Hogyan lehetnék határozottabb, talpraesettebb? Lehet ezt valahogy fejleszteni?

Ezt nem lehet könyvből megtanulni. Úgy tudsz csak fejlődni, ha sokat beszélsz emberek előtt. Persze lehet hozzá tanulni elméletet is, de gyakorolni kell.

Én úgy tapasztaltam hogy azok a jó előadók, akik nem előadásnak fogják fel a szereplést, hanem csak beszélgetésnek és közvetlenek, humorosak. Én tanár vagyok, de emlékszem hogy az első néhány alkalommal milyen béna voltam. Izgultam, nem tudtam mit kezdeni a karommal és úgy általában magammal. Aztán néhány hét alatt kialakult a testbeszédem, az egész stílusom. Csak bele kell jönni.

1. Nézz szembe a félelmeiddel. Én folyton a legparásabb szitukba sodortam magam. Ez úgymond a gyakorlás.

2. A többiek is csak ugyanolyan emberek, min te. Ők is szoktak hülyeségeket mondani, beégni, szorongani.

3. Ha beégsz bármivel is, a csoda három napig tart, elfelejtik. Ha valami vicces dologgal sokáig cikiznek akkor meg fel kel fogni humorosan, és legyinteni rá. vannak nagyobb problémák is az életben.

És konkrét eset: amikor először kikerültem a nagybetűs életben, egy gyár volt az első munkahelyem, egy olyan nagyhangú, nagyszájú, veszekedős tapló társasággal, ami felülmúlta az addigi ördögien rossz osztályomat is. :P

Szépen meghúztam magam, lehetőleg ne kerüljek se középpontba, se konfliktusba senkivel. Aztán pár hónap múlva minőségellenőrnek tanítottak be. na, akkor aztán nem volt szégyenlősség! Ha a Jóska rosszul csinált valamit, akkor bizony oda kellett állni és megmondani, hogy mit javítson. Fura volt 18 évesen olyan férfiaknak megmondani a tutit, akik akár az apáim lehetnének.

És a havi záráskor pedig mindenki elé kiállni, összegezni a hónapot és elmondani, ki miben, hol hibázott.

Napi gyomorgörcs, veréssel fenyegettek, folyton b*szogattak, én meg nem mertem szólni, inkább magam javítottam ki sok hibát.

Majd egyszer csak elegem lett. Mondom: kik ők? Ugyanolyan dolgozók mint én. Mi joguk van terrorizálni? Semmi. Nekem az a munkám, hogy meózzak, nekik meg kötelességük javítani a hibát. Punktum. Ez a dolgom, ha nem tetszik, lehet a művezetőnél reklamálni.

Ezekkel a határozott gondolatokkal léptem be reggel a csarnokba.

Aztán, amikor visszaadtam az egyik dolgozónak a hibás darabokat javításra, veréssel fenyegetett "szép magyar" stílusban. Akkor azt mondtam neki: "Jól van b*meg, verj meg, ölj meg, csinálj, amit tetszik, de előbb javítsd ki ezeket, mert le kell csomagolni, és nem lesz meg a sornorma. A te pénzeddel is játszol, a Marika pénzével is játszol, és a Zoli pénzével is játszol, ezt majd velük beszéld meg. Nem jókedvemből hozom ezeket vissza, nem b*ziskodni akarok, nekem ez a dolgom, neked meg az, hogy kijavítsd, de lehetőleg el se rontsd. Hagyjuk már békén egymást!"

Ez volt az első kitörésem, és ezután csak nőt és nőtt a szám mérete. :P

Aztán gyárból ki, másik gyárba be, semmi sem okozott meglepetést, egészen addig, míg ki nem kerültem nyelvtudás nélkül Ausztriába... na de az egy másik lecke. :))

A lényeg, hogy mindenkinek egy élete van, nem fér bele, hogy azt a mások véleménye alapján éljük. Ráadásul nem 1-2 szerencsétlen véleménye fog érdekelni. Ha nem szeret, ne szeressen, senki sem mondta, hogy kötelező.

te is csak azok véleményére adj, akik fontosak neked. A többieknek pedig csak beszélj, mondd el a véleményed, érezd jól magad, ha nekik nem tetszik tegyél rá magasról. Nem mindegy mit gondol? Egy életet van, nehogy már olyanok miatt ne nyílj meg, akik nem is fontosak neked. Erre nincs idő.

Ez egy hosszú önismereti út. De ha érdekel a modern pszichológia, és van kitartásod hozzá, akkor járható :)

[link]