Nem tudom hogy most mit csináljak, tudtok nekem segíteni?
Sziasztok!
Hasonló a problémám, mint az önértékelési zavar és a kóros testkép.
Az történt, hogy egyszer észrevettem, hogy megnőttek a kisajkaim, és a csiklómon is nagyobb lett a bőr mint kéne, és kilóg. Nem láttam még ilyet, megkérdeztem az édesanyámat, hogy mitől van ez. Kár volt.
Olyan undorral fordította el a fejét, amikor megmutattam neki, hogy az szörnyű volt. Leszidott, mert azt hiszi hogy én tehetek arról hogy ilyen lett. Azután az édesapámnak is magyarázott erről valamit, el is hitte anyának hogy én tehetek róla, ő is leszidott, de feleolyan rossz sem volt mint az anyám. Azt mondta anya, hogy kezdjek vele valamit, mert a műtét nagyon drága, így viszont nem fogok kelleni senkinek, mindenki el fog hagyni, mert undorító a puncim.
Ezóta már évek teltek el.
Érzem, hogy édesapám megbánta, hogy akkor leszidott, anyámon nem látok semmit, nem is érdekel.
Sokmindent megnéztem a problémámról interneten, itt a kérdések között is sokmindent találtam, de mégsem tudom elfogadni magam. Ideig-óráig volt úgy néha hogy úgy éreztem, nem fontos az hogyan nézek ki, de mindig visszatér az az érzés hogy irtózom a saját nemiszervemtől.
Sokszor olvastam azt hogy aki szeret, azt nem fogja érdekelni, hogyan nézek ki, de akkor eszembe jut, hogyan fordította el tőlem a fejét anyám, pedig ő szeret engem...
Már az öncsonkítás is megfordult a fejemben, mert nincs pénzem műtétre, de nem vagyok olyan bátor és olyan bolond hogy tényleg meg is tegyem.
El szeretnék majd menni pszichiáterhez, hátha tudna segíteni, de félek attól, hogy az is csak rövid ideig működne, utána visszatérne a baj, mert most is ahogy telnek az évek nem egyre jobb lesz, hanem egyre rosszabb, pedig tényleg próbáltam elfogadni magam és most ott tartok hogy majdnem minden nap sírok :(
Azt szeretném, hogy mondjátok el, mit tennétek a helyemben, és mi a véleményetek erről. Szeretném, ha sokat írnátok, és segítenétek hogy el tudjam fogadni magam, nem azt várom, hogy legyen velem mindenki megértő és kedves, csak írjátok le amit gondoltok.
Előre is mindenkinek köszönöm szépen.
Igazad van.
Hát nekem sem kellett volna anyának megmutatni, csak nagyon érdekelt hogy hogyan lett ilyen, mert akkor még nem tudtam, de ő se tudta.
De most már megint kezdek helyrerázódni, már nem szoktam feleannyit se idegeskedni, mint mielőtt kiírtam a kérdést, már kezdek magammal megbarátkozni.
Csak az zavar hogy máskor is volt már ilyen, hogy úgy nézett ki hogy mostmár megnyugodtam, de egy idő után valahogy csak mindig visszaállt az hogy nem tetszem magamnak. Én sem értem meg hogy ez miért van.
Ez biztosan így lesz, mert már gondolkoztam ezen és én is úgy érzem hogy ha lenne valakim aki szeret így ahogy vagyok, akkor jobban lennék pszichológus nélkül is. Meg amúgy is nagyon szeretném már hogy végre ne legyek egyedül.
Fogok magamnak keresni valakit hamarosan, ez biztos:)
Heló! Még annyit szeretnék mondani hogy köszönöm szépen mindenkinek aki válaszolt, nagyon rendesek vagytok.
Féltem egy kicsit attól hogy majd mindenki csak szidni fog hogy mekkora hülye vagyok. De senki nem írt semmi bántót, olyanokat írtatok hogy örültem neki és azóta jobban el is tudom magam fogadni. Azt nem mondom, hogy már semmi szorongásom nincs, de sokkal jobban megvagyok.
De ha még szeretne valaki valamit írni, nyugodtan írhat, örülni fogok neki és fogok rá visszaírni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!