A kialvatlanságtól vagyok ilyen? Kialvatlan vagyok egyáltalán?

Lassan 2 éve tart és nem nagyon tudom eldönteni, hogy normális dolog avagy nem, de jobban hajlok a nem felé..

Nagyon érzékeny vagyok a hangokra, könnyű felidegesíteni, jó példa erre a kutyaugatás, csámcsogás, nyögés, rágóval pukkogás és társai.. Van, hogy addig hergelem magam, hogy sírógörcsöm lesz, pedig nagyon igyekszem nem figyelni ezekre, de lassan már csak füldugóval tudok aludni és közlekedni itthon. Ha felidegesítenek nagyon agresszív tudok lenni - szerencsére csak verbálisan. Ilyenkor olyan dolgokat vagyok képes kívánni azoknak, akiket elvileg a legjobban szeretek, hogy utána csak szégyellem magam miattuk (Persze nem a szemükbe, csak gondolom, de szerintem ez is épp elég.) A saját hugom (12) is fél már tőlem, mert nem tudja mikor vagyok ideges és cseszem le valamiért. A legtöbben tartják velem a 2 lépés távolságot, mert ha valaki nem úgy vélekedik valamiről ahogyan én vagy megkérdőjelez engem egyből ugrom és nehezen adom az igazam, aminek gyakran sértődés a vége.

Nagyon nehezen bízom az emberekben, nehezen engedek bárkit is közel magamhoz, nagyon félek a csalódástól, ezért kevés barátom van. 3 éve vagyok távkapcsolatban, elég stresszes a helyzet, nagyon sokat, talán már betegesen féltékenykedek, szerintem néha okkal.

Régen sokat tanultam, voltak ambícióim, most már viszont nincsen kedvem semmihez. Minden nap azt várom, hogy végre hazaérjek, nincs kedvem menni sehova se, pedig itthon csak unatkozom és ezáltal nem teszek semmi olyat, ami lefárasztana és így éjszaka nem is tudok könnyen elaludni. Körülbelül 6-7 órát alszom és sokszor kialvatlanul ébredek. Ha viszont sikerül többet, még nyomottabb és fáradtabb vagyok, mint általában. Viszont az elalvás egy ideje jobban megy, köszönhetően valami levendulás csodakencének.

Szörnyen makacs vagyok és önfejű, gyakran azt sem veszem észre, ha valaki segítő szándékkal közeledik hozzám és inkább elutasítom. Sajnos kicsit feljebbvalónak érzem magam másoknál, amit igyekszem nagyon elrejteni, nehogy még ez is ellenszenvet váltson ki az emberekben.

Az utóbbi időben a legnagyobb problémám, hogy nagyon megcsappant az önbizalmam, hihetetlenül rossz embernek tartom magamat. Ami pedig a legrosszabb, az az, hogy nincs is ambícióm ahhoz, hogy kimásszak ebből, így gondolom magamat jónak, pedig nem vagyok boldog egyáltalán.

Hormonális fogamzásgátlót szedek már másfél éve, bőrgyógyászati problémára, és arra is gondoltam, hogy ez is okozhatja a hangulatingadozásokat, így egy időre abbahagytam, de nem tapasztaltam változást.

Remélem vannak itt emberek, akik nem az 'aki a földön van, rúgjunk bele még egyet' elv alapján kommentálnak, hanem tényleg próbálnak segíteni.

Ez valami betegség? Vagy még a serdülőkor? Már 18 éves vagyok..