Tehetek ez ellen valamit, vagy el kell fogadnom?

Köszönöm a válaszod!

Anyukámnak nincs senkije, és azt mondta, hogy nem is szeretne, mert így is sokat dolgozik, és alig van ideje ránk is, nemhogy egy férfira. Alig van itthon, ezért szinte mindig egyedül vagyok. Ha odamegyek hozzá, hogy csináljuk valamit, akkor ha éppen ideges akkor egyszerűen visszautasít, ha pedig fáradt, akkor erre hivatkozva utasít el. A nővéremnek van barátja, ő mindig vele van, vele sem tudok beszélgetni, általában csak köszönünk egymásnak (vagy még azt se), és le van tudva a napi beszélgetés. Nagyon magányos vagyok, persze barátaim vannak, de ők nem tudják annyira pótolni a családi szeretetet. A szüleim válásáig eléggé összetartó volt a család, de amióta apám kilépett az életünkből, széthullott. Túl hamar kellett felnőnöm, önállósodnom, szerintem ez is közrejátszik.

Köszönöm a választ. Igen, azt már tudom, hogy én mindent másképp fogok csinálni az én családommal.

Szerintem anyának elég sok van a rovásán, mivel akkor kellett volna, hogy többet foglalkozzon velünk, amikor a válás történt. De nem tette. Nem akart beszélni róla, és a nővérem sem, így egyedül maradtam, egyedül kellett túllépnem a történteken. Apámmal pedig alig beszéltem ez idő alatt. Ha beszéltünk is, akkor sem erről. Szerencsére hamar feldolgoztam, mert tudtam, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Jobb is lett ezerszer, mivel így nem kell félnem többé apámtól, amikor részeg. Mivel elég sokszor előfordult ez. Szerencsére sosem bántott, de féltem, hogy megteszi.

Szóval anya nem nyújtott nekünk/nekem támaszt ezekben az időkben. Nem volt kivel beszélnem erről. Persze a barátnőimnek elmondtam, de ők kívülállóként nem tudtak sokat segíteni.

2 év alatt teljesen feldolgoztam, megérett a felfogásom, és most már tudom, hogy tényleg jobb ez így.

Azt hiszem, mindezeknek, illetve apám hanyagságának a hozadéka ez az apakomplexus. Már elég rosszul érzem magam emiatt. A barátnőim is észrevették, és meg is jegyezték, hogy milyen érdekes, hogy nekem csak az apám korúak tetszenek. Ilyenkor nem tudok mit mondani, csak kicsit rossz kedvem lesz, mert elgondolkozom, hogy milyen jövőm lesz nekem így, milyen férjem, lesz-e egyáltalán gyerekem stb...Nem tudom, hogy ki lehet-e gyógyulni ebből valahogy. Ha nem, azt is elfogadom, de akkor a szüleim lelkén fog száradni a dolog.

Ha nekem lesz családom, biztos, hogy nem hanyagolom el őket, és mindent másképp csinálok majd, mint ahogy az én szüleim. Ezt meg is fogadtam. Ez az egyetlen szerencsém, hogy előttem van az élet.

Igen, adhatsz még néhány támpontot, biztos a segítségemre lenne. Köszönöm.

Köszönöm a válaszod! Hát, kezdek beletörődni, hogy én ilyen vagyok. Sokat gondolkozom a jövőmön mostanában. Szerintem igazad van, és én is tudom, hogy nem kell foglalkozni azzal, amit mások mondanak. Csak az a baj, hogy anyának biztosan nem merném bevallani ezt. Ahhoz nem elég jó a kapcsolatunk sajnos.

A másik dolog ami aggaszt, az a gyerekvállalás. Nagyon szeretnék majd anya lenni, és nem tudom, hogy a partnerem kora mennyi nehézséget fog okozni ebben. Valószínűleg elég sokat, hiszen ha pl. 40-45 éves lesz a párom, akkor addigra neki nagy valószínűséggel már lesz gyereke, és lehet, hogy nem akar majd többet, hiszen senki nem egy 2 Illetve ami még nem hagy nyugodni, az az, hogy nekem még nem volt senkim, de lassan szeretnék valakit. Minden osztálytársamnak már volt legalább 1 barátja

BOCSÁNAT AZ ELŐBBIÉRT, LENYOMTAM EGY ENTERT VÉLETLENÜL!

Újra:

Köszönöm a válaszod! Hát, kezdek beletörődni, hogy én ilyen vagyok. Sokat gondolkozom a jövőmön mostanában. Szerintem igazad van, és én is tudom, hogy nem kell foglalkozni azzal, amit mások mondanak. Csak az a baj, hogy anyának biztosan nem merném bevallani ezt. Ahhoz nem elég jó a kapcsolatunk sajnos.

A másik dolog ami aggaszt, az a gyerekvállalás. Nagyon szeretnék majd anya lenni, és nem tudom, hogy a partnerem kora mennyi nehézséget fog okozni ebben. Valószínűleg elég sokat, hiszen ha pl. 40-45 éves lesz a párom, akkor addigra neki nagy valószínűséggel már lesz gyereke, és lehet, hogy nem akar majd többet, hiszen senki nem egy 20 évesben látja a gyerekei anyját.

Illetve ami még nem hagy nyugodni, az az, hogy nekem még nem volt senkim, de lassan szeretnék valakit. Minden osztálytársamnak már volt legalább 1 barátja, csak nekem nem. Persze nem azért akarok valakit, hogy legyen nekem is, hanem azért mert tényleg magányos vagyok, és úgy érzem, megértem egy kapcsolatra már. De amíg ez a helyzet, sajnos nem tudok szerezni senkit.

Nehéz lenne várni még pár évet egy nálam sokkal idősebbre, miközben a fent leírtak is eléggé zavarnak.