Több pszichológus hirdet ilyet: önismeret, személyiségfejlesztés. Részt vettetek már ilyenen? Milyen volt?
Én részt vettem egy rövidebb önismereti tréningen, igaz, csak iskolai kereteken belül, de a lényegét le tudom írni. Igazából teszteket töltögettünk ki, videókat néztünk. Például olyan dolgokról írtunk teszteket, hogy milyen jellemek vagyunk, ha csoportban kell dogozni (vezető-beosztott), ezeken belül mik lehetnek az erősségeink és a gyengéink. Valamint voltak szituációs gyakorlatok is, ezzel is próbálják a reakcióidat felmérni, és ebből felállítani egy tulajdonság listát. Saját magunkat is kellett értékelni, véleményezni.
Ha az őszinte véleményemre vagy kíváncsi: nekem nem adott semmilyen pluszt. Én partner lettem volna, de mivel ez csoportos foglalkozás volt, így a többiek gátlásai engem is visszatartottak. Pedig én őszintén érdeklődő és nyitott voltam, mert kíváncsi voltam, miben lesz majd részem. Ha lehetőséged van ingyen kipróbálni, akkor javaslom, de szerintem nem éri meg pénzt kiadni egy olyan embernek, akinek már van elképzelése saját magáról, és kevésbé manipulálható. Ugyanis sok ember világmegváltó gondolatokat vél felfedezni az ilyen foglalkozásokon, ami egy urambocsá' BIRKA jellemre enged következtetni. De mondom. Mókának jó volt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!