Gyógyult már meg valaki pszichiátriai-mentális betegségből?

Kedves utolsó hozzászóló!

Biztos, hogy pszichológusnál jártál? Mert ez a betegség a pszichiátria hatáskörébe tartozik. A pszichiáter orvos, és gyógyszert is írhat. Nem értem, hogy miért kellett ennyit feleslegesen kínlódnod, és miért nem küldött a háziorvosod egyenesen a pszichiátriára? Mert nála a betegséggel együtt a félelmek is meggyógyulnak. Valahogy úgy érzem, hogy te hősnek, meg szenvedőnek láttatod magadat, pedig csak rossz helyen jártál. Ha még furdal a félelem, és a kétely, nem késő, még elmehetsz a szakorvoshoz.

"Kedves utolsó hozzászóló!

Biztos, hogy pszichológusnál jártál? Mert ez a betegség a pszichiátria hatáskörébe tartozik. A pszichiáter orvos, és gyógyszert is írhat."

Jogos, csak elírás volt, gyermek pszichiátriára jártam.

"Nem értem, hogy miért kellett ennyit feleslegesen kínlódnod, és miért nem küldött a háziorvosod egyenesen a pszichiátriára? Mert nála a betegséggel együtt a félelmek is meggyógyulnak."

Azért mert sosem voltak ilyen gondjaim, nem akarom részletezni, de egy elég nehéz időszakon voltam akkor túl, és egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ennyire kihat rám. Mindvégig azt gondoltam, hogy a gyomrommal vannak gondok, mert az fájt folyton (és hogy most a stressz vagy nem a stressz miatt, de találtak baktériumot, savat, gyomorgyulladásom volt, cystám is, tehát voltak kézzel fogható okai is a gyomorfájásnak, nem gondoltam, hogy ez pszichés alapon történik velem). Azért idegeskedtem, mert fájt a hasam. Hogy most melyik volt előbb, a gyomorfájás, vagy a stressz nem tudom, viszont én először gyomorproblémákkal mentem orvoshoz.

Akinek volt már ilyen baja tudja, hogy nem fognak egyszerre megtükrözni, és nem oldódik meg hipphopp a dolog. Gasztroenterolgóssal is először konzultáció, gyógyszerek, aztán ha nem múlik hónapok múlva akkor tükröznek.

Ezért kínlódtam ennyi ideig, ahogy te fogalmazol. Elmentem orvoshoz én, amikor fájt a hasam, kaptam az ilyenkor szokásos gyógyszereket. Jópár hónapig elhúzódott ez az egész, volt hogy segített a gyógyszer, és jobb volt pár napig, de megint rossz lett, megint ugyanúgy visszamentem. Vérvételek, de semmit nem találtak. Pedig hasmenésem volt, hánytam sokszor. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de végre elküldtek gyomortükrözésre, nagyon rossz volt, de ha hiszed ha nem, én már nagyon vártam, annak ellenére, hogy nagyon kellemetlen egy vizsgálat, de annyira fájt már a hasam, hogy mindegy volt hogyan, de megakartam gyógyulni végre. Itt megtalálták, hogy miért fájt a gyomrom, antibiotikum, savcsökkentő, és végre jobban voltam, de még mindig nem jól. Csak elviselhető volt már a fájdalom.

Nyár jött, nem foglalkoztam annyit vele, de amikor elkezdődött az iskola megint többször fájt a hasam, és egyre többet idegeskedtem. Egy esti kiborulás után, reggelre nagyon megfájdult a gyomrom, és akkor éreztem azt, hogy lelkileg nem bírom. Bementem a háziorvoshoz, és megkértem, hogy küldjön el psziháterhez. Ez egyik iskolaév végén kezdődött akkor még nem volt olyan vészes, és másik iskolaév végén tükröztek.

"Valahogy úgy érzem, hogy te hősnek, meg szenvedőnek láttatod magadat, pedig csak rossz helyen jártál. Ha még furdal a félelem, és a kétely, nem késő, még elmehetsz a szakorvoshoz."

Csak leírtam a történetem, a maga valóságában, úgy ahogy én éltem meg. Szenvedve, de nem szégyenlem, ezt éreztem, és lehet sajnáltatásnak hat, de nem ez volt a célom. Tudod aki egy ilyen problémából kikeveredik az egy hős, nem magamat dicsőítem ezzel, nem mások hőse vagyok, csak a magamé, és nekem ez bőven elég. És azzal, hogy ezt leírtam nem hősnek akarok tűnni a szembedben, mások szemében, egyszerűen csak erőt adni, és megosztani velük, hogy igenis van kiút, mert amikor én voltam mélyen nekem is erőt adott mások írása.

Kedves utolsó!

Látod, megint milyen hosszan írsz. Igaz a lényeget az első sorba leírtad: valójában nem pszichológusnál, hanem pszichiáternernél jártál. Akkor viszont nem tévelyegtél, jó helyen voltál, de gyerekként túlságosan is élénken élted meg a betegségedet. Mindenesetre gratulálok hozzá. A Te írásodból is látszik, hogy ha az ember szakorvoshoz fordul, előbb, utóbb meggyógyul. És ez a lényeg. Nem pedig a hablaty az önerőröl, meg a jógáról, meg az imáról. Szakorvos, gyógyszer, kitartás.

Te kérdezted, hogy miért kínlódtam ennyit feleslegesen. Leírtam. Ha csak azt írom, hogy fájt a gyomrom nem biztos, hogy megérted belőle, hogy mi tartott ennyi ideig. Nem gondolom, hogy ahol két sor elfér, ott még plusz néhánynak ne lenne helye.

És úgy néz ki elbeszélünk egymás mellett, mert bár járam pszichiáterhez, nem ennek köszönhetem, hogy meggyógyultam. Gyógyszereket szedtem, ami nem sokat változtatott az állapotomon, aztán a doktornő által kigondolt időpontban abbahagytuk őket, ezalatt is ugyanúgy rosszul voltam. Pedig bíztam benne, hogy segít, és rendszeresen be is szedtem a gyógyszereket, de nem így lett. Amikor ismét visszamentem már pánikbetegséggel kezeltek. Szintén gyógyszereket kaptam, amitől még betgebbnek éreztem magam. Segíteni nem segítettek. Így abbahagytam őket, lemondtam a pszichiáterről, és saját elhatározásból gyógyultam meg.

Látom makacsul ragaszkodsz ahhoz az állásponthoz, hogy márpedig a gyógyszer, és az orvos az ami meggyógyít.

Pedig, ahogy írtam nálam nem segített. Lehet, hogy 100 másiknak igen, de nekem nem. Nem kell elhinned, de megcáfolni sem kell, mert én éltem meg ezt az egészet, és tudom, hogy mi az ami a gyógyuláshoz hozzásegített.

Viszont most elköszönök, mert nem hinném, hogy a kérdező arra nyitotta meg ezt a topikot, hogy a nézeteinket itt vitassuk meg.

További kellemes napot!

Köszönöm a pártfogásos kedves kérdező!

Ha nem titok leírnád te is a történeted? Neked sikerült már meggyóguylnod?