"Normális" élettől való viszolygás, teljes begubózás ellen mit lehet tenni? Mi lehet az oka?

Két éve pánikbeteg vagyok.De már azelőtt is elég sok időt töltöttem egyedül, munkanélküliség miatt, de akkor még szívesen eljártam mindenhova, voltak napi programjaim, ha más nem ,legalább a boltba , könyvtárba lementem és szívesen tettem, nem esett nehezemre, voltak terveim.

De miután jött ez a pánikbetegség, meg fóbia, hogy nem merek mászkálni egyedül, emiatt még bezártabb lett az életem és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem is vágyom arra, hogy máshogy legyen, sőt kialakult bennem egy viszolygás a közösségektől.Borzadok, ha belegondolok, hogy egyszer majd lesznek kollégáim, akikkel újra csak a konfliktus lesz, meg a baj.Nem vágyom arra, hogy átlagos, számomra érdektelen dolgokról beszéljek másokkal.Nem vágyom párkapcsolatra, úgy vagyok vele, hogy minek, azzal is lehet, hogy csak a gond lesz, megcsalhat, becsaphat.Félek attól, hogy majd újra ki kell mennem egyedül a tömegbe, nyüzsgésbe, muszájból csinálni dolgokat.

Nem állunk túl jól anyagilag, ezért munkát kellene keresnem és ezzel nem is lenne baj, mármint magához a munkához lenne kedvem, mert nem szeretek tétlenül ücsörögni, de az ezzel járó stressznek a gondolatától is égnek áll a hajam.

Beleszoktam ebbe a remete életbe,mert ezáltal végre sikerült megnyugodnom, jobban vagyok és félek ezen változtatni, mert akkor talán újra kezdődnek a szörnyű érzések ,rosszullétek. Úgyhogy már nincs is kedvem változtatni ezen, pedig tudom, hogy kellene.Emiatt vagyok most nagy dilemmában és eddig senki sem tudott segíteni, még pszichológus sem, pedig sokat jártam, hozzá.

A gyermekem miatt szeretnék változtatni ezen és újra "normális" életet élni (bár én idealista vagyok és ezért nem ezt tartom feltétlenül normálisnak,de mindegy...).Régebben nem voltam ilyen.

Van valami ötletetek, mit lehetne tenni ez ellen a külvilág ,kapcsolatok iránt érzett ellenszenv ellen?Mi lehet az oka?Valakinek hasonló tapasztalata?