. Ehhez mondjuk tartás kell, az első 15 évben én is összeomlottam a csalódások súlya alatt, és magamban kerestem a hibát. Persze van hibám, de nem hinném, hogy olyan súlyú, ami miatt ki kéne utálni. Egy fokkal liberálisabb környezetbe jól be tudok illeszkedni, de itt helyben nincs ilyen. Költöznöm kellene a fővárosba vagy külföldre, és állást keresni, ez azonban valahogy leküzdhetetlen akadálynak tűnik, bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban, mert nulláról újrakezdeni valahol tök egyedül elég ijesztő. Az önértékelésem sincs a helyén, sokkal jobb szakember vagyok, mint az átlag, de mint a mellékelt ábra mutatja a tudás nem igazán számít, ha az ember egy közösségbe akar beépülni. Én személy szerint meg nem is igazán akarok, elég sokat próbálkoztam már, és most már leszrom az egészet, egyszerűen rövid távon nem ad annyit, mint amit hosszú távon elvesz.

Én egyetértek a többiekkel, a barátodra és a testvéredre kellene támaszkodnod, mert a szüleidre nem tudsz. Munkát kellene találnod, és külön költözni, amilyen gyorsan csak lehet, illetve egy pszichológust is meg kellene finanszíroznod. Amíg a szüleiddel maradsz, addig stagnálni fog ez az állapot, mert homokba dugják a fejüket, de ha figyelnének rád, akkor se várhatsz sok jót tőlük. Gondolom valami olyasmi lehet a háttérben, hogy képtelenek elfogadni, hogy a lányuknak mentális problémája van, mert ez szégyen a családnak, és kb összemossák a gumiszobás elmebetegséggel. A testvéred egy fokkal felvilágosultabb, benne szerintem bízhatsz. Az is egy nyilvánvaló jel, hogy a barátodnál megnyugszol, és tudsz aludni, otthon pedig nem. Azzal nem értek egyet, hogy a költözés ne lenne menekülés, persze, hogy az. Azt mondják, hogyha szembetalálod valamivel, akkor három dolgot tehetsz, vagy meneküldsz, vagy szembeszállsz vele, vagy keresel valakit, aki megvéd tőle. Szóval nyugodtan menekülhetsz, megoldja az is a jelenlegi problémádat, utána meg ráérsz meditálni rajta, ha már felépültél, hogy hogyan ne kerülj újra ugyanebbe a helyzetbe, és hogyan védd meg magad. A barátodra támaszkodhatsz, de ne tedd túlzottan. Hosszú távon a saját lábadon kell megállnod, mert a barátok cserélődnek. Persze menekülhetsz egyik kapcsolatból a másikba, sokan csinálják, de nem hiszem, hogy ez megoldás lenne. Evés kérdésében azt tudom javasolni, hogy mozogj, attól megjön az étvágyad is, egyébként szerintem már bőven anorexia, amid van, de érthető, hogy nem tudsz enni és aludni egy olyan környezetben, ahol állandó stressz alatt vagy. Hát majd írj, hogy mi történt veled az elmúlt években, kíváncsi vagyok! :-)

Bocs, lehet ,hogy megbántalak, de nekem úgy látszik, minden , ami egy kicsit energiabefektetéssel jár, az már n eked nem tetszik.

,

nem eszel, nem akarsz a párod anyjával összeismerkedni, áldozatot hozni. jó megértem fiatal vagy, és ezeknek a sok problémának karmikus okai is lehetnek, ami azt jelenti, hogy valóban az évek múlásával jobb lesz. de neked is tenned kell.

pl ehetnél akkor is ha nem vagy éhes.

ez olyan ,mintha egy ego- kérdést vagy hiúsági kérdést csinálnál a kajálásból. Méghogy egy én? ááá. neem.