Erre mit fog mondani a pszichológus? (hosszú. )

17 éves lány vagyok. Anyám, és az egész rokonságom szerint felesleges elmennem pszichológushoz, mert szerintük a lustaságon kívül semmi bajom sincsen. Egyedül tesóm mondja azt, hogy ideje már elmennem, mert a problémák nem most kezdődtek. Mindig is problémás gyerek voltam. Már óvodában is kiközösítettek, de suliban még jobban elfajult. Mikor másodikos voltam, meghalt apukám, és akkor lett minden nagyon rossz, egyszerűen ellehetetlenítettek. Suliváltással megoldódott a probléma (nagyjából), de a középsuli kezdetével minden újra elkezdődött. Akkor váltottam stílust, nem úgy néztem ki, mint az osztálytársaim, ennek az lett a vége, hogy először beszólogattak, végül aztán már rettegve mentem suliba, mert tönkretették a cuccaimat, stb. Akkor kezdődött az alvászavarom, van úgy, hogy hónapokig csak nappal tudok pár órát aludni, éjszaka nem. Az elmúlt évben már rémálmaim is vannak, azoknak a témájára nem térnék ki, mikor a testvéremnek meséltem, kb. elborzadt. Azt is mondta, hogy elmebeteg vagyok.:D A lényeg az, hogy 3 éve magántanuló vagyok, jövőre esti iskolában szeretném folytatni a tanulmányaimat, és most érzem magam igazán rosszul ahhoz, hogy elmenjek egy szakemberhez. Tudom, hogy nem rendelkezem egyedi problémával, de érdekelne, hogy mit fog erre szólni a pszichológus? Elküld pszichiáterhez? Az alvászavar mellett étkezési nehézségeim vannak, múlt héten mértem magam, már csak 45 kg vagyok. (174 cm-hez...) Hiába mondja mindenki, hogy a fejben dől el minden, a rémálmok ellen nem tudok semmit tenni, az alvászavaromra se használt eddig semmi, éhséget meg nem érzek, ezért nem eszem, ebből kifolyólag fogyok. Kicsit tartok attól, hogy beszélgessek a pszichológussal, fél óra alatt a problémáim felét nem fogom tudni elmondani, ezen kívül amúgy is nagyon nehezen nyílok meg. Önbizalomhiányom nem mondanám hogy van, mert van egy elég helyes barátom, és sokan mondják rám, hogy szép vagyok.(amit nem hiszek el) Mindig mondanak rám mindenféle jó dolgot, ami nem is igaz, szóval vagy hazudnak, vagy nem úgy látnak engem, amilyen vagyok. Mindenki jön a szöveggel, hogy húh, de okos vagy, pedig szerintem feleannyit nem tudok, mint egy korombeli, normális, mentális problémákkal nem küszködő társam. Ezenkívül anyám, meg a nagynéném kiröhögtek, mert azt mertem mondani, hogy én nem fogok olyan osztályba bejárni mindennap, ahol tönkretesznek, mert amióta élek, folyton pszichológushoz kellett járnom, pont emiatt, hogy nem tudtam beilleszkedni, nem fogadtak el, kiközösítettek, sokszor meg is vertek, és ezek a sebek nálam nagyon nehezen gyógyulnak. Tudom, hogy felnőtt korban, munkahelyen is lesz hasonló, de csak nem fogják a felnőtt munkatársaim belelógatni a vécébe a füzetemet! Barátom sincsen sok, egy kettő van, akikkel úgy elvagyok, de olyan, akiért tűzbe mennék, nincsen. Lehet hogy azért, mert rossz emberismerő vagyok, és nem látom ami a felszín alatt van, pl. ha kihasználnak, vagy kibeszélnek. Volt néhány öngyilkossági kísérletem is, ami nem jött össze (sajnos), úgy egy éve meg egyáltalán nem próbálkoztam. Volt 2 hónap régebben, amikor mindennap berúgtam, gyógyszerre ittam az alkoholt, mert csak úgy bírtam létezni. Aztán elmúlt, és vissza se tért, azóta semmi alkoholt nem ittam. Bocsi, hogy ilyen sokat írtam, de az amit az elmúlt egy hónapban elfojtottam, felszínre jött, mert itthon nem tudom elmondani senkinek, mert anyám mindig kinevet, hogy milyen gyerekes, meg naiv vagyok...Remélem lesz valaki, aki végig bírja olvasni, és válaszol. Előre is köszi!