Elhatározás kérdése, hogy mennyit bírok futni? (bővebben lent)

Ha van elég kondid akkor csak akarat kérdése bizonyára.

Ha nincs meg, akkor fokozatosan fel kell építeni, erre csomó cikket találsz a neten.

Lényegében tippeket nem tudok adni, rövid távon jól futok, hosszú távon sose láttam értelmét a futkorászásnak, szóval inkább a csajokkal röhögcsélve kocktunk, sétáltunk, stb. :D Most már kondim nem lenne hozzá. :D De meglátjuk mit hoz ki belőlem a vizsgaidőszak, lehet egy menettel elsprintelek kínáig. :O

Ez nemcsak elhatarozas kerdese, hanem aze is, hogy mit bir a tested.

Az elmenek hatalma van a test felett, de van egy pont, amin ha tulhajtod a szervezeted, akkor abbol serules, kellemetlenseg lehet.

Az elmedet pozitiv gondolatokkal spanolhatod orak elott, a tested viszont rendszeresen edzd, hogy felkeszuljon a megprobaltatasokra.

En sem ugy indultam neki a Balaton atuszasnak, hogy elotte vizet sem lattam, hanem hetekig eljartam az usziba pancsolni. Persze a nagy napon, 3 ora uszas es az 5km-es tav utolso szakaszaiban mar nem az izmaimmal "usztam" hanem az elmemmel. Tudtam, h anyuek a tuloldalon varnak, es tudtam, hogy ha kepes vagyok befejezni, akkor qrva fasza gyerek leszek a sajat szememben es sikerult ugy feltuningolni magam, hogy az uccso 5 meteren pillangoztam :)

Hetente 2x 3x fuss, ilyenkor ne versenyszeruen, csak futkarozz, hogy az izmaid szokjak.

Tesiorak elott pedig olvasgass inspiralo szovegeket

www.citatum.hu/kategoria/Motivacio

Vagy hallgass zenet, amit aztan dudolhatsz magadban futas kozben. (pl Vangelis, Enigma stb.)

Nekem általánosban az volt a stratégiám, hogy mindig kinéztem az előttem legközelebb futót, és megpróbáltam megelőzni. Az is jó, ha kifigyeled, hogy ki fut az osztályból egy kicsivel jobban, mint te, és megpróbálod az ő tempóját tartani. Így folyamatos visszajelzésed lesz, hogy most egy kicsit begyorsultál, most visszalassultál, most sietned kell, mert lemaradóban vagy stb.

Egyébként én asztmás vagyok, de ez csak az elemi 2. osztályában derült ki. Addig nagyon szenvedtem, akárhogy igyekeztem, mindig én voltam az utolsó. Utána se voltam valami nagy ász, de már nem akartam belehalni a futásba.

Aztán egyszer, talán hatodik év vége előtt egy hónappal egy szokásos "2 kör, 3 perc" futásnál volt az első nagy lelki lépés (egy kör kb. 250 m volt, és nem emlékszem, de talán még csak nem is volt bünti, ha valaki lecsúszik az időről). Ez még ment mindenkinek, sőt, rajtam kívül 2:40-en belül értek be (én csak 2:55-re, vagy ilyesmi). Akkor jött elő először a differenciált oktatás: nekem megint 3 perc a határ, a többieknek 2:50. Megküzdöttem érte, de sikerült a 2:50-en belül. Nem tudom, hogy bosszantani akart a tanár, vagy elővette a tanárképzős módszertani jegyzeteit, de bevált a dolog.

Később egy hasonló 2 körös futásnál a tanár engem külön elindított egy kicsivel a többiek előtt. Persze utolértek simán, de akkor valami áttörés történt. Utána kezdtem el használni ezt az előzgetős módszert, és a következő órán már az 5. helyért versenyeztünk a célegyenesben valakivel.

Nem tudom, mi történt, csak valami lelki változás volt, vagy csak megtaláltam, hogy lehet gyors visszajelzést kapni futás közben, de utána már sokkal kevésbé utáltam ezt a futás-témát (persze akkor sem volt a kedvencem). Kár, hogy majdnem 6 év tesióráit végigszenvedtem, amíg ez az eszébe jutott a tanárnak.

Nem jól tetted fel a kérdést!

Az nem a pillanatnyi elhatározás kérdése, hogy egyszerre le tudj futni 3 kilométert. De az igen, hogy elhatározod, hogy rendszeresen gyakorolni fogod, hogy előbb-utóbb meg tudod csinálni. Gyakorolni kell előtte, és nem a tesiórán megszakadni.