Mániás depresszió? Szerintetek?
Nem tudok most már mire gyanakodni. Eddig azt hittem pms, mert hogy pont a havim előtt voltam, de nem, azóta eltelt már több hét és semmit nem javul. Néha jókedv, néha rosszkedv. Dührohamok, hisztirohamok, a semmin is kiakadok szinte. Tavaly pl havonta, kéthavonta egyszer ha elsírtam magam, pedig sokkal rosszabb volt a helyzet, most meg, minden nap sírok a SEMMIN. Néha meg a semmin nevetek, vicces vagyok, bár inkább bunkó.
Általában estére túl vagyok 2 dührohamon, kiakadáson, síráson, lenyugodáson, pörgésen, nevetésen, majd újra az egész. Kimerítő, főleg mert utána nem győzöm békítgetni a szeretteket, hogy ne haragudjanak, nem úgy gondoltam.
Néha csak úgy, ok nélkül olyan szintű lelkiismeret-furdalás tör rám, hogy szembeköpném magam, mert mondjuk nem engedem fel a kutyát az ágyra, holott alapból ez teljesen normális itthon. Ettől aztán megint sírhatnékom van, fél óra múlva meg már minden oké.
Semmi dolgokon megsértődök, támadásnak veszem, pedig nem biztos, hogy annak szánják.
Azt hiszem, az érem mindkét oldalát bemutattam jókedv-rosszkedv, annyit még hozzátennék, hogy általában a suliban van a jókedv, bár ott is úgy, hogy váltakozik ez az egész. Néha nagyon jó, mindenen nevetős kedv, néha meg olyan magamba fordulós, legszívesebben mindenkinek megmondanám a magamét.
Valaki segítsen, szerintetek ez mániás depresszió, vagy esetleg hiszti, vagy ez így megszokott a lányoknál? Merthogy apám az utóbbit állítja. 18L
ps.: most, hogy ezt így leírtam, az egészet teljes hülyeségnek tartom, a gondolat, hogy esetleg mániás depressziós lennék egyszerűen viccesnek hat. És ez így megy már jóideje, minden nap.
"A mániás-depressziónál hónapokig tart a depressziós szakasz, és utána szintén hosszú ideig a mániás időszak"
Csak a klasszikus esetben. Ultrarapid lefolyásnál akár percenként többször is.
Mintha magamat olvastam volna, pedig az én hormonjaim már nem tombolnak (25 vagyok). Nem tudom mi lehet, de elkezdtem sportolni, és azóta SOKKAL jobb. Ritkább a hiszti, többször vagyok kedves, jó kedvű.
És ne legyen lelkiismeretfurdalásod amiatt, hogy a kutyát nem engeded fel az ágyba :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!