Miről beszél a pszichológus egy "öngyilkos jelölttel"?

Kérdezővel értek egyet,aki megprobál öngyilkos lenni,vagy netalánta sikerül is neki,az mind egy betegség miatt van. Ahogy fáj a lábunk,ugy az agyunk is megbetegedhet,sőt a millionyi idegszál stb. sokkal nagyobb esélye van ennek.

Munkámból fakadóan sajnos sok "sikeres" öngyilkosságot láttam, az esetek nagy részénél látni a küzdelem nyomait,hogy meggondolta magát,vagyis tudatához tért,h mit is cselekszik,csak sajnos későn.

Azt is tapasztaltam,mikor bekerülnek kórházba hogy bánnak velük,eleve ebben az országban nincs pénz az eü-re,pszichiologiai betegek kezelésére meg még kevesebb. Embertelen körülmények vannak ott, a legtöbb beteg leszedálva teljesen,egy szál pelenkába...ááá

Az ápolónőre jutt éjszakánként egy egész emeletnyi beteg.

Se idő,se pénz,a betegek ápolására és be kell látni,a ostani kormány érdeke az,h meg se éljük a nyugdiijas kort,vagy ha betegek vagyunk patkoljunk el minnél előbb,mert az a gazdaságos.

Kedves "utolsó", szerintem tökéletesen látod a helyzetet!

mármint ami a kormány "törekvéseit" illeti.

Tenni kell valamit, a sok idióta egy emberként követi a főbolondot, akit jobb korokban már elmeosztályon kezelnének...

Nem csoda, hogy Magyarország élen jár öngyilkosság terén, és ez úgy látszik, nem is fog változni.

Nem értem ezt a rosszhiszeműséget. Sok-sok adósság meg egyebek mellett, hogyan lehetne fejleszteni bármit is?

A kérdező válasza szerintem kicsit ellentmondásos, mert betegség-e az, amit beszélgetéssel lehet gyógyítani? Szerintem csak egy rossz lelki állapot, szeretethiány, túl stresszes élet...

Igaz ott van az a kategória, ami már tényleg betegség következménye, amikor szó szerint őrült valaki(skizofrénia, személyiségzavarok...), viszont rajtuk nem segít egy kis lelkizés.

Olyat is hallottam, hogy vki teljesen racionális okból lett öngyilkos, nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültek és az életbiztosításával segített a családján...

Azt mondják kicsi a határ a művész és az őrült közt...

Szerintetek az öngyilkosság, ha valaki elkezd drogozni és véletlenül túllövi magát? Mert ő kezdett el drogozni...tehát vmilyen szinten tehet róla, viszont mégsem, mert a drog hatása alá került...

Hm... én is voltam fiatal... sőt, lehet, hogy akkoriban még az ellátás is más volt...

na nem a mentősökre gondolok, meg a kórházi személyzetre...akik vérnyomásmérés előtt vettek vért karomból, hogy jókora kék folt emlékeztessen még vagy 2-3 hétig, hogy mekkora egy idióta voltam...

még hozzá is tették: eközben, míg értem jöttek, lehet, hogy valaki más, aki még élt volna, már nem él...

De nem offolok...

Arra emlékszem -az ilyenkor valóban kötelező-beszélgetésünkből, hogy a doki mindenről kérdezett... gyerekkorról, családról, konfliktusokról, iskoláról, munkáról, szerelemről...

nem az volt a központi kérdés, hogy miért csináltam. Azzal, hogy ténylegesen érdeklődött, és nem csak felszínes kérdéseket tett fel, megnyíltam és magamtól kezdtem el beszélni arról, hogy mennyire rossz a kapcsolatom anyuval, hogy nem ért meg, nem ismer el stb.de más területeken sem álltam túl jól: akkor veszítettem el az állásomat, beteg lettem, összevesztem magam körül mindenkivel...

A pszichiáter alternatívákat adott a továbblépésre, de úgy, hogy gyakorlatilag én magam fogalmaztam meg, hogy igenis van jövőm, és mit is kell tennem azért, hogy kikerüljek a gödörből.

Úgy jöttem ki onnan, hogy meg tudom csinálni, sikerülni fog, megállom a helyem, találok munkát, jobb lesz minden. Hittem ebben ... és ami a legfontosabb: a doki olyan összefüggéseken keresztül mutatott be önmagamnak, hogy büszke voltam magamra, és végre mertem hinni magamban!

Pont a suicid kísérletem után egy hónappal találtam munkát, még abban az évben folytattam tanulmányaimat, rám talált a szerelem, és gyakorlatilag onnantól kezdve felfele ível az életem minden területen...

Szerencsére azóta is....és sajnos csak azóta hiszek magamban, jó lecke volt, de senki ne csinálja utánam. Én tudtam ebből építkezni, de csak azért, mert túléltem, és pont egy lelkes orvos beszélgetett velem hivatástudatból.

Soha nem tenném meg újra!

A válasz írója 93%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 21:56

Itt van még egy élő példa arra, hogy a legmélyebbre kell süllyednünk ahhoz, hogy utána már csak felfelé vezethessen az út!

És nem értem azt sem, hogy sokan mért szólnak le pszichológusokat, pszichiátereket. Én betegként és magánszemélyként is találkoztam sok emberrel ebből a szakmából. Azt hiszem, nem túlzás, hogy a megye pszichodokijainak kb. felét ismerem valamilyen szinten. És mindegyikükről jót tudnék mondani. A mostani pszichiáterem alkoholista volt korábban. De ettől még nem kisebb a szememben és ugyanúgy rábízom magam, mint másra.

Szia!

Tudod, én akartam már öngyilkos lenni, de még csak gondolatban...

Sokszor, folytonosan átélem ugyanazt az élményt... a csalódottságot... elveszíteni valakit... a szomorúságot.

Ezek után nem csoda ha erre gondolok.

Egyetértek amúgy az előzőekkel. Bár nem voltam ott eddig. Szerintem is azt csinálják:

-Öngyilkosság? Ne csináld! Itt a gyógyszer! Szia!