Hogyan tegyem túl magam az egyetlen és legjobb barátomtól való elszakadáson?

Röviden vázolom a helyzetet, ami kiborított:

Zárkózott típus vagyok, de akit közel engedek magamhoz, azt nagyon szeretem, és mindent megteszek érte, ami erőmből telik. Viszont egyetlenegy ilyen barátom van. Tulajdonképpen minden más személy csak felületes kapcsolat: munkatársak, haverok, akikben nem tudok megbízni, így csak felületesen csevegünk, stb. de nincs személyesség.

Viszont ez az egyetlenegy barátom, aki nélkül még léteznem is nehéz, hiszen neki mondtam el búmat-bánatomat, ő az, aki igazán ismer, mert felé voltam képes megnyílni, most külföldre költözik. Tett arra utalást, hogy az itthoni kapcsolatait lazítja, sőt próbálja lezárni, mert nem akar "kettős életet élni", hogy már nem itthon lesz, mégis visszahúznák az itteni személyek.

Amikor megkérdeztem, hogy ez rám is vonatkozik-e, azt mondta, hogy nem akar hitegetni, igen.

Viszont én most teljesen összeomlottam ez miatt. Úgy érzem, hogy kihúzták a lábam alól a talajt és a szakadékba zuhanok...kegyetlenül rossz érzés, szenvedek legbelül, nagyon. Egyedül vagyok, és nagyon zárkózott, valamint már 30 éves.

Hogyan kössem le a figyelmemet, mit tegyek, hogy ne csvarodjak be jobban?

Megoldás lehet az, hogy átszervezem az életemet, vagyis újabb célokat tűzök ki magam elé, amit egyedül is elérhetek, ami igazán az enyém? (Ugyanis most a költözésével pár tervünk álommá lett...és elveszve, céltalanul érzem magam).

Adok magamnak egy kis időszakot, hogy feldolgozzam ezt és közben olyan céljaimon dolgozom, amelyek elérése bátorságot, önbizalmat adnak?

Mit tehetnék még?

30/L