Az anorexiából ki lehet-e lábalni VÉGLEG?

én is anorexiás voltam pár éve.

én túlsúlyos voltam világ életemben és mindig bántottak emiatt.

nagyon rossz volt,mert nővéremnek öcsémnek tök jó testalkata van,vékonyak,én sportoltam is,allergiás vagyok szóval csokit nem is ehetek ők meg azon élnek és mégis én gurulok.szóval besokalltam.

állandó viták voltak a szüleim között,szerelmes lettem de padlóra küldtek és elkezdtem fogyózni.a vége az anorexia lett,amit a SOTE gyerekpszichiátriáján kezeltettünk.

elég nehéz volt a gyógyulás,kimaradt menzi miatt bazi erős fogamzásgátlót kaptam 15 éves létemre.az eredmény 3 hónap alatt visszajött mind a 20 kiló amit kínkeservesen leadtam!és azóta nem tudok fogyni.

borzasztó érzés,hogy leteheneznek,apám és az idegenek is.

holott nem vagyok lusta,táncra jártam,úsztam,tornáztam.

nem könnyű,de kitartónak kell lenni,nem szabad elcsüggedni.

mindig vannak és lesznek is nehéz periódusok de sosem szeabad hagyni,hogy az anorexia visszatérjen és győzzön.

én még suliba járok van nálunk is pszichológus de oda képtelenség bejutni annyian járnak,úgyhogy a nevelési tanácsadóba járok,jelenleg pánikbetegség miatt.

remélem jobban leszel te is.

18L

Egyetértek az előzővel, ez egy ördögi kör, sajnos:|.. és nem hinném, hogy valaha is ki lehet gyógyulni teljesen ebből.. Mindig lesz benned.. Ami időnként jobban tűrhető, mármint úgy érzed, minden ok, közben tudatalatt ott van benned a gondolat:(.. Higgy nekem, legjobb barátnőm anorexiás volt és meg mindig az, persze mar nem olyan drasztikusan:)... Én pedig az anorexia és bulemia keveréke voltam, igaz én soha nem tudtam megállni, h ne egyek, főleg csokoládét, de azért nem hanytattam magam.. Egyszerűen volt, amikor kevesebbet ettem, mert borzasztóan kővernek láttam magam, mivel megvoltam szokva, h vékony vagyok.. És pár hónap alatt nagyon gyorsan kifejlodtem.. Megnőttek a melleim, a csípőm Kiszelesedett és a combom is meg ásta írott picit:(.. Vannak napok, amikor jól érzem magam, de ha meglátom az utcán a kórosan sovány csajokat, elfog a csalódottság, a bűntudat, stb.. Tudom, h túl vekonyak és h ez nem egészséges, de megis irigy leszek és rosszkedvű:(.. Azért mara ha ölt egy nagyon kicsit a helzet:| Kb. Ennyi és remelem tudtam segíteni!;)

Ha bármi kérdésed van, írj privát üzenetben, én szívesen válaszolok!

Nekem 15 évesen volt ilyen problémám. Általános iskolában sokat bántottak az alakom miatt. Pedig 23 éves fejjel visszanézve a képeket egyáltalán nem voltam dundi, csak a többi lány volt a tipikus vékony alkat én meg egy kicsit erősebb testalkatú voltam. Mindenesetre hogy elkerüljem, hogy a középiskolában is bántsanak elkezdtem koplalni, amit nagyon gyorsan megszoktam. Gyakorlatilag voltak napok, mikor egyáltalán nem ettem. Másfél hónap alatt 15 kg-t fogytam. Szörnyen néztem ki, de én még mindig kövérnek láttam magam. Aztán a második hónap koplalás után nem jött meg a menstruációm, ekkor kezdtem sejteni, hogy baj van. De ennél tovább nem jutottam, hiszen már ott tartottam, hogy az étel puszta látványa is hányingert keltett. Nekem szerencsém volt a középiskolában nagyon jó barátokra találtam akik erőn felül igyekeztek ebből kirángatni. Bár nem voltam elégedett magammal, eléggé észnél voltam ahhoz, hogy tudjam ez nem normális és kórházba fogok kerülni. Egy évvel később a barátaimnak köszönhetően már nem látszódtak ki a bordáim. Majd a végső segítséget nekem egy plátói szerelem adta meg. Ez furán hangozhat, de egy idősebb srác volt az iskolában akiért oda meg vissza voltam :) És mindig a büfénél ácsorgott, és emiatt többször látogattam a büfét. Általában csokit vettem, mert nem voltam éhes és nem is akartam enni. A csokit meg másnak adtam. Néha ettem egy-egy falatot belőle. És szép lassan eljutottam arra a szintre, hogy megettem egyedül a szelet csokit. Ami hízó kúrának sem volt utolsó :D Nem sokkal később már ideálisan néztem ki, és ugyan nem ettem sokat, de azt már jóízűen ettem. Négy évig tartottam az ideális súlyom komolyabb erőfeszítés nélkül. Aztán elkezdtem fogamzásgátlót szedni, aminek köszönhetően 10 kg-val több vagyok, mint mikor elkezdtem koplalni. Szóval ez már tényleg a dagi kategória. De ma már eszembe se jut, hogy koplaljak. Na jó eszembe jut, de még se teszem.

Szerencsém volt, mert nem tartott évekig ez a probléma, és hálás lehetek az akkori barátaimnak is. Én úgy érzem soha többé nem lesz ezzel gondom.

Az anorexia nervosa egy nagyon komoly betegség a betegek 20 százaléka belehal.

A legtöbb anorexiás kezelés után jobban lesz, de amint ismét problémái akadnak visszaesik. (Pl. talál magának egy barátot, boldog, aztán egyszer csak vége lesz a dolognak). A legtöbb beteg 2-3x biztos megfordul a kórházban.

A te esetedben nagyon pozítiv, hogy szeretsz főzni, a legtöbb anorexiás még vásárolni is csak nagyon nehezen tud. (Pl. képes ki be rakogatni az ételt a bevásárló kocsiból, mert tudja, hogy meg kell vennie, de képtelen rá).

Szerintem nálad nem is az evés a probléma, hanem az, hogy lelkileg nem vagy jól. Én úgy gondolom, hogy az étvágytalanságodat a stressz okozza. A stressz sokaknál vált ki hasonló tüneteket (hányinger, étvágytalanság stb.) Viszont lényegében mindegy, mert akár anorexia akár szorongás, stressz áll a dolog mögött, szükséged van orvosi kezelésre. Ez magától nem fog elmúlani.

A gyógyszer elsőre riasztónak tűnik, de manapság annyi stressz, probléma éri az embereket, hogy bárki rászorulhat.

Amit leírtál, az alapján te nem anorexiás vagy. Az anorexiás nem egyenlő a más okokból kórosan sovánnyal. Ha az "idegtől" nem tudsz enni, az nem anorexia, hanem egyéb: pl. depresszió, neurózis stb.

Pl. én vagyok olyan ember, aki az idegtől nem tud enni és hamar lefogy. Egyetlen, hozzá nem értő belgyógyásztól eltekintve soha senki nem digasnosztizált anorexiásnak. Mert nem is vagyok az.

Szerintem olvass utána az anorexiának, illetve ha végképp ki akarsz belőle lábalni - bármi is legyen az -, akkor irány egy pszichiáter!