Hogyan lehet a kóros önbántalmazástól megszabadulni?

De mit értesz az alatt, hogy önbántalmazás?

Lehet jóra gondolok, de inkább nem írok hülyeséget.

Még egy kérdés.

Megbántanak mások, de te mégis magadra haragszol és így magadban teszel kárt?

Szia!

Pár éve nyakig benne voltam a dologban, csak én vagdosó voltam. A pár év alatt két öngyilkossági kísérletig fajult a dolog (közben persze atomra gyógyszereztek, hosszú-hosszú listám lenne), az utolsóból 3 nap öntudatlan padlónfekvés után ébredtem föl otthon egyedül. Több síkon is ébredés volt: a 3 nap alatt az égvilágon senki nem keresett se telefonon, se sehogy; egyetlen lényt érdekeltem: azt, aki visszarugdalt az életbe a 3 nap után (nem "talált meg" senki, az ajtóm kulcsra volt zárva, a kulcs meg benne hagyva belülről).

Ezután már soha nem bántottam magam szándékosan. Remélem Te nem jutsz ide - keresd meg először is az okát, hogy miért csinálod. Az nem elég indok, hogy utálod magad, hiszen aki szereti magát, az nem csinál ilyet. Ne félj magadtól kérdezni, menj tovább a miértekkel és válaszolni se félj/szégyellj a kérdéseidre. Ez nem "magában beszélés" ami miatt az embert hülyének nézi a tisztelt társadalom, hanem belső párbeszéd - hazug, aki azt állítja magáról, hogy nem tárgyal meg saját magával (magyarán: nem gondol át) komoly problémákat.

Sok kitartást és türelmet Magadhoz, írj ha lenne kérdésed.

en is az önbántalmazók közé tartozom, és én is ébredtem fel otthon egyedül. azert csinálom mert annyira bánt valami, hogy a fizikai fájdalom tudja csak elnyomni a lelkit.

erröl senki nem tud, en nem járok dokihoz sem, a külvilág felé képes vagyok sziporkázni, közben meg tönkrevagyok otthon egyedül. nem tudom mit lehet csinlani, es hogy egyedül ki lehet e jönni belöle? es ha igen, hgoyan?

Én is bántalmazom magam... :( Nagyon nagyfokú bűntudatot érzek, sokminden miatt és amikor ez elhatalmasodik rajtam, akkor a tükör elé állok és teljes erőből pofozom magam egy ideig... az arcom utána nagyon piros és fáj, több napig is eléggé fáj, legutóbb be is kékült a halántékomnál, nagy foltom volt, mindenkinek azt mondtam, hogy elestem...

Tudom, hogy ez így nem normális és pszichológusnál lenne a helyem, de nem hiszem, hogy egy idegen tudna segíteni olyan problémáimon, amiken magam nem tudok.

Többször akartam már ablakon is kiugrani (3-on lakom), csak azért gondolom meg magam mindig, mert mi van akkor, ha nem halok bele a zuhanásba, "csak" megnyomorodok és úgy kell leélnem a hátralévő életem? Annak úgy semmi értelme...

Én is ezen egyének közé tartozom, pontosabban a vagdosók körébe. Én sem járok senkihez, senki nem tud róla, csak két barátnőm, de ők is csak véletlenül vették észre, mikor felcsúszott a felsőm... Bár most már ők is azt hiszik, hogy nem leálltam vele, mert bemeséltem nekik.

Én azért teszem ezt, mert szimplán gyűlölöm magam. Ahogy kinézek, az alkatom, az arcom, a testsúlyom, minden zavar, és akárhányszor 2 percnél tovább bámulom magam a tükörben hányingerem lesz...

A Te esetedben gondolj arra, hogy ez a szeretteidnek is fáj, nemcsak neked, elvégre ők is látják, hogy tiszta heg a kezed, ilyenkor csak gondolj erre, mert szerintem ez egy elég jó ok arra, hogy az ember leálljon vele