Melyik a jobb, a vegetálás vagy a halál?

Kedves kérdező!

Szabad megkérdezni, mit nevezel Te vegetálásnak? Beteg vagy?

Olyan könnyen rávágjátok, hogy jobb a halál.

Szerintem amíg az ember vegetál, adddig a teste küzd, harcol a betegséggel, és igenis, akárki akármit mond, VANNAK CSODÁK, és vannak csodás gyógyulások.

Az ember sose tudhatja, mit hoz a holnap. És az is ide tartozik, hogy az orvosi fejlődés olyan szédületes iramú, hogy amire ma még nincs kezelési lehetőség, arra holnap már lehet.

Amíg a vegetáló nem adja fel, amíg még hisz a felépülés lehetőségében, addig nem jobb a halál.

Utolsó érvem: A halál egy megváltoztathatatlan dolog. A vegetálás még megváltozhat.

Mindenkinek saját joga eldönteni él vagy meghal. Az életed a tiéd, hát rendelkezz fölötte.

Egy dolgot tudok csak javasolni: nem mind1 hogy miért érzed az életedet vegetációnak... ha rák egyéb halálos betegséged van megértem. Sokat olvastam egy blogot amit egy lány írt, csont rákja volt, utolsó bejegyzésében írta: nagyon fél retteg nem tudja mi lesz és mi fog vele történni stb Másnapra meghalt...

Ehhez annyit fűznék hozzá, küzdött több mint 2 évig... kemó, sugár stb.. megpróbált mindent. Én azt gondolom mikor már ott áll valaki élet és halál közt, azt megérzi az ember. Nem földöntúli dolgokra gondolok, pusztán annyira mikor a macska vagy akár a kutya is elbújik meghalni, egyszerűen érzik a végét... Én megfognék egy pisztolyt és vigyorogva kiloccsantanám az agyvelőmet... Mit féljek a halától, rettegjek este mikor lefekszek?! felkelek e vagy sem, szurkoljak hogy istenem még 1 napot? Sajnálom nem kérek... ez legalább olyan földi kín a tudatnak mint rák a testnek.

Azonban, Nő, férfi, szerettünk miatt, tudatunk mocskai hatására soha nem éri meg meghalni... mert azon lehet javítani. És a halálos betegséget kezelni sem könnyű de csakis mindennek a végén szabad befejezni ténykedésünket, ha egy hajszálnyi esély is van, azonnal ki kell használni, próbálkozni és remélni...

Másik gondolatom szöges ellentétben áll a fentiekkel...Talán mikor érzed, véged van... még akár legnagyobb kínok közt is boldogan nyugodt szívvel halsz meg... nem érdekel az felkelsz e holnap... küzdöttél megtetted amit lehet és pont.

Egy dolgot nem komázok, akik rinyálnak, óbégatnak toporzékolnak stb Toleránsak kell lenni velük kétségtelen.. De ők azok akik nagy eséllyel kigyógyulnának a betegségükből, ennek ellenére egoista módon körbenyalatják magukat mindenkivel, mert a rohadt egonak jólesik... Mit mondhatnék erre? létükben, holtukban is szívből utálom őket...